A hatékonyságot javítják a Dell PC-piaci újdonságai

forrás: Prím Online, 2014. november 10. 17:11

A Dell olyan újításokat jelentett be PC ágazatában, amelyekkel a felhasználók a leghatékonyabban állíthatják elő a szükséges tartalmat. Az iparágvezető táblagépek, a jövő munkaállomásának tekinthető innovatív „okosasztal”, az Ultra HD 5K monitor és az integrált biztonsági és felügyeleti szoftvermegoldások bemutatásával a Dell ismét megerősítette vezető szerepét az informatikai megoldások területén.

2014 harmadik negyedévében a Dell tovább növekedett az ügyfélmegoldások (PC) üzletágban, hiszen az előző év azonos időszakához viszonyítva már a hetedik egymást követő negyedévben növelte a globális piaci részesedését. A harmadik negyedévben a részesedése nagyobb mértékben nőtt, mint a Dell két legfőbb amerikai versenytársáé együttesen, derül ki az International Data Corporation (IDC) iparági elemző cég nemrégiben közzétett előzetes adataiból. 

 

„A vállalatok nem jobb asztali számítógépeket vagy szoftveralkalmazásokat várnak tőlünk, inkább azt, hogy segítsünk a hatékonyságuk javításában, a problémáik megoldásában és a még jobb üzleti eredmények elérésében. Éppen ezen a területen fejleszt a Dell” – mondta tegnap Jeff Clarke, a Dell ügyfélmegoldásokért felelős operatív alelnöke a Dell World vezetői csúcstalálkozóján.

 



Munkahely más formában


Az emberek és a technológia kapcsolatának hagyományos elképzelésén túlmutató fejlett termékek és ötletek segítségével a Dell újradefiniálja a munkahely fogalmát. A forradalmi Dell UltraSharp 27 a világ első, Ultra HD 5K felbontású (5120 x 2880) kijelzőjével rendelkező monitora. A QHD felbontás négyszeresével, vagyis a Full HD felbontás hétszeresével rendelkező lenyűgöző modell decembertől lesz elérhető.



A Dell bemutatta „okosasztal” koncepcióját is, amely az interaktív multi-touch LCD-kijelzők és egy vízszintes digitális munkafelület kombinálásával forradalmasítja a munkavégzést. A felhasználót körülölelő munkafelületen érintéssel, tollal és a totemalapú eszközök új generációjával lehet dolgozni. A Dell Precision által működtetett okosasztal magával ragadó, alkotást ösztönző élményt biztosít a felhasználónak. A még hatékonyabb együttműködés érdekében több felhasználót és különálló PC-t is hozzá lehet rendelni egy projekthez.
  


Továbbfejlesztett biztonsági és felügyeleti szolgáltatások

 


A Dell hardveripari vezető szerepére építve a Dell Software Suite olyan egységes kiváló biztonsági és felügyeleti megoldást kínáló szoftverkínálatot jelent, amely zökkenőmentesen működik a Dell rendszereken és heterogén környezetben is. A szoftver az alábbi szolgáltatásokkal segít kezelni a kulcsfontosságú végponti és mobilitással kapcsolatos informatikai kihívásokat: 


·    A Dell KACE K1000 Express egy olyan informatikai leltárkészítő megoldás, amely segítségével hatékonyan felügyelhető a Windows rendszerű hardver- és szoftverállomány, és amely kezeli a vállalat Dell eszközeinek garanciaállapotát, valamint BIOS és illesztőprogram frissítéseit.


·    A Dell Secure Mobile Access részét képező E-Class SRA EX virtuális készülék a mobileszközön dolgozók hatékonyságának növelése mellett megóvja a vállalatokat a fenyegetésektől, mivel hozzáférés-vezérlési házirendek betartatásával gondoskodik arról, hogy kizárólag megbízható felhasználók, eszközök és jogosult alkalmazások kaphassanak hozzáférést a VPN-hálózathoz.


·    Megvédi a végfelhasználókat a nulladik napi és az adathalász támadásoktól. A US Defense Advanced Research Projects Agency (DARPA) által finanszírozott, fejlett végponti védelem kialakítására tervezett Dell Data Protection | Protected Workspace a kijelölt alkalmazásokat egy virtuális tárolóban indítja el. Támadás esetén a kártevőt ebbe a tárolóba zárja a rendszer, és a biztonságos környezet 20 másodperc alatt helyreállítható.


·    A Dell Mobile Management az adatokat és az alkalmazásokat védő biztonságos, felügyelt környezetet alakít ki Android operációs rendszerű táblagépeken.

 

Emellett a Dell a Dell Command Tools eszközeivel bővíti a felügyeleti képességeket. A Dell Command Tools gond nélkül integrálható az ügyfelek már meglévő SCCM vagy KACE rendszer-felügyeleti megoldásaiba; továbbfejlesztett, hatékony frissítésekkel egészíti ki azokat. Ráadásul a Dell az első OEM gyártó, aki Microsoft Powershell-szolgáltatóval egészítette ki a parancssori eszközeit, így jelentősen felgyorsítja a parancsfájlok elkészítését. Ezek a szolgáltatások 100 ügyfélrendszerre vetítve akár évi 5700 dollár megtakarítást jelenthetnek a hatékonyabb felügyeletnek köszönhetően.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32