2013 – az év, amikor a világ rádöbbent, hogy megfigyelik

MTI Sajtóadatbank, 2013. december 30. 10:40

Az idei év egyik legfontosabb nemzetközi történése Edward Snowden nevéhez kötődik: a férfi olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, melyek azt bizonyították, hogy az amerikai titkosszolgálatok jóformán az egész világot megfigyelik. Ez alapot adott a félelmeknek, miszerint egy olyan „Nagy Testvér” van kialakulóban, amely mindenre képes, s amivel szemben semmi sem maradhat titokban.

 

A The Guardian című brit napilap június elején számolt be arról, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titokban, de bírói jóváhagyással amerikai telefonhívások millióit figyeli adatgyűjtés céljából. 

 

A brit újság – valamint a The Washington Post amerikai lap – nem sokkal később azt is megírta, hogy az NSA egy PRISM kódnevű program keretében a világ legnagyobb internetes szolgáltató cégeinek adatforgalmát is figyeli, s így magánszemélyek e-mail-üzenetei és egyéb kommunikációs adatok kerültek a birtokába hatalmas mennyiségben. Az egész program méretét jól mutatja a The Washington Post értesülése: eszerint az NSA naponta csaknem 5 milliárd adatot gyűjt be a világon csak a mobiltelefonok tartózkodási helyéről.
    

A leleplezést és a folyamatosan kiszivárgó újabb és újabb részleteket komoly felháborodás fogadta, főleg Európában. Az amerikai vezetés viszont azzal védekezett, hogy ezekre a megfigyelésekre szükség van (az NSA igazgatója, Keith Alexander tábornok egy júniusi kongresszusi meghallgatáson azt állította, hogy világszerte mintegy félszáz terrortámadást sikerült megakadályozni az átfogó titkos adatmegfigyelésnek köszönhetően).

 

 

Az amerikai illetékesek egyben cáfolták, hogy tömegesen lehallgatták volna magukat a telefonbeszélgetéseket, elolvasták volna az e-maileket: álláspontjuk szerint az átlagembereknek, akiknek nincs közük terroristákhoz, egyáltalán nincs mitől tartaniuk. Mindenesetre Keith Alexander elismerte: a kiszivárogtatások “visszafordíthatatlan és jelentős kárt” okoztak az Egyesült Államoknak, és aláaknázták az ország és szövetségeseinek viszonyát.

Ez valóban így volt: a botrány megrontotta az Egyesült Államok kapcsolatait partnereivel. Főként, hogy kiderült, az NSA a legfontosabb szövetségesek után is kémkedett. A Guardian – amely folyamatosan közölte az újabb és újabb leleplezéseket – októberben azt írta, hogy 35 vezető külföldi politikus telefonhívásait hallgatták le, köztük Angela Merkel német kancellárét. A The Wall Street Journal című amerikai lap pedig hozzátette: ezt csak nyáron hagyták abba, azután, hogy a Fehér Ház is megtudta e gyakorlat létezését.

 

Világszerte sokan – főleg a média, illetve a közvélemény – felháborodottan reagált, az érintett politikusok nagy része viszont igyekezett csillapítani a feszültséget: nyilván azért, mert jól tudták, hogy saját titkosszolgálataik ugyanazt teszik külföldön, amit az amerikaiak.

 

A The Guardian novemberben megírta: a német, a francia, a spanyol és a svéd hírszerző szolgálatok is kifejlesztettek és használnak olyan technológiát, amely alkalmas az internetes és telefonos adatforgalom tömeges megfigyelésére. Mike McConnell, az NSA egykori igazgatója pedig közölte: minden állam ezt csinálja, s a legfőbb célpont a hírszerzők számára épp az Egyesült Államok elnöke.

 


A lap már a kezdet kezdetén megnevezte az értesülések kiszivárogtatóját is, közölve: a forrás a 29 esztendős Edward Snowden, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt informatikusa, majd az utóbbi években az NSA munkatársa. Ő lelkiismereti okokkal magyarázta lépését, azzal, hogy véget kell vetni a kormányok által végzett tömeges megfigyeléseknek, de legalábbis fel kell hívni erre az emberek figyelmét. Mint kiderült, Snowden kollégái jelszavával, illetéktelenül jutott hozzá az általa letöltött adatok egy részéhez, és „nem fogta vissza magát”: Alexander tábornok a belső nyomozás alapján azt közölte, úgy ötven- és kétszázezer között lehet a Snowden által újságíróknak átadott dokumentumok száma.
 

Az amerikai informatikus egyébként – akit a washingtoni vezetés bíróság elé akar állíttatni - még az első hírek megjelenése előtt Hongkongba repült, majd onnan néhány héttel később Moszkvába utazott tovább.

 

Egyes értesülések szerint Latin-Amerikába készült (több ottani ország is politikai menedékjogot ajánlott fel számára), de végül több mint egy hónapig nem tudta elhagyni a seremetyevói repülőtér tranzitváróját.

 

Közben az ügy komoly diplomáciai feszültségekhez vezetett: júliusban a Moszkvában járt, s onnan hazaindulo Evo Morales bolíviai elnök különgépét például több európai ország sem engedte át saját légterén, azt gondolva, hogy az elnök „csempészi ki” az orosz fővárosból Snowdent. Végül a gép leszállt Bécsben, és miután az osztrákok átnézték, zavartalanul folytathatta útját.

Snowden végül augusztus elején egy évre szóló ideiglenes menedékjogot kapott Oroszországban. Ez a lépés viszont annyira megrontotta a viszonyt Washington és Moszkva között, hogy Obama elnök lemondta tervezett moszkvai látogatását. 

Snowden az év végén adott interjújában úgy vélte, hogy teljesítette eltervezett küldetését. Azt mondta: tevékenységével nem akarta megváltoztatni a társadalmat, csupán esélyt akart teremteni számára, hogy saját maga határozza meg fejlődési útját. Ezt a célt pedig elérte. „Győztem”.

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

A PwC Magyarország az IAB Hungary szakmai közreműködésével 2024 novemberében alapozó kutatást végzett az e-kereskedők körében a retail media jelenlegi helyzetéről, amelynek eredményeit a november végén tartott Digital Hungary Klub retail media témájú szakmai rendezvényén mutatták be. A felmérés fontosabb megállapításai az alábbiakban olvashatók.

2024. december 6. 18:14

Változások a Magyar Telekom felsővezetésében

Szerződése lejártával távozik a Magyar Telekomtól Daria Dodonova gazdasági vezérigazgató-helyettes és Igazgatósági tag. Lubor Zatko műszaki vezérigazgató-helyettes pedig a Deutsche Telekom Csoporton belül más pozícióban folytatja karrierjét. A gazdasági vezérigazgató-helyettesi pozícióra a Deutsche Telekomtól André Lenz érkezik a társasághoz 2025. március 1-i hatállyal, a műszaki vezérigazgató-helyettesi feladatkört pedig 2025. január 1-től Nagy Péter látja el, aki jelenleg a Magyar Telekom műszaki kiszolgálásért felelős vezetője.

2024. december 4. 13:04

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

Meghosszabbítja a jelentkezési határidőt ’Az Év Honlapja’ pályázat, amely évről évre megmutatja a hazai digitális világ legjobbjait! A pályázat új nevezési határideje: 2024. december 15. éjfél! Még van lehetőség a vállalatok és kreatív ügynökségek számára, illetve mindazoknak, akik friss projektjeiket és egész éves munkájuk termését meg szeretnék mutatni a közönségnek és a zsűrinek.

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

Ismét megrendezték az Év Webshopja Konferenciát és Versenyt, ahol a díjátadó gála mellett a szakma legjobbjai tartottak előadásokat a rekordszámú résztvevőnek.  Az idei nyertesek között megtalálható nyomdai szolgáltatásokat kínáló, egyedi ajándékokat készítő, állategészségügyi és kozmetikai termékeket árusító webshop is. 

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

Elérte az 55%-ot az 5G globális lefedettsége, de Európa lemaradásban van a legfejlettebb mobilhálózatok kiépítésében – derül ki az Ericsson Mobility Report 2024 novemberi kiadásából. A jelentésben két esettanulmány mutatja be, hogyan kezdik kiaknázni az úttörő mobilszolgáltatók az 5G hálózatok „felszeletelésében” rejlő lehetőségeket arra, hogy a tömegrendezvényeken vagy épp a tűzoltók számára mindig gyors és megbízható mobilkapcsolat álljon rendelkezésre. A svéd technológiai vállalat szakértői vizsgálták azt is, hogyan hathat az AI-forradalom a mobil adatforgalom lankadó növekedésére.

2024. november 26. 20:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32