Online reklám: növekszik a bannerkampányok szerepe és hatása
A hirdetők célja, hogy egyre hatékonyabban tudják személyre szabni ajánlataikat, a hirdetési technológia ezáltal a „hirdetéskivédés” előtt jár - mondta a Napközben szerdai adásában nyilatkozó üzleti tanácsadó.
Az online forgalmi adatok elemzése szerint a felhasználók a reklám megjelenése után húsz perccel mutatnak érdeklődést a hirdetményben közöltek iránt, és ez néhány órán át fennmaradhat, a reklámmal kapcsolatos információk keresése leggyakrabban a megjelentést követő három órán belül történik. Vannak azonban olyan reklámok is, például az internet- és telefonszolgáltatásokat hirdetők, hét napig is megmaradnak a felhasználók emlékezetében.
Ambruszter Géza, a Gemius Hungary üzleti tanácsadócég vezetője a Napközben adásában azt mondta, régebben, amikor az online hirdetés még újdonság volt, és kevesebb is volt belőle, inkább rákattintottak az emberek kíváncsiságból.
Manapság, amikor sokak már inkább idegesítőnek, mint érdekesnek látják a számítógépük képernyőjén felbukkanó hirdetéseket, egyre kevesebb a közvetlen rákattintás. A bannerek így is hatékonyak, egyszerűen azáltal, hogy látják őket a felhasználók. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a reklámok információkat is hordoznak, tehát az akciókról, új termékekről, mégiscsak ezekből tájékozódnak az emberek – fogalmazott.
Ambruszter Géza szerint az emberek általában azért tartják idegesítőnek a reklámokat, mert azok olyan dolgokról szólnak, amik őket nem érdeklik. Ha az újabb technikáknak köszönhetően, a világhálón személyre szabott hirdetéseket kapnak, akkor meg az a baj, hogy zavarja őket a netes tevékenységük követése – ami alapján az adott reklámokat kapja. A cégvezető azonban hangsúlyozta, hogy a személyiségi jogokat be kell tartani, vagyis egyént nem lehet azonosítani, miközben a személyre szabott reklámozás a hirdetőnek és a fogyasztónak is érdeke. Érdekes, hogy az ember szereti is, meg fél is attól, ha neki szól az üzenet – mondta.
A tanácsadó szakember hozzátette, a reklámozók arra törekszenek, hogy a felhasználó lehetőleg ne tudja blokkolni a hirdetéseket. A cél – amire nagyon sok kutatás irányul –, hogy egyre hatékonyabban tudják testre szabni az ajánlatokat, a hirdetési technológia ezáltal a „hirdetéskivédés” előtt jár.
Ambruszter Géza arra is felhívta a figyelmet, hogy a felhasználók nagyon sok esetben a reklámoknak köszönhetik, hogy ingyen tartalmakhoz jutnak a neten, például hírekhez. A hirdetés tehát az annak felületet biztosító médiumnak is jó, vagyis a reklámok fennmaradása szinte minden piaci szereplőnek érdeke.
Forrás: Kossuth Rádió, Napközben / hirado.hu
Kapcsolódó cikkek
- KKV-AKADÉMIA: a reklámadótól a tartalommarketingig
- Megkétszerezte reklámbevételét a YouTube
- Digital Hack: Minden, ami új és digitális a marketingben
- Együttműködésben állapodott meg az Önszabályozó Reklám Testület és az IAB Hungary
- Ipsos: Megérik a pénzüket az online kampányok
- Digital Day 2013: reklámozás a többplatformos környezetben
- A digitális reklámpiac 14%-kal nőtt 2012-ben
- Tizedével nőtt az online és mobil hirdetési piac
- Fizetni a hirdetésmentes online tartalomért?
- A Prím Online alapítója az online marketing három legmeghatározóbb személyisége között
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.