Jön az első IoT ötletverseny
Az IoT, azaz a dolgok internete ma még sokak számára tudományos fantasztikumnak tűnik, ennek ellenére a Hackathon-in-a-Box és az IT Factory október utolsó hétvégéjén ötletversenyt szervez a technológia rajongóinak.
Sokan nincsenek tisztában még azzal, hogy eljött a távolról irányítható eszközök ideje. Ennek ellenére az első IoT ötletverseny szervezői meg vannak róla győződve, hogy rengeteg jó ötlet fog születni a budapesti versenyükön.
Az ’Internet of Things’, vagy rövidítve ’IoT’ magyarul a ’dolgok (tárgyak) internete’ akkor tette meg az első lépést az ismertség felé, amikor a Google megvásárolt egy mobilról távirányítható termosztátot – a Nest-et. A vadonatúj technológia segítségével a mindennapjainkban használt eszközök (például háztartási gépek, autók, mérőórák, pénztárgépek, stb.), az interneten keresztül is elérhetőek, és képesek egymással akár önállóan is kommunikálni.
Ma már, ha saját 3D nyomtatót építenél, vagy nem elég jó a drónod programja érdemes elgondolkodni azon, hogy te mire is használnád az IoT megoldásait? A mostani rendezvényen bárki kipróbálhatja, hogy mit is tud a Raspberry Pi. A szervezők azokat is várják, akik csupán egy ötlettel szeretnék gazdagítani a versenyt, de mivel a technológia csupán minimális programozói tudást igényel, ezért a kezdők is könnyen megtalálhatják az örömüket benne. A rendezvényen a profik is megtalálhatják a számukra izgalmas kihívásokat, a legjobb ötletek körül kialakuló csapatokban jó hasznát veszik majd egy programozónak, vagy egy robotikában jártas egyetemistának.
A két napos versenyen a mentorok felkészítik a csapatokat arra, hogy ötleteket csapatban kidolgozva belekóstoljanak a startup világ hangulatába, megértsék az üzleti gondolkodás alapjait, és a közös munka során, a tapasztalt mentorok segítségével akár üzletileg is értékes ötleteket hozzanak létre, majd azokat a verseny végén szakemberek, befektetők és más szakemberek előtt prezentálják.
A hackathon sorozat október 30-31-én megrendezésre kerülő 24. állomásának helyszínét az EIT Digital Budapest CLC biztosítja. (1117 Budapest, Bogdánfy utca 10/c)
A legsikeresebbek versenyzők értékes nyereményeket, IoT alapkészleteket nyerhetnek, illetve minden résztvevő ajándékként 40% kedvezményt kap az IT Factory képzéseiből.
A rendezvényre bárki jelentkezhet, aki kedvet érez egy kicsit belekóstolni az IoT világába. A regisztrációkat az esemény Eventbrite oldalán keresztül fogadják a szervezők.
Kapcsolódó cikkek
- A városi élet jövője - elkezdődött a regisztráció az Ericsson Innovation Awards 2016-ra
- SAP képzés és verseny startupoknak
- Virtuális tanulmányi versenyt indított a Videotanár
- Állásajánlattal a Mobile World Congressre viszi a legjobb programozókat az NNG
- Vakoknak szánt okostelefon és olcsó napelemes rendszer
- Eredményt hirdettek az első közigazgatási mobilalkalmazás-fejlesztő versenyen
- Különdíj az EU Fiatal Tudósok Versenyén
- Több mint egymilliárd IoT eszköznek nyújt védelmet a Symantec
- Internet of Things: a netezők még csak ismerkednek vele
- Intel Edison és Galileo miniszámítógépekkel oktatják a IoT-t a BME-n
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.