Az MWC-n debütált a Samsung Pay
Ahogy az várható volt, a Samsung a barcelonai Mobile World Congressen (MWC) leleplezte mobilfizetési megoldását, melyet Samsung Pay névre kereszteltek. A fogyasztók az új megoldás révén valamennyi kiskereskedelmi elfogadóhelyen fizehetnek mobilkészülékükkel.
Új szereplővel bővült a mobilfizetési piac. A dél-koreai techóriás, a Samsung nem sokkal azután, hogy felvásárolta a Loop Payt, máris saját megoldással rukkotl elő. A vállalat az idei MWC-n mutatta be mobilfizetési megoldását, a Samsung Payt, amely NFC, valamint a vállalat saját fejlesztésű MTS (Magnetic Secure Transmission – biztonságos mágneses átvitel) technológiáján alapul.
A Samsung törekvése volt, hogy mobilfizetési megoldása a legjobb legyen, így számos vezető szolgáltatóval és pénzügyi intézettel működik együtt. A MasterCard és a Visa már a partnerek között szerepel. Ezen kívül mindent megtesznek annak érdekében, hogy partneri ökoszisztémájukat olyan szereplőkkel bővítse, mint az American Express, a Bank of America, a Citi, a JPMorgan Chase és a U.S. Bank.
A fizetési megoldás széles körben használható. A vállalat közleményében azt írja, hogy világszerte 30 millió kiskereskedelmi szolgáltatónál lehet majd használni a Samsung Payt, így egy olyan fizetési szolgáltatást alkottak – az MTS technológia révén –, amely az egyetlen, amit majdnem mindenhol elfogadnak. A vásárlók ugyanis attól függetlenül használhatják, hogy éppen NFC vagy mágnescsíkos terminál áll rendelkezésre.
Az MST technológia révén a Samsung Pay a vezető partnerek – köztük a Synchrony Financial és a First Data Corporation – törzsvásárlói és pontgyűjtő kártyáit is támogatja.
A biztonság és az egyszerű használat is adott. Nagyon könnyen hozzá lehet adni a bankkártyák, hitelkártyák adatait az alkalmazáshoz, ezután már csak a fizetéskor ki kell választani, melyikkel szeretné intézni vásárlását a felhasználó. A biztonságot pedig úgy garantálja a Samsung, hogy nem tárol számlaszámokat a program, valamint semmilyen fiókadatot a készüléken.
A Samsung Pay először az Egyesült Államokban és Dél-Koreában lesz elérhető idén nyáron. Később, a Samsung Galaxy S6 és a Galaxy S6 edge megjelenésével más régiókban is elérhető lesz.
Képek: lowyat.net, tapscape.com
Kapcsolódó cikkek
- Új „vízbarát” mobil a Sony műhelyéből – Xperia M4 Aqua
- Bemutatkozott a HTC One M9
- Samsung NX500: kompakt, nagytudású fényképezőgép a techóriástól
- Táblagépeken is használható az Inbox
- Az okostelefonok vezeték nélküli töltése már iparági szabványnak számít
- Mobilfizetési alkalmazásokat fejlesztett a Cellum
- Mobil bankkártya-terminál: új mobil fizetési megoldás a biztosítási piacon
- A Samsung kezében a Loop Pay
- Mennyire használják az emberek az Apple Payt?
- Mobilokra szánt megoldáscsomagot mutatott be a Symantec
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.