20 éves az első okostelefon

Czipperer Dia, 2014. augusztus 25. 14:32

Augusztus 16-án ünnepelte 20 éves születésnapját az IBM gyártmányú Simon névre keresztelt első okostelefon.

1994-ben augusztus 16-án került piaci forgalomba az első olyan mobiltelefon, melyet érintőképernyővel szereltek fel. A készülékkel e-mailt is lehetett küldeni, valamint faxot fogadni. Igaz, ez még jócskán elmaradt a ma ismert okostelefon kategóriától, ám jelentős előrelépés volt a hagyományos mobiltelefonokhoz képest.

 

Az IBM és a BellSouth közös találmánya, a Simon először 1992-ben mutatkozott be. Az „Angler” kódnéven elhíresült készüléket az év őszén, a Las Vegas-i COMDEX eseményen ismerhette meg a nagyközönség, ám a vásárlóknak még két évet kellett várniuk arra, hogy piaci forgalomban is kapható legyen.
 

 

A telefon pályafutása nem volt hosszúéletű, csupán hat hónapig lehetett kereskedelmi forgalomban kapni. A Simon 899 dollárba került, és fél kilót nyomott. Mindössze az USA 15 államában forgalmazták.

 

Charlotte Connelly, a Science Museum kurátora szerint a Simon egy fontos részét képezi a technológiai ipar történelmének.Ttény, hogy nem volt igazán sikeres, de az első eszköz volt a maga nemében. A Science Museum október 25-én nyíló  információs kor kiállításán a Simon is látható lesz.

 

Forrás: v3.co.uk; Nyitókép: telegraph.co.uk

Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36