25 éves a világháló
A mai napon, március 12-én 25 éves lett a világháló, bár az ötlet akkor majdnem a kukában landolt. Azóta sok minden változott, ma már sokunk számára olyan az internethozzáférés, mint a napi betevő falat.
Sok mindenen keresztül ment a világháló azóta, hogy Tim-Berners Lee leírta egy papírra javaslatát arról, hogy egy olyan információs rendszert szeretne létrehozni, amellyel megkönnyítenék az információcserét egyetemek és intézmények között a világ minden táján. Azóta hosszú utat járt be a világháló, ma már mindennapi életünk meghatározó részét képezi.
Tim és munkatársai a CERN-ben kifejlesztették a World Wide Webet, amely lehetővé tette az internet grafikai, felhasználóbarát megjelenítését az operációs rendszerekben. Ezzel a lépéssel a hétköznapi emberek számára is elérhető közelségbe került az internet, és lehetővé vált számukra, hogy minimális számítógép-használati ismerettel csatlakozzanak a világhálóra.
A web és az internet sokak számára azonos fogalmaknak számítanak, holott valójában két külön dologról kell beszélnünk. Az internet az az infrastruktúra, amelyen a különféle szolgáltatások futnak.
Fogalma sokkal előbbre nyúlik vissza, a 60-as években a hidegháborúhoz köthető, amikor is az amerikaiak egy számítógép-hálózat kialakításába kezdtek. Az első ilyen hálózat az ARPANET volt, melyet katonai felhasználók, valamint egyetemek és kormányzati szervek használtak. A tényleges működés 1983-ban kezdődött, amikor az ARPANET-ről leválasztották a katonai szegmenst, és a megmaradó rész neve lett az internet.
1991-ben megjelent az első böngésző és szerkesztő, valamint a nyilvánosság számára is elérhetővé vált a világháló. Még ebben az évben Linus Torvalds megalkotta a Linux ingyenes operációs rendszer magját.
Egy évvel később már kép és hangfájlokat is lehetett továbbítani a világhálón keresztül, 1994-ben pedig megjelentek az első online boltok, valamint az első rádió és bank is a neten.
A 2000-res években vált igazán elterjedtté az internet, amikor a szolgáltatás olcsóbb lett és széles körben elérhetővé vált. 2002-ben kezdődött az ISDN és az ADSL térhódítása.
Ám az adatokon és mérföldköveken túllépve valójában hova jutottunk 25 év alatt? Az egész Föld egy hatalmas világfalu lett, melynek mindenki tagja, aki a hálózat része. A határok elmosódnak, inkább csak névlegesek, hiszen országtól, földrésztől függetlenül napi kapcsolatba léphetünk szeretteinkkel, barátainkkal. Néhány évvel ezelőtthöz is képest is drasztikus fejlődés tapasztalható. A betárcsázós internet még biztos sokak számára ismerős, a szélessávú elérés megjelenésével azonban már sokkal nagyobb elvárásokat támasztunk a kapcsolat terén: akár egy fél perces oldalbetöltéstől is ránk tör az idegesség.
Mindent „kiguglizunk”, átdobjuk e-mailben, megosztjuk közösségi oldalakon. A jó öreg posta sok területen már csupán formalitás, megszokás, bár az e-számlák terjedésével néhány éven belül csak a fizikai csomagok terén és az emberi kapcsolatoknál az érintésnél nem lesz majd kielégítő a virtuális tér. És mindez csak a jégyhegy csúcsa.
Néhány fontos mérföldkő számokban
1993. szeptember – elindul a Mosaic böngésző Windowsra és Macre
1994. március – elindul a Yahoo
1994. április – megjelenik az első keresőmotor,a WebCrawler, amely támogatja a teljes szövegkeresést
1995 – Java 1.0 megjelenése
1995. augusztus – Internet Explorer 1-es verzió debütálása
1995. szeptember – eBay megjelenése
1995. október – a világ legnagyobb könyvárusa, az Amazon a web felé nyit
1998. április – a WAP megjelenése
1998. szeptember – a Google megalapítása
2001. január – elindul a Wikipédia
2002. március – elindul a Friendster, a korai közösségi hálózatok egyikeként
2003. május – megjelenik WordPress
2003. augusztus – elindul Skype
2004. február – létrehozzák a Facebookot
2004. november – megjelenik a Firefox 1.0
2005. április- feltöltik az első YouTube videót (Én az állatkertben)
2006. júlis – megjelenik a Twitter
2008. január – a HTML5 bevezetése
2008. szeptember – a Google elindítja a Chrome böngészőt
További mérfölköveket a Techspot oldalán találsz.
Kapcsolódó cikkek
- A török miniszterelnök betiltaná a Facebookot és a YouTube-ot
- Megszűnik a Facebook és Google-belépés a Yahoo szolgáltatásainál
- Közösségi élet a Facebookon túl
- Drónokkal internetet – a Facebook megvenné a Titan Aerospace-t
- Elindult az ország első "csokifutár" oldala, a CsokiMost.hu
- Nekimennek az adathegynek a netes csúcstalálkozón
- Az egész világon elérhető ingyenes internetet tervez egy amerikai szervezet
- Hazugságvizsgáló készül a közösségi oldalak pletykáinak elemzésére
- Valentin-napi szokások a netről
- Tíz nap alatt közel 9000 háztartás választotta az Xprime szolgáltatást
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről
A PwC Magyarország az IAB Hungary szakmai közreműködésével 2024 novemberében alapozó kutatást végzett az e-kereskedők körében a retail media jelenlegi helyzetéről, amelynek eredményeit a november végén tartott Digital Hungary Klub retail media témájú szakmai rendezvényén mutatták be. A felmérés fontosabb megállapításai az alábbiakban olvashatók.
Változások a Magyar Telekom felsővezetésében
Szerződése lejártával távozik a Magyar Telekomtól Daria Dodonova gazdasági vezérigazgató-helyettes és Igazgatósági tag. Lubor Zatko műszaki vezérigazgató-helyettes pedig a Deutsche Telekom Csoporton belül más pozícióban folytatja karrierjét. A gazdasági vezérigazgató-helyettesi pozícióra a Deutsche Telekomtól André Lenz érkezik a társasághoz 2025. március 1-i hatállyal, a műszaki vezérigazgató-helyettesi feladatkört pedig 2025. január 1-től Nagy Péter látja el, aki jelenleg a Magyar Telekom műszaki kiszolgálásért felelős vezetője.
December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!
Meghosszabbítja a jelentkezési határidőt ’Az Év Honlapja’ pályázat, amely évről évre megmutatja a hazai digitális világ legjobbjait! A pályázat új nevezési határideje: 2024. december 15. éjfél! Még van lehetőség a vállalatok és kreatív ügynökségek számára, illetve mindazoknak, akik friss projektjeiket és egész éves munkájuk termését meg szeretnék mutatni a közönségnek és a zsűrinek.
Megvannak az idei év legjobb webshopjai
Ismét megrendezték az Év Webshopja Konferenciát és Versenyt, ahol a díjátadó gála mellett a szakma legjobbjai tartottak előadásokat a rekordszámú résztvevőnek. Az idei nyertesek között megtalálható nyomdai szolgáltatásokat kínáló, egyedi ajándékokat készítő, állategészségügyi és kozmetikai termékeket árusító webshop is.
Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report
Elérte az 55%-ot az 5G globális lefedettsége, de Európa lemaradásban van a legfejlettebb mobilhálózatok kiépítésében – derül ki az Ericsson Mobility Report 2024 novemberi kiadásából. A jelentésben két esettanulmány mutatja be, hogyan kezdik kiaknázni az úttörő mobilszolgáltatók az 5G hálózatok „felszeletelésében” rejlő lehetőségeket arra, hogy a tömegrendezvényeken vagy épp a tűzoltók számára mindig gyors és megbízható mobilkapcsolat álljon rendelkezésre. A svéd technológiai vállalat szakértői vizsgálták azt is, hogyan hathat az AI-forradalom a mobil adatforgalom lankadó növekedésére.