A Google támogatja a digitális újságírást
A Google 150 millió eurós, kb. 46,7 milliárd forintos Innovációs Alapot nyit a digitális újságírás támogatására, melyre már lehet jelentkezni. A Digital News Initiative kezdeményezés keretében meghirdetett pályázatra magyar sajtótermékek jelentkezését is várják.
A Google tizenegy európai médiavállalattal együtt áprilisban indította el Digital News Initiative (DNI) nevű kezdeményezését, melynek célja hogy a technológia és az innováció révén hozzájáruljon a minőségi újságírás fejlődéséhez. Már több mint 120 szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez, jelentkezni pedig továbbra is lehet: az Európában működő, a digitális újságírással is foglalkozó szervezeteket várják, legyenek bármilyen méretűek, vagy rendelkezzenek bármilyen hosszú múlttal. A DNI keretében induló Innovációs Alapra mától lehet pályázni.
A 150 millió eurós - Forintra átszámítva 46,7 milliárdos - Alapot azért hozták létre, hogy új megoldásokra, gondolkodásmódra inspirálja a média ökoszisztéma szereplőit, és hogy a médiavállalatok - akármekkorák is legyenek - kísérletezhessenek, új ötleteket próbálhassanak ki. A 150 millió eurós Alap kötöttségek nélküli támogatást nyújt mindehhez az elkövetkező három évben.
A pályázni évente legalább kétszer lehet. Az első jelentkezési időszak október 21-től december 4-ig tart. A második, 2016 tavaszára tervezett időszakkal kapcsolatos részletek a Digital News Initiative honlapján lesznek elérhetőek.
Olyan projektekkel lehet pályázni, melyek új utakat, gondolkodásmódot hoznak a digitális újságírásba, támogatják új üzleti modellek fejlődését, vagy akár megváltoztatják a digitális hírfogyasztást. A projektek lehetnek kísérleti jellegűek, de pontosan meghatározott célokkal és jelentős digitális elemmel kell rendelkezniük. Google termékek használata nem követelmény. A sikeres projektek innovatívak, valamint pozitív hatást gyakorolnak a digitális újságírás termékeire és az iparág fenntarthatóságára.
Az Alap nyitott az Európai Unió és az EFTA területén tevékenykedő kiadóvállalatok, online szereplők, hírközléssel foglalkozó start-upok iparági társulások és egyének számára egyaránt.
A jelentkezést a Digital News Initiative honlapján lehet leadni, ahol megtalálhatóak a pályázat részletei, a jelentkezés kritériumai, szabályzata és a jelentkezési űrlap is. A pályázatot angolul kell leadni, az első jelentkezési időszak határideje 2015. december 4.
Kép: mybest.it
Kapcsolódó cikkek
- Büntetik a nem hitelesített oldalakat a webes óriások
- Feszegeti a határokat, de nem sért szerzői jogot a Google Books
- Egy diák birtokolta rövid ideig a Google.com domaint
- Az androidos eszközök negyedén Lollipop fut
- Hackelők miatt változtatja algoritmusát a Google
- Egy kicsinek már sikerült: a SpaceIL csapatának szondája indul a Holdra
- 4%-kal csökkent a Google piaci részesedése
- Itt az LG és a Google által fejlesztett Nexus 5x
- Másfél hétig várják még a „Digitális Esély 2015" pályázatait
- Megnyílnak a nemzetközi vizek a hazai startupok előtt
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.