OKI: 30 év nyomtatópiaci fejlesztései

forrás: Prím Online, 2015. január 10. 08:33

2014 jelentős év volt az OKI Europe életében: a vállalat ekkor ünnepelte fennállásának 30. évét. A társaság az 1984 óta eltelt idő alatt számos technológiai fejlesztést vezetett be a piacra az európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) régióban, köztük a kontinens első LED nyomtatóját 1989-ben. Az alábbi rövid történelmi összefoglalóban bemutatjuk azokat a legfontosabb mérföldköveket és úttörő termékeket, amelyek hozzásegítették az OKI-t az élvonalbeli pozíció eléréséhez, a felhasználóknak pedig a kor legfejlettebb technológiáját biztosították.

Az OKI Europe története 30 évvel ezelőtt kezdődött az első európai iroda megalapításával Düsseldorfban. A szervezet életében legalább ugyanilyen fontos állomást jelentett a Technitron felvásárlása 1990-ben, amellyel a vállalat jelentősen kibővítette értékesítési hálózatát, és ezzel létrehozta a mai OKI Europe alapjait. A társaság ma az EMEA térség 60 országában van jelen, ezen belül 23 európai országban üzemeltet irodát – köztük 22 éve Magyarországon is.    

Az OKI első gyors és csendes asztali LED nyomtatóinak 1989-es európai bevezetését a nyolcvanas években újonnan megjelenő felhasználói réteg, a számítógépes munkát végző irodai dolgozók igényei ösztönözték. Ezt megelőzően a mátrixnyomtatók voltak a legelterjedtebbek.

 



Az OKI Europe 30 éves történelmének főbb mérföldkövei:

·    1989: OL400, OL800 – az első asztali LED nyomtatók európai bevezetése
A PC-felhasználók igényei alapján kifejlesztett gyors, halk működésű, kiváló minőségű készülékek.

·    1995: OKIPage 4w – a világ legkisebb nyomtatója
Alapterülete egy A4-es lap méretével egyezik meg.
 
·    1998: OKIPage 8c – az OKI első színes, digitális LED nyomtatója
A versenytársak hasonló termékeinél kétszer nagyobb nyomtatási sebességre képes.

·    1999: OKIFAX5750/5950 – a világ első, valós idejű faxküldésre képes készüléke
A fax továbbítása internetkapcsolaton keresztül, valós időben történik.

·    2003: OKI C5000 sorozat – színesnyomtató-család kis munkacsoportoknak

·    2004: OKI C3000 sorozat – gyors, megfizethető színes asztali nyomtató
Kifejezetten az európai felhasználók szükségletei alapján fejlesztve.

·    2005: C5500 MFP – a világ első színes, A4-es multifunkciós készüléke
·    2006: C8600 – Európa legkisebb, legkedvezőbb ár-érték arányú színes, A3-as nyomtatója
A versenytársak hasonló termékeinél kétszer kisebb és olcsóbb készülék.

·    2009: az iparágban elsőként az OKI bevezeti a 3 éves garanciát

·    2012: C711WT, C920WT – a világ első, fehér toneres LED nyomtatói  

·    2013: ES9541 – az iparág első, 5 színes, A3-as LED nyomtatója
Ezt követően, hamarosan megjelennek a dokumentumkezelést még inkább segítő, nyílt platformú MB700/MC700 sorozatú multifunkciós nyomtatók, valamint elindul az OKI Europe intelligens dokumentumkezelést támogató MPS (Managed Print Services) programja.

·    2014: elindul a Shinrai Partner Program
Az OKI első, európai partnereknek szervezett ösztönző programja. A kezdeményezés Magyarországon már 11 éve sikeresen működik.

„Az elmúlt 30 évben az OKI Europe csapata az erős disztribútori és viszonteladói partnerhálózattal közösen keményen dolgozott azért, hogy vállalatunkat a piacvezetők közé emelje. Sikereink kulcsát többek között folyamatos termékfejlesztéseink jelentik, amelyeket a jövőben is folytatni fogunk” - mondta Terry Kawashima, az OKI Europe Ltd. vezérigazgatója.

A termékfejlesztések újabb állomásaként az OKI hat új nyomtatója január végén debütál Magyarországon. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32