Már Gingerbreadre is elérhető a BBM

Czipperer Dia, 2014. február 19. 11:38

A BlackBerry Messenger (BBM) ezentúl Android 2.3 operációs rendszerű telefonokon is fut. Eddig a minimális rendszerkövetelmény Ice Cream Sandwich volt, ám a sikeres beta tesztelésnek köszönhetően már a Gingerbread felhasználók is letölthetik.

A vállalat már korábban kiadott közleményében erősítette meg, hogy platformok közötti csevegőprogramja, a BBM a beta tesztelés után Android 2.3-as Gingerbread verzióra is elérhető lesz. Akkor még  január közepén  tesztelőket kerestek a programba. A szoftver korábbi változata ugyanis csak újabb, Android 4.0 vagy magasabb verziókon futott eddig.

 

Mostantól tehet alacsonyabb kategóriás készülékeken is elérhető az alkalmazás, és már a Google Play áruházból is letölthető. Itt külön ki is emelik a felhasználóknak a Gingerbread támogatottságot, és látható, hogy a frissítés ideje február 18.

 

Sajnos azonban Windows Phone platformon még nem túl kecsegtető a helyzet, egyes hírek szerint ugyanis a BBM egyelőre még nem érkezik WP-re. A vállalat állítólag még vár, amíg a platform nagyobb piaci részesedést szerez magának, ami mindenesetre érdekes kijelentés, tekintve, hogy a Windows Phone már lekörözte a BlackBerryt a népszerűségi rátán.

 

Forrás: Engadget.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14