Az Apple a világelső okostelefon gyártó

A Garner listáján az Apple vezet

Czipperer Dia, 2015. március 9. 13:31

A Gartner piackutató cég felmérése szerint jelenleg az Apple az első számú okostelefon gyártó. A cupertinói vállalat a Samsungot is megelőzte.

2014 utolsó negyedévében az Apple állt az első helyen az okostelefon gyártók sorában a Gartner adatai szerint. A vállalat a piackutató cég felmérése alapján a cupertinói cég összesen 74,83 millió készüléket értékesített, szemben a dél-koreai Samsunggal, aki 73,03 millió telefont adott el.

 

Korábban már beszámoltunk hasonló felmérésről. Akkor a Strategy Analytics hasonló mutatóit tettük közzé. A két elemzőcég számadatai közötti különbség abban áll, hogy a Gartner elemzése alapjánt az Apple áll az élen, addig az utóbbi adatai alapján fej-fej mellett halad a két vállalat.

 

Az Apple erősödése nagymértékben köszönhető az új iPhone-ok megjelenésének, melyek a nagykijelzős mobilok sorát gyarapítva kínálnak új alternatívát a fogyasztóknak. Közben pedig a Samsung közel 10%-ot veszített részesedéséből a piacon.

 

A dél-koreai techóriás már egy ideje küzd a csökkenő profittal és piaci részesedéssel, amely egyre inkább az Apple-nek kedvez, hiszen a vállalat már át is vette a vezetést az eladások tekintetében. A dobogó harmadik fokára a Lenovo állhatott fel, negyedik a Huawei, ötödik pedig a Xiaomi a Gartner listáján.

 

Forrás: GSMArena.com; Kép: themalaysianinsider.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32