Tízből hat ember naponta használja az internetet az EU-ban

MTI Sajtóadatbank, 2013. december 26. 09:09

A legtöbb embernek az Európai Unióban (EU) napi rutinná vált az internethasználat. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szerint a 28 tagállamú EU-ban a lakosok 62 százaléka naponta, vagy majdnem mindegyik nap használja az internetet, és további 10 százalék legalább hetente egyszer tesz így. Ennek a csoportnak teljesen ellentéte az a 21 százalék, akik úgy nyilatkoztak, hogy még soha életükben nem használták a világhálót.

Az Eurostat szerdai közleménye szerint az EU-s háztartások 79 százalékában volt internetelérés 2013-ban, és a háztartások 76 százalékában szélessávú elérés is volt. Ez jelentős növekedés a 2007-es 55 százalékos, illetve 42 százalékos arányhoz képest.
 

Hollandiában volt a legmagasabb az interneteléréssel rendelkező háztartások aránya, elérve a 95 százalékot. Hollandiát Luxemburg követte 94 százalékkal, majd Dánia és Svédország következik egyenként 93-93 százalékkal. Magyarország 71 százalékos eléréssel a középmezőny alján található, a legrosszabbul Bulgária (54 százalék), Görögország (56 százalék) és Románia (58 százalék) áll.
 

Szélessávú eléréssel minden országban legalább a háztartások fele rendelkezett. Itt is kiemelkednek azonban az északi országok, például Finnország 88 százalékkal, Dánia, Svédország, Nagy-Britannia és Hollandia mind 87 százalékkal, valamint Németország 85 százalékkal. Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a szélessávú elérések aránya megegyezik az általános lefedettséggel, azaz szintén 71 százalék.
 

Az internet használati szokások szorosan összefüggenek a lefedettséggel, általánosságban ahol könnyű elérni az internetet, ott naponta használják is az emberek. A legnagyobb lemaradásban Románia és Bulgária van, ott az emberek 42, illetve 41 százaléka nem használta még soha az internetet. Magyarországon ez az arány csak 24 százalék.
 

Az Eurostat elemzés arra is kitért, hogy hogyan használják fel az állampolgárok az internetet az adminisztratív ügyeik intézésére. A statisztikai hivatal szerint 2013-ban az EU lakosainak 41 százaléka használt valamilyen e-kormányzati rendszert. A legtöbben (44 százalék) az adóbevallásukat adták be így, mások (20 százalék) személyes okmányokat igényeltek, vagy szociális juttatásokat kértek (16 százalék), és voltak, akik a felsőoktatásba regisztráltak (9 százalék).

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36