Synergon: 7%-os csoportszintű negyedéves üzemi nyereség

Kovács Attila, 2008. február 19. 14:43

A Synergon mai budapesti sajtótájékoztatóján Lazarovits Márk, a vállalat vezérigazgatója elemezte a nemrég már nyilvánosságra került 2007. évi eredményeket, valamint a legutólsó negyedév tevékenységének főbb fókuszterületeit.

A legfontosabb megállapításai a következők voltak. Az elmúlt három hónap 438 millió forint pozitív üzemi eredménnyel járult hozzá a tizenkét hónap 289 millió forintos üzemi eredményéhez. A negyedik negyedév 7%-os adózás utáni eredményt hozott, és 410 millió forinttal emelte az év végén 491 millió forinttal záró, anyavállalatra jutó adózás utáni nyereséget. Az anyavállalat és a kapcsolt magyar vállalatok a negyedik negyedévben 4,7 milliárd forint árbevételt értek el, ami 3%-kal múlta felül a 2006-os teljesítményt. Az értékesítés szolgáltatástartalma az év során folyamatos javuló tendenciát követve a negyedik negyedévben kiugróan magas, 90%-os szintet ért el. A negyedéves nettó fedezettartalom 25%-kal túlszárnyalva a 2006-os évit, 1,5 milliárd forint lett. A Fibex értékesítési árbevétele a kezdeti nehézségek után év végére átlépte az egymilliárd forintot. Az üzemi eredmény három hónap alatt teljesült 66 millió forintos pozitív mérlege után 28 millió forint adózott eredménnyel zárta az évet. 

Gazdasági környezet hatásáról, a szektorok prosperálásáról szólva, a vezérigazgató megállapította: az utolsó negyedév az informatikai szektorban jellemzően a legerősebb időszak, mely tendencia 2007-ben is annak ellenére folytatódott, hogy az IT beruházások mértéke érezhetően elmaradt a korábbi évektől. Az NFT I-es fejlesztésekből a Synergon több mint 2 milliárd forint értékű beruházásban vett részt kivitelezőként, amelyek főként az egészségügyi és önkormányzati területeket érintették. Az utolsó negyedévben több banki core tevékenységhez köthető, egyedi szoftver fejlesztését fejezték be és adtak át ügyfeleik részére. A távközlés és média területén Magyarországon úttörő jelleggel, elsőként végezte a Synergon IP cím menedzsment technológia bevezetését. Az ipar és szolgáltatók szektorban a regionális hálózati szolgáltatóknál hálózatrekonstrukciós projekteket hajtott végre a Synergon.

Szakmai szempontból is áttekintette portfolióját a Synergon. Ennek eredményeként kiemelt fontosságú infokommunikációs technológiai szállítókat nevezett meg a vállalat. A Ciscónak újra gold partnere a Synergon, az Oracle-lel létrejött az első komolyabb mértékű üzlet, megerősödött az éppen most partnerdíjat is szerzett SAP-üzletág, továbbra is fontosak a Synergon számára a HP termékei. Saját termék az elkészült Synergon-iktatórendszer; saját megoldás született gázszolgáltató kiszolgálásának támogatására.

A Prím kérdéseire kapott válasz alapján megállapítható, hogy

  • a 2007. harmadik negyedéves beszámoló idején a menedzsment részéről említett várakozások (gyógyszeripari projektek, outsourcing) máig még nem kezdtek beteljesedni. A mostani jelszavaik: fokozatosság, folyamatosság, piacmonitorozás,
  • az ipar területe főleg az energia szektor (gáz, áram) továbbra is a cég fókuszában van,
  • továbbra is az új hazai projektlehetőségekben bízik az inkább a közepes méretű cégeket elérni szándékozó vállalat.  
Kulcsszavak: +céginfo Synergon

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55