Hvg.hu - Bezár a Samsung SDI Magyarország
Lehúzza a rolót a 2012-ben még 76 milliárd forint árbevételt összehozó Samsung SDI Magyarország Zrt. A második legnagyobb magyarországi Samsung-vállalat színestelevízió-képcsövet, plazmatévépaneleket és mobiltelefon-kijelzőket gyártott, kifogyott alóla a piac - írta a hvg.hu kedden.
A cég 322 ezer négyzetméteres gödi gyárát 2001-ben építették, az induláskor 20 és 21, utóbb 28, 29 és 32 colos képcsöveket készítettek itt. Európa egyik legnagyobb katódsugárcső-gyártója lett az üzem, ahol 2007-től a plazmatelevíziók egyik fő alkatrésze, a "modul" egység összeszerelését is végezték.
Az Opten céginformációs szolgáltató adatai alapján árbevétele 2010-ben még 101 milliárd, 2012-ben viszont már csak 76,6 milliárd forint volt. Adózott eredménye 2010-ben 3,77, egy évvel később 4,2 milliárd forintot tett ki, 2012-ben 3,56 milliárd forintot ért el.
A Samsung SDI Magyarország Zrt. a Magyarországon működő Samsung-cégek között a második legnagyobb a Jászfényszarun működő, 2012-ben 713 milliárd forint árbevételt elérő Samsung Electronics Magyar Zrt. mögött.
Kapcsolódó cikkek
- A Samsung megkerülhetetlen a fejlett technológia területén
- A kínai média nyomására bocsánatot kért a fogyasztóktól a Samsung
- A Samsung együttműködik a kormánnyal
- Csökken az Apple részesedése a táblagéppiacon az idén
- Őszre felépíti első magyarországi gyárát a koreai Sangjin Micron Jászfényszarun
- Erősít az üzleti számítógép-piacon a Samsung
- A Samsung nyeresége 30 százalékkal esett az első negyedévben
- A Samsung eladja merevlemez üzletágát a Seagate-nak
- Csökkent a Samsung eredménye az első negyedévben
- Kiemelt helye van Magyarországnak a Samsung világában
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Kyndryl Magyarország elnyerte a 2024-es Great Place To Work minősítést
A Kyndryl, a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója büszkén jelenti be, hogy Magyarországon elnyerte a Great Place To Work minősítést. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.