A Foxconn 2,6 milliárd dollárból épít új üzemet
Az Apple beszállítója, a Foxconn a következő két évben összesen 2,6 milliárd dollárt költ arra, hogy Tajvanban új gyártási üzemet hozzon létre. A Bloomberg szerint az Apple-nek gyártanak majd kijelzőket, bár ezt egyik fél sem erősítette meg.
Új gyáregységet épít a Foxconn az elkövetkezendő években. Sophie Cheng, a Foxconn kijelzőrészlegének, az Innolux Corp. szóvivője beszélt a nyilvánosságnak az új létesítményről. Azt is elmondta, hogy a berendezések telepítése a jövő hónapban zajlik, és, ha elkészül, 2300 új munkahelyet biztosítanak majd.
Az új létesítményben várhatóan jövő év végén kezdődhet meg a tömegtermelés. Cheng azt nem tudta megerősíteni, hogy az Apple-lel megegyeztek volna bármiben, a szóvivő csak annyit mondott, hogy egy ügyféltől sürgős kérelem érkezett az exkluzív kapacitást illetően. Az Apple szóvivője, Carolyn Wu sem nyilatkozott.
Az Apple zafírüveg borítása – amit az új iPhone-ok kaptak volna – végül nem valósult meg a GT Advanced Technologies miatt, akik vállalták, hogy elkészítik, ám végül mégsem sikerült, csődöt mondtak. A vállalat bár elvállalta az ígéretesnek tűnő üzletet, végül nem állt készen arra, hogy ilyen magas minőségű megrendelést teljesítsen. Így elképzelhető, hogy a cupertinói vállalat máshol kopogtat ez ügyben, lehet, hogy éppen a Foxconnál.
Forrás: Techspot.com, Bloomberg.com; Nyitókép: Macrumors.com
Kapcsolódó cikkek
- Eltűnt a „free” szó az App Store-ból
- Mennyire használják az emberek az Apple Payt?
- A Microsoft a második legértékesebb vállalat a Forbes szerint
- Világosság és sötétség, avagy miről szól Steve Jobs emlékművének eltávolíttatása
- A Microsoft egykori alelnöke igazolt az SAP-hoz
- iPhone 6 a Tescóban
- Szülinapi kedvezményekkel várják a vásárlókat az iCentre-ben
- Hárman is távoznak a Magyar Telekom Csoport felsővezetéséből
- Hatszázezer dollár egy Apple-ért
- Iránba tart az Apple
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.