A magyar dokumentumkezelési piac tavalyi trendjei
A magától értetődő forgalombeli hatások mellett, a dokumentumkezelési piacot szerkezetében is megbolygatta a gazdasági világválság – globális és hazai viszonylatban is. Az előrejelzések szerint, forgalmukat a gyártók nagyobb tudású eszközeikkel, illetve dokumentumkezelési szolgáltatásaikkal tudják újra fellendíteni a következő években.
A gazdasági világválságot követő visszaesés és stagnálás évei után, a hazai dokumentumkezelési piacon a felívelés időszaka következhet. Az elmúlt években mért piaczsugorodás drámai volt: a GKI üzleti és fogyasztói bizalmi indexének mozgását követve, a magyar dokumentumkezelési piac forgalma dollár tízmilliókkal csökkent – az IDC adatai szerint 2009-ben 31%-kal, azaz 27 millió dollárral, 2012-ben pedig ismét 20%-kal, azaz 12 millió dollárral csökkent a forgalom hazánkban.
A kilábalás egyértelmű jele, hogy a piac, a válság második fázisa után növekedési pályára állt, és tavaly forgalomban, már a 2009-es szintet tudta hozni, körülbelül 60 millió dollárral. A fellendülés mögött a globális gazdasági növekedésbe vetett erősödő bizalom, illetve a válság ideje alatt elöregedő géppark szükségessé váló cseréje húzódik: 2014-ben az új gépek értékesítése darabszám, illetve forgalom tekintetében is növekedésnek indult. A Xerox ezt a változást a piaci részesedésének növelésével mind értékesített darabszám, mind forgalom tekintetében meg tudta élni.
Kép: Piac és Profit
Új berendezésekkel és szolgáltatásokkal a hatékonyabb munkáért
Fontos trend, hogy az új gépek tekintetében a vásárlók azokat a nagyobb tudású berendezéseket keresik, amelyek több embert, kevesebb eszközzel, de hatékonyabban tudnak kiszolgálni. A Xerox a gépértékesítés területén e berendezésekben látja a jövőt, szemben azokkal a forgalmazókkal, sőt újabban gyártókkal is, amelyek egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a használt berendezések értékesítésére. A használt eszközök használata nem csak minőségbeli aggályokat vet fel, de technológiai fejletlenségük miatt alkalmatlanok a kor igényeinek megfelelő, a munkafolyamatok hatékonyságát növelő menedzselt nyomtatási szolgáltatások, illetve mobil- és felhőszolgáltatások ellátására.
A használt berendezések és az utángyártott kellékanyagok hatalmas szeletet szakítanak ki a piacból: egyes felmérések szerint, tavaly minden második értékesített gép használt volt, míg a kellékanyagok értékesítésének 45%-át az utángyártott termékek tették ki. „A Xeroxnál a dokumentumkezelési piacon a szolgáltatási szegmensben látjuk a jövőt: a használt termékek előtérbe kerülése mellett már nem lehet kizárólag a berendezésekre és a kellékanyagokra koncentrálni. Másrészt a szolgáltatásaink között találhatóak olyan eszközök, amelyekkel partnereinket még inkább hozzásegíthetjük ahhoz, hogy alaptevékenységükre koncentrálhassanak" – mondta el Udvardi Gábor, a Xerox Magyarország marketing vezetője.
A gyártó hazai értékesítésének tavalyi nettó árbevétele a 2013-as eredményhez hasonlóan alakult, melynek nagyobb része a technológiai portfolió értékesítéséből származott. Globális trendeket elemezve a Xerox szakértői úgy látják, hogy a közeljövőben világszerte megnő az igény a felhő-megoldásokra, illetve az alkalmazásokra a dokumentumkezelés terén is. Ehhez kapcsolódóan a mobilnyomtatás és menedzselt nyomtatási szolgáltatások mindennapos megoldásokká válhatnak a vállalatoknál.
Az A4-es és az A3-as berendezések piaca
Az új A4-es és A3-as berendezések értékesítésének arányában nagyságrendbeli változás nem történt a magyar piacon: a két szegmens évek óta darabszám tekintetében körülbelül 92-8% arányban teljesít, árbevétel tekintetében 40-60%-os arány figyelhető meg.
Az IDC felméréséből ugyanakkor kiderül, hogy az A3-as piacon darabszám tekintetében 13%-os, forgalom tekintetében pedig 2,8%-os csökkenés mérhető, melynek okai a használt A3-as piac erősödésében, valamint az A4-es berendezések funkcióbővülésében keresendők. Az A3-as piacon a Xerox darabszám tekintetében 17,8%-os (2,5% növekedés 2013-hoz képest), forgalom tekintetében pedig 26,5%-os (3,5% növekedés) részesedéssel bír. Az arányaiban nagyobb bevételt a Xerox a prémium kategóriás termékeinek köszönheti: a gyártó a 70 lap/perc feletti sebességű berendezések piacán 2014-ben átvette a vezetést darabszámban (+218%) és értékben (+184%) is.
Az A4-es piac Magyarországon 6,1%-ot nőtt darabszámban és 4,3%-ot értékben. A Xerox mindkét értéket jócskán túlszárnyalta, 70, illetve 90%-os növekedést elérve. Az így 6, illetve 8%-os piaci részesedést kiszakító gyártó sikerét versenyképes, középkategóriás, új, fekete-fehér portfoliójának, győztes tendereknek, valamint belépőszinten újragondolt értékesítési stratégiájának köszönheti.
Kapcsolódó cikkek
- Webáruházi trendek a KKV-AKADÉMIÁN
- Utat tör magának a digitális üzleti modell
- A nyomtatóipar trendjei 2015-ben
- Három új Xerox-megoldás a papírmentes irodáért
- Dokumentumkezelés egy érintésre
- Nyomtatóipari trend: nő az igény a specializált gépek iránt
- Új szoftvereket mutatott be Xerox
- A digitalizáció hozza a bevételt a dokumentumkezelésben
- Az Epson „okos” gyártási megoldásai átalakítják a fotókidolgozást
- WorkCentre 5022/5024: Tovább gyorsít és még inkább költséget csökkent a Xerox
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.