Outsourcing: Synergon Rt.

Fekete Gizella, 1999. február 23. 11:58
Az egyre bővülő feladat- és erőforrás-kihelyezés kínálati palettája mellett ma a Synergon elsősorban "távoli rendszer- és hálózatmenedzsment" outsourcing szolgáltatást kínál a piacon.
Tóth Elemér, a cég stratégiai vezérigazgató-helyettese ma még úgy látja, sem a megrendelők, sem a szolgáltatók nincsenek kellően felkészülve a nagyobb volumenű outtaskingra, illetve outsourcingra. "Hangsúlyoznunk kell, hogy az outsourcing irányába haladva elsősorban nem IT-, hanem üzleti, üzleti tanácsadási, stratégiai tervezési és szervezési kérdések, döntések merülnek fel" – mondta Tóth Elemér. Stratégiai kérdésnek tartja feladatként, illetve egyúttal kérdésként kezelni ezt a szolgáltatásformát. Fel kell ismernünk, hol vagyunk, hova igyekszünk, és hogyan tudunk oda a legoptimálisabb módon eljutni. Az adott cégnek tiszta helyzetképpel kell rendelkeznie magáról, üzleti folyamatairól, azok fontosságáról, illetve a házon belül nyújtott szolgáltatások költségeiről. Nagyobb volumenű outsourcing esetén modellezni kell a jelenlegi helyzetet és a stratégiának megfelelő alternatívákat, s ajánlatos a modellváltáshoz szükséges erőforrások és kapcsolódó tényezők alapos vizsgálata is. A Synergon Informatikai Rt. szakmailag és pénzügyileg is felkészült az ilyen feladatokra, és a siker érdekében ügyfeleinek is segít a felkészülésben, a feladatok elvégzésében.
Kulcsszavak: Synergon outsourcing

Az OMV kiskereskedelmi hálózatának arculata új megjelenést kap Közép-Kelet-Európában

Az OMV egy újabb lépést tett a cég átalakulásának útján: a vállalat az elkövetkező három évben hét országban, Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Bulgáriában és Szerbiában is bevezeti az új arculatát. A stratégia célja, hogy hozzájáruljon egy olyan világ megteremtéséhez, amelyben a fenntartható energia, a fenntartható mobilitás és a fenntartható életmód mindenki számára valósággá válhat. 

2024. június 17. 13:20

Használni már sokan tudják, de az adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 12:28

Az ABB az elektromos buszokhoz készült, energiahatékony motor- és invertercsomagot vezet be a piacra

Az ABB bejelentette az AMXE250 motorból és HES580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek terén.

2024. június 17. 11:28

K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30