Új alelnökök az IVSZ vezetésében

forrás: Prím Online, 2014. május 15. 16:50

A hazai GDP 12 százalékát adó vállalatokat képviselő Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) megtartotta 2014. évi közgyűlését Budapesten május 14-én. A tagvállalatok küldöttei megválasztották a Szövetség három új alelnökét, és egy új elnökségi tagot is. Szakmailag elismert, innovatív cégek vezetői irányítják a következő három évben az IVSZ tevékenység szerinti tagozatait. Laufer Tamás, az IVSZ elnöke értékelte a 2013. évben elért eredményeket, valamint meghatározta a következő évek prioritásait, és céljait beszédében. A tagság elfogadta a Szövetség éves pénzügyi beszámolóját is.

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetség (IVSZ) 2014. évi közgyűlésének egyik legfontosabb programpontja a három tagozati alelnök megválasztása volt. Az informatikai tagozatot Vityi Péter, a telekommunikációt dr. Kőrösi Szabolcs Gábor, míg az elektronika területét a korábbiakhoz hasonlóan Gacsal József fogja képviselni az IVSZ elnökségében.

„Az elmúlt években Szövetségünk megkerülhetetlen tényezőjévé vált a hazai infokommunikációs területen folyó szakmai egyeztetésnek, stratégiaalkotásnak. Az egyes tagozatok, munkacsoportok, mint az IVSZ működésének alapkövei, kiemelkedően hasznos tudással és felkészültséggel járultak hozzá, hogy az országos szintű szakpolitikai egyeztetéseken az általunk képviselt gazdasági szereplők érdekei érvényesülhessenek a döntéshozatali folyamatok során” – mondta el Laufer Tamás, az IVSZ elnöke.

A tagozati alelnökök mellett egy általános elnökségi tagot is választottak a küldöttek. A tisztségre a két jelölt közül Wenczel Richárdot, az EMC Magyarország Kft. képviseletében választották elnökségi taggá a tagvállalatok.

Major Gábor, az IVSZ főtitkára röviden ismertette a tagvállalatok megjelent képviselőinek a Szövetség közreműködésével a hazai IT vállalkozásokat támogató GOP-3.3.4 pályázat részleteit. Mint a főtitkár kiemelte: „közel száz magyarországi, innovatív IT vállalkozás juthat jelentős támogatáshoz annak érdekében, hogy az Európai Unió H2020 pályázatain vehessen sikerrel részt, illetve innovatív termékeit, szolgáltatásait piacra juttassa. A források lehetővé teszik, hogy az európai környezetbe való kijutás költségeit jelentősen csökkentsék tagvállalataink.



A Szövetség közgyűlésén részt vett Vályi-Nagy Vilmos (képünkön) a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért felelős államtitkára is, aki hangsúlyozta: „a magyar kormány az elmúlt években kiemelt célként kezelte a hazai infokommunikációs szektor fejlődésének elősegítését. Az elfogadott Nemzeti Infokommunikációs Stratégia megvalósításában partnerként tekintünk a hazai ICT szektort összefogó IVSZ-re, és tagvállalataira.”

Kulcsszavak: CIO IVSZ

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36