Hárman is távoznak a Magyar Telekom Csoport felsővezetéséből

forrás: Prím Online, 2014. november 7. 13:38

A Magyar Telekom ma bejelentette, hogy Pataki Róbert, a Társaság Üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese, 2014. november 6-ai hatállyal távozott a Társaságtól. Két másik embertől is megválik a cég: az üzletfejlesztési igazgatótól és az Origo vezérigazgatójától is elbúcsúznak. 

A Magyar Telekom közleményében tájékoztatott arról, hogy Pataki Róbert, Üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettes szerepét a jövőben más veszi át, ám erről majd csak később születik döntés. Egyelőre még nem tudni, miért és milyen körülmények között távozik posztjáról.

 

Később az is kiderült, hogy Pukler Gábor innovációs és üzletfejlesztési igazgató , valamint az Origo Zrt. vezérigazgatója, Vaszily Miklós is távozik a vállalattól.

 

A Hvg.hu információi szerint mindhárman közös megegyezéssel távoznak. A döntésről hristopher Mattheisen, a Telekom vezérigazgatója tájékoztatta a szerkesztőséget, ám a lépést nem indokolta, elmondása szerint ugyanis folyamatban lévő vizsgálatról nem beszélhet.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy

Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.

2024. december 18. 18:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14