Plüssmackóba épített szenzor győzött a női startup versenyen

forrás: Prím Online, 2014. március 27. 08:45

A gyereket védő “Teddy The Guardian”-t ítélték a legjobbnak a H13 CEE Women Startup Competition Demo Napján. A megmérettetésen 12 női startup vett részt.

A Józsefváros nemrég megnyílt vállalkozói inkubátorháza, a H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ által elindított verseny záróeseményén hazai és nemzetközi mezőnyből 12 női startup mutatta be ötleteit a befektetők, érdeklődők és az online nagyközönség előtt. 

 
A résztvevő csapatokat több mint 70 hazai, régiós és tengerentúli jelentkezőből választották ki. A 6 napos felkészítő időszak alatt előadási technikáikon és prezentációs készségeken kívül az üzleti modelljüket és elképzeléseiket is csiszolhatták a hazai és külföldi mentorok segítségével. 
 
 
A legjobbnak ítélt Teddy The Guardian egy plüss maci beépített orvosi és figyelő szenzorokkal, amelyek folyamatosan mérik a gyermek szívdobogását, testhőmérsékletét, oxigén ellátottságát és stressz szintjét. A rögzített értékeket wireless technológiával folyamatosan nyomonkövethető tábla vagy mobil készüléken.
 
 
A Samebug olyan közösségi hiba- és megoldás gyűjtemény építő rendszer, amivel a fejlesztők egymást segíthetik az előforduló programozási hibák javításában.
  
A Sizemapp a nőknek segít a helyes méretekkel rendelkező melltartó vásárlásban, mert jelenleg a nők 90%-a helytelen kosárméretet használ.
  
Az első három helyezett csapattal befektetési lehetőségekről a Tracktion Tribe képviseletében Károlyi Antal kezdett tárgyalásokat.
  
Az „Aquincum Technológiai Inkubátor” részéről Kamilla Szandrocha folytat további munkát a Samebug és Foglaljorvost.hu tulajdonosokkal. A Foglaljorvost.hu a páciensek alapján véleményezett magánorvosokhoz kínál időpontfoglaló rendszert.
  
Drew Gerber (Wasabi Publicity), David Trayford a Content2Connect részére további támogatást, illetve  Tacktion Tribe-al közösen a Homplex részére további tanácsadási, mentoring és piacra lépési segítséget kínál.
 
A Content2Connect e-book kiadványok forgalmazásával és terjesztésével foglalkozó startup, míg a Homplex az 3D lakberendező alkalmazásukkal és ehhez gyártott bútoraikkal az Ikea alternatívájaként létrejött kezdeményezés.
 
A H13 Diák -és Vállalkozásfejlesztési Központ díját, az 1 éves Vállalkozói Inkubációs Program csomagot a VirTailor nyerte, akik akár egy szalvétára skiccelt ruhaformából is kész terméket tudnak gyártani a megrendelőnek, az online rendszerük segítségével. A H13 féléves vállalkozói inkubációs csomagját józsefvárosi üzlethelyiségbérleti lehetőséggel pedig a KicsiCake nyerte a márkázható, kézműves süteményeikkel.
  
A versenyen senki sem távozott üres kézzel. Kiosztásra kerültek többek közt Funzine, Haszon Nők és The Pitch magazine megjelenési lehetőségek, Pioneers startup fesztivál jegyek, Antavo előfizetési csomagok, Dr. Linkedin képzések.
  
- A PIKKPACK-Shoes By YOU! – “csináld magad” cipőjével nagy sikert aratott, nem csak a női résztvevők körében.
 
- Paperspokes – a 3 hölgy fantasztikus egyedi tervezésű, felhasználókra szabott kerékpár kiegészítőket és kellékeket gyártanak. 
 
- MakeMeals – cseh csapata személyre szabott étkezési tanacsadó rendszerükkel nemcsak a súlyfelesleg szüntethető meg, de segítséget adhat a cukor-, liszt és egyéb érzékenységgel rendelkezők számára is. 
 
- ProgramDate – a virtuális ismerkedés helyett a kellemest a kellemessel összekötve szervez vacsora-, színház- és mozirandikat.
Kulcsszavak: start-up verseny nők Szenzor

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32