A Yahoo megvenné az Imgurt

Czipperer Dia, 2013. december 10. 11:31

Meg nem nevezett források számoltak be arról, hogy a Yahoo állítólag megvenné a fotómegosztó szolgáltatást, az Imgurt. Állítólag a két vállalat már komoly tárgyalásokba kezdett.

A Business Insidernek nyilatkozott egy meg nem nevezett forrás arról, hogy a Yahoo megvenné az Imgurt, ez ügyben pedig már a tárgyalások is elkezdődtek.

 

Marissa Mayer 2012 júliusa óta a Yahoo feje. Amióta ő vezeti a vállalatot, már számos startupot bekebeleztek. Ez eddigi legnagyobb ilyen beruházásuk a Tumblr felvásárlása volt 1,1 milliárd dollárért. Azért volt fontos számukra a Tumblrt, mert mélyen elkötelezett a fiatalok felé, akik főként mobilon használják a szolgáltatást. Az Imgur felvásárlása is ugyanilyen okokból kifolyólag történne.

 

 

Találgatások szerint, a Yahoo az Imgurért 100 és 500 millió dollár közötti összeget fizetne, bár egyelőre azt sem tudni, a másik fél egyáltalán hajlik-e az üzletre.

 

Az Imgur 2009 óta van jelen a piacon, a szolgáltatást Alan Schaaf alapította még diákként. Célja az volt, hogy egy könnyen használható fotómegosztó szolgáltatást hozzon létre. Azóta szépen fejlődik: idén, nagyjából egy hónap különbséggel megjelent mobilalkalmazásuk Android és iOS rendszerre is. Szeptemberi adatok szerint már több 100 millió felhasználója van az oldalnak (2012 elején még csak 30 millió volt). Ez pedig még a Reddit felhasználóinak számát is túlszárnyalja, amely 85 millióra rúg.

 

Meglepő, de az Imgur nem a multik sorát erősíti. A székhelyük San Franciscóban van, és mindössze 10 ember dolgozik a vállalatnál. Ám a potenciál benne annál több, hiszen jelenleg az egyik legnépszerűbb fotómegosztó szolgáltatás a piacon.

 

Forrás: Businessinsider.com

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy

Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.

2024. december 18. 18:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14