A Dell tovább bővíti nyilvános felhő szolgáltatásait
A Dell tovább bővíti a Microsofttal kötött korábbi stratégiai szövetséget, így a Dell ügyfelei világszerte hozzáférhetnek a Windows Azure rendszerhez. Az együttműködésnek köszönhetően az ügyfelek a jövőben rugalmasabban tervezhetik nyilvános felhő alapú infrastruktúráikat. A Dell Cloud Partner Program egyedüli és teljes megoldást kínáló szolgáltatójaként a Dell központi megoldásintegrációt, irányítást, valamint közvetlen támogatást biztosít a vállalatok felhőalapú környezetének telepítéséhez.
A Windows Azure előnyei mellett a Dell ügyfelei az alábbi támogatást élvezhetik a Dell megoldásain és szolgáltatásain keresztül:
· A Dell Cloud Consulting and Application Services program keretében szakértői útmutatás segíti a felhőalapú környezetek felmérését, kiépítését, üzemeltetését és irányítását, függetlenül attól, hogy az ügyfél most ismerkedik a felhőalapú szolgáltatásokkal, vagy jelentős befektetésekkel rendelkezik ezen a téren.
· Egyetlen vagy több nyilvános, privát és hibrid felhő felügyelhető a Dell Cloud Manager, korábbi nevén Enstratius felületéről.
· A Dell értékesítői közvetlen támogatás keretében tanácsokkal látják el az ügyfeleket a legjobb beszerzési, bevezetési és karbantartási lehetőségekkel kapcsolatban. Ennek köszönhetően a megoldások igazodnak az ügyfelek egyedi igényeihez, figyelembe véve a költségvetésüket, a munkaterheléseket, a jelenlegi infrastruktúrájukat, valamint a használati eseteket.
Mivel az egységesített felhőkezelés kulcsszerepet játszik a felhőalapú környezetek támogatásában, ezért a Dell Cloud Manager a már támogatott Windows Azure Storage szolgáltatás mellett támogatást nyújt a Windows Azure Compute szolgáltatáshoz is. Így már a Windows Azure felhasználók számára is elérhető a Dell Cloud Manager irányítása, üzleti agilitása és nyílt hozzáállása. Ennek köszönhetően az ügyfelek kihasználhatják a fokozott biztonság, az automatizálás, a vezető konfigurációkezelési megoldásokkal kiépített integráció, valamint az összehangoláshoz és felhőkezeléshez rendelkezésre álló operatív eszközök előnyeit. A Dell Cloud Manager felhőalapú infrastruktúrákat kezelő megoldást kínál a vállalati szintű alkalmazások bevezetéséhez és felügyeletéhez, valamint a felhőszolgáltatások használatához a nyilvános, privát vagy hibrid környezetekben.
A Dell Cloud Partner Program több lehetőséget és rugalmasságot nyújt az ügyfeleknek az üzleti igényeiknek megfelelő nyilvános felhőt üzemeltető partner, illetve platform és modell kiválasztásában. A multi-cloud felügyelet és a felhőkörnyezetek kiépítéséhez szükséges eszközök biztosításával ez a program kiegészíti a Dell privát felhők kiépítésére irányuló fókuszterületeit.
Kapcsolódó cikkek
- Az ASUS AiCloud-dal elkészítheti saját „személyes felhő” tárterületét
- Üzleti webshopot indít a Neostratus
- Windows Azure Circle partnerré vált az Euro One
- Petőfi Sándor és Arany János is az Office 365-öt használta?
- Vállalati felhő megoldások a Microsofttól
- SUSE Cloud 2.0: új generációs felhőmegoldás nyílt alapokon
- Ingyenes Windows Azure tanfolyamok hazai informatikusoknak
- Támogatás integrált vállalati információs rendszer fejlesztésére
- IBM NeXtScale, egyenesen a laborból
- Microsoft: felhőalapú szoftver nonprofit szervezeteknek ajándékba
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.