Szingapúrban is bemutatkozott a Noreg kártyamenedzsment rendszere

forrás: Prím Online, 2014. június 7. 13:18

A Noreg kártyamenedzsment megoldása, a Magyarországon már számos ügyfelet meggyőző MARGARÉTA próbálgatja szárnyait a nemzetközi piacon. A magyar fejlesztésű kártyakezelő rendszert nemrég vezették be a világ 39 országában közel 4000 embert foglalkoztató Euronet Worldwide-nál, ezúttal pedig szingapúri rendszerintegrátorok és disztribútorok ismerkedhettek meg a Noreg termékével.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. szingapúri irodanyitása alkalmából tartott Connect Hungary rendezvényen helyi vállalatok előtt mutatkozhattak be magyar vállalatok, köztük a Noreg is. A találkozó lehetőséget adott partneri kapcsolatok kiépítésére és új üzleti lehetőségek keresésére.

 

„Szerettük volna megtudni, hogy a nemzetközi piacon milyen lehet a MARGARÉTA fogadtatása, így idén keressük az ilyen lehetőségeket. Büszkén mondhatom, hogy eddig mindenhol érdeklődve fogadták fejlesztésünket és nyitottak voltak kártyamenedzsment rendszerünk bevezetésére is. A mostani találkozónak is lesz még utóélete, már több résztvevővel tárgyalunk a MARGARÉTA-ról” – mondta dr. Kőrös Zsolt, a Noreg ügyvezető igazgatója.

 

A MARGARÉTA

 

A Noreg 2010-ben vezette be a piacra saját fejlesztésű MARGARÉTA kártyamenedzsment rendszerét, amely elnyerte az ITBN „Legjobb Magyar Innováció 2010” díját. Egy PKI rendszer (Public Key Infrastructure) használatával az informatikai környezet és az egyre terjedő adatátviteli rendszerek (pl.: Internet) úgy tehetők biztonságossá és hitelessé, hogy kezelésük továbbra is egyszerű marad, például több alkalmazás vagy elektronikai rendszer jelszavai vagy kártyái helyett egy chip kártyát lehet használni.

 

A MARGARÉTA a PKI rendszerrel rendelkező vállalatok egyik legnagyobb kihívására, a kártyák menedzselésére nyújt megoldást, mivel a kártyák rendszerbe vételétől kezdve a kibocsátáson át, a kártyaprofil kezeléstől a riportok készítéséig minden funkciót biztosít, melyre egy nagyvállalati környezetben szükség van. A MARGARÉTA egy egységes menedzsment rendszer kiépítésével lehetővé teszi a tanúsítványok és kulcstároló eszközök biztonságos és költséghatékony menedzselését, azok teljes életciklusa során.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32