Megújult a Kecskeméti Gyógyintézeti Központ informatikai hálózata

MTI Sajtóadatbank, 2013. november 29. 08:28

Több mint 460 millió forintos beruházással elkészült a Kecskeméti Gyógyintézeti Központ informatikai hálózatának fejlesztése - közölte az intézmény főigazgatója. Svébis Mihály a legnagyobb magyarországi kórházi informatikai fejlesztésnek nevezte a - 11 milliárd forintot meghaladó Pólus projekt részeként elvégzett - beruházást.

A főigazgató bejelentette: a 2011 áprilisában megkezdődött Pólus projekt 2014 márciusában készül el. Bányai Gábor (Fidesz-KDNP), a korábbi intézményfenntartó, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta: a megyei önkormányzat már korábban megkezdte az informatikai rendszer fejlesztését, mintegy 200 millió forint összegben kicserélte a kórház szervereit. Zombor Gábor (Fidesz-KDNP), Kecskemét polgármestere, a kórház korábbi főigazgatója kiemelte: a mostani beruházás nemcsak az informatikai rendszer felújítása miatt, hanem a kórház póluskórházzá történő átalakítása szempontjából is fontos. Hangsúlyozta, hogy a kórház a fejlesztések befejezése után az ország egyik legkorszerűbb egészségügyi intézménye lesz.

 

Mészáros János, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) dél-alföldi területi igazgatója szerint a kórház ma már komoly informatikai háttér nélkül nem tud megfelelni az elvárásoknak. Bejelentette: a Kecskeméti Gyógyintézeti Központba integrálódott két kórház – a kalocsai és a kiskunfélegyházi – további fejlesztéséről már kormánydöntés született.
 

 

Kulcsszavak: egészségügy

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36