Egyre népszerűbb a Windows 8.1

Czipperer Dia, 2014. március 3. 16:12

A Net Applications adatai szerint a Windows 8.1 népszerűsége egyre nő, míg a többi verzió veszített részesedéséből.

A Net Applications adataiból kiderül, hogy jelenleg a legelterjedtebb operációs rendszer a Windows, mely 90,84%-os piaci részesedéssel rendelkezik. Második helyen áll a Mac 7,68%-kal, a Linux pedig 1,48%-kal a harmadik.

 

 

A legfrissebb adatok szerint a Windows háza táján szépen lassan változnak az erőviszonyok, egyre inkább a Windows 8.1-et keresik az emberek. Míg a Windows 8 veszített népszerűségéből, addig utódja növelte piaci részesedését.

 

A Windows 8.1 októberben debütált a piacon, és közel fél év alatt 4,30%-os részesedéssel bír – ezzel a Vistát is sikerült megelőznie (3,1%). Elődje, a Windows 8 nem sokkal előtte jár a listán 6,38%-kal. Ezzel csökkenő tendenciát mutat a korábbi 6,6,3%-os részesedéshez képest, a 8.1-es verzió pedig 0,35%-os növekedést tudhat magáénak. Mindez annak is köszönhető, hogy a Windows 8 felhasználók számára a Microsoft ingyenes 8.1 frissítési lehetőséget kínált.

 

Az XP elterjedtsége még mindig magas, a windowsos felhasználók 29,53%-a használja ezt a verziót. A legelterjedtebb változat jelenleg a Windows 7 47,31%-kal, bár ez is csökkent 0,18%-kal.

 

 

Legfrissebb hírek szerint a Microsoft tovább szeretné erősíteni Windows 8.1 felhasználóinak táborát, oly módon, hogy a Windows 7 operációs rendszerrel rendelkező felhasználók számára olcsóbban kínálná a frissítési lehetőséget.

 

Forrás: TheNextWeb.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32