Komoly növekedési potenciál van a bérügyviteli piacban
Magyarországon először készült összehasonlításra, trendek megismerésére alkalmas kutatás a bérügyviteli piacról. Az IDC Hungary közelmúltban publikált tanulmányából kiderül, hogy a koncentráltnak tekinthető magyar piacon is egyre inkább az informatika élvonalába tartozó, legkorszerűbb megoldásokra mutatkozik igény.
BÉRÜGYVITELI ALKALMAZÁS PIAC
Előbbiben a visszafogott 1,7%-os éves növekedéssel a bérügyviteli alkalmazásokra fordított költés Magyarországon 2012-ben meghaladta a 3,55 milliárd forintot. 2013-ban, előzetes adatok alapján a piac várhatóan 0,3%-al szűkül. A dobozos bérszámfejtési alkalmazásokkal bérszámfejtett létszám 2012-ben 2,959 ezer fő volt, 0,9%-al több, mint egy évvel korábban. 2013-ban a létszám tekintetében további 1,3%-os növekedés várható. A növekedés elsősorban a foglalkoztatás bővülésének köszönhető.
A bérszámfejtési alkalmazásokra fordított költés döntő hányadát, 81%-át, a karbantartási, utánkövetési díjak tették ki, míg a licensz 15%-al és a szoftverbérlet 4%-al részesedett a teljes piacból.
A piac magas penetrációja miatt a növekedési lehetőségek erősen korlátozottak. A piaci szereplők az ügyfélmegtartásra és az alkalmazások fejlesztésén át, a változó ügyféligények kiszolgálására koncentrálnak. A piaci igények alapján középtávon a termékfejlesztés elsősorban a HR menedzsment funkciók fejlesztését, a webes felhasználói funkciók kialakítását és az alkalmazások mobil elérését foglalják magukba. A vezetői információs, adatelemzési, lekérdezési igények iránti igény is érezhetően növekszik újabb fejlesztési irányt nyitva meg a bérügyviteli alkalmazások fejlesztésében.
A konszolidált piac szereplői elsősorban a status quo fenntartására törekednek, az árbevétel növelése másodlagos cél a nyereségesség növelés vagy szinten tartása mellett. Az agresszív piacszerzési lépéseket, mint amilyen egy erős árverseny generálása a meghatározó szereplők legnagyobb része nem tartja célravezetőnek, piacszerzési lehetőséget elsősorban a piac alsóbb szegmenseinek intenzívebb megcélzásában a kisebb alkalmazásfejlesztőkkel történő intenzívebb versenyben látnak.
A bérszámfejtési alkalmazások piaca koncentráltnak tekinthető, a tíz legnagyobb szereplő a piac 88.4%-át lefedi.
A BÉRSZÁMFEJTÉSI OUTSOURCING PIAC
A bérszámfejtési outsourcing keretében 496 ezer munkavállaló bérszámfejtését végezték 2012-ben. Értékben a piac mérete megközelítette a 9,4 milliárd forintot.
A növekedés elsődleges okai az általánosan megnövekedett kiszervezési hajlandóság költségoptimalizálási és felelősség megosztási megfontolásból, az anyavállalatok erősödő kiszervezési stratégiájának hatása a magyarországi leányvállalatoknál és a szolgáltatók nyitása a kisebb ügyfelek irányába. Ennek ellenére a 2013-as, most még csak előzetes adatok alapján a piacbővülés dinamikája csökken, 2,6% ill. 3,4%-ra.
A piac erősen fragmentált és számos eltérő elsődleges profilú (pl. könyvviteli, auditot, adótanácsadást és egyéb pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó, munkaerő-közvetítő vagy alkalmazásfejlesztő) cég nyújt bérszámfejtési szolgáltatást. Általánosan jellemző, hogy az ilyen jellegű, több-éves és tervezhető bevételt jelentő, szolgáltatások szerepe felértékelődik. Azaz a piac szereplői növekvő figyelmet szentelnek az üzletfejlesztésben és a szakmai kompetenciájuk fejlesztésében a bérügyviteli területnek.
Habár a piaci verseny érezhetően növekszik, a még házon belül bérszámfejtő cégek magas aránya - 63,3% a közepes vállalatok esetében, ill. 80% nagy- illetve nagyon nagy vállalatoknál – jelentős növekedési potenciált rejt a bérügyviteli outsourcing szolgáltatók számára.
Kapcsolódó cikkek
- IDC: Fellendült az irodai lézernyomtatók forgalma Magyarországon
- 2 éve először csökkentek a telefon eladások Kínában
- Terjednek a táblagépek – nőtt az eladott kütyük száma
- IDC: növekedésnek indultak az informatikai beruházások Kelet-Közép-Európában
- IDC Digitális Iroda Konferencia
- Digitális függőségeink – Intel IDC InfoBrief kutatás
- IDC: vezető MPS szolgáltató a Xerox
- Az outsource állítja növekedési pályára a Xerox-ot
- A BlackBerry kivonulna a tőzsdéről?
- IDC: vezető helyen a NetIQ
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.