Egyetemen oktatják a rEVOLUTION vállalatirányítási rendszereét
A rEVOLUTION Software több mint két éves fejlesztő munkájának eredményeként elkészült deep.erp vállalatirányítási rendszerének használatát oktatják az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karán, a 2014/2015-ös tanév második szemeszterétől. Az együttműködés során a diákok olyan valós piaci környezetben működő szoftver használatát sajátíthatják el, amely a KKV-k és nagyvállalatok körében egyaránt kedvelt.
A rEVOLUTION deep.erp vállalatirányítási rendszerét az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának Alkalmazott Informatikai Intézete, vette fel tanrendjébe, a KKV esettanulmány óra keretében. A tanszék nappali tagozatos hallgatói a vállalati információs rendszerekről szerzett előképesítésüket tudják fejleszteni a konkrét szoftver használatának elsajátításával, amellyel megértik a piaci rendszerek logikáját és háttérelméletét. Az oktatás 2015 februárjától 12 héten át tart, heti egy alkalommal, négy órában. Az elméleti előadásokat és a gyakorlatot egyaránt a rEVOLUTION tanácsadói tartják, akik egyúttal vállalták az egyetemi oktatók betanítását, hogy később át tudják venni a képzést a vállalat szakembereitől.
„Az Óbudai Egyetem filozófiája szerint olyan termékekkel ismertetjük meg a jövő mérnökeit, amelyekkel használható tudást adhatunk a kezükbe. Célunk, hogy az iskolából kilépve a tanulók valódi céges környezetben felmerülő problémákra tudjanak válaszolni, és ismerjék azokat a vállalatirányítási rendszereket, amelyeket a vállalkozások alkalmaznak. A deep.erp pedig egy ilyen szoftver. Ezért is fontos számunkra, hogy bekerült a tantervbe" — mondta Dr. Molnár András, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának dékánja.
A rEVOLUTION az Iroda++ szoftvercsomagja révén fejlesztette ki az új generációs deep.erp integrált rendszerét, amely elsősorban KKV-knak szól, de már a nagyvállalatok számára is kínál ügyviteli megoldásokat. A deep.erp magában foglalja a vállalat sikertermékének, a közel 600 felhasználót számláló Iroda++-nak minden előnyét, ugyanakkor testre szabhatóbb, nyitottabb az egyedi modulokkal történő kiegészítésre.
A deep.erp egy komplex, több modulból álló, a mai kor ergonómiai és technológiai elvárásainak megfelelő vállalatirányítási rendszer, amely naprakész adatokkal segít egyszerűen átláthatóvá tenni a cégek működési folyamatait. A rendszer tervezése során a rEVOLUTION arra törekedett, hogy az ügyfeleknél történő bevezetése során a fejlesztői munka helyett a tanácsadói munkán legyen a hangsúly, így a bevezetések nagyobb stabilitással, kevesebb hibával tudjanak megvalósulni. A deep.erp kialakítása lehetővé teszi egyedi fejlesztések implementálását és szakmai specializációkkal való továbbfejlesztését. Ezt kiaknázva a rEVOLUTION tervei között szerepel korábbi sikeres mezőgazdasági és építőipari megoldásainak deep.erp rendszerhez történő illesztése.
A rEVOLUTION termékstratégája szerint a jövőben a DEEP gyűjtőnév alatt adja ki közös módon gondolkodó szoftvereit.
További információkat az új vállalatirányítási rendszer oldalán érhet el: deep.erp
Kapcsolódó cikkek
- Megújította vállalati arculatát és üzleti alkalmazásait a Unit4
- Posztmodern ERP - 2015 a digitális átállás éve lesz
- Új generációs vállalatirányítási rendszer a rEVOLUTION-tól
- IFS bejenetések a 2013-as világkonferencián
- Online játékkal reklámozza ügyviteli megoldásait a UNIT4
- Hazai ERP-felmérést készít az XAPT
- Több mint 50 új funkció a legújabb verziójú SAP vállalatirányítási rendszerben
- Költséghatékony vállalatirányítási rendszerrel az e-útdíj többletköltsége ellen
- Az abas Web Interface-t még a konkurencia is díjazta
- Webáruház és integrált ügyvitel kicsiknek
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.