Novellesek tippje az újévi fogadalmakat tevő rendszergazdáknak

forrás: Business Online, 2016. január 5. 12:02

Informatikus berkekben minden év elején előkerül az a poén, hogy „My new year’s resolution is 1920 x 1080.” Aki azonban szeretné egyszerűbbé és hatékonyabbá tenni a napi munkáját (hogy több szabadideje maradjon például az új Fallouttal játszani), az hasznosabb dolgokat is megfogadhat. A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet szakértői elmondják, tapasztalataik szerint milyen fogadalmakat érdemes tenniük idén az informatikai szakembereknek. 

1. Még nagyobb figyelmet fordítsunk a mobil eszközökre!
 
Már az elmúlt egy-két év is arról szólt, hogy a vállalati felhasználók az okostelefonjukról vagy a tabletjükről akarták használni a céges adatokat és programokat, miközben ugyanúgy fenn kellett tartani a biztonságot. Ez a közeljövőben sem lesz másképp: az IDC szerint a nagyvállalatoknál jelenleg az IT-költségvetés negyedét fordítják valamilyen, mobil eszközökhöz kapcsolódó termékre vagy projektre, és ez a szám várhatóan 2018-ra éri el csúcspontját 40 százalékon, majd ezután kezd újra csökkenni. A rendszeradminisztrátoroknak tehát még évekig sok teendőjük lesz a mobil eszközökkel, amelyek ugyan hatékonyabbá teszik a munkavégzést, de biztonsági kockázatokat is jelenthetnek. A jó hír az, hogy számos fronton rendelkezésre áll segítség. A Novell például teljes körű mobil portfóliót kínál, hogy a vállalatok könnyedén felügyelhessék a vállalati vagy privát tulajdonú eszközöket, illetve biztonságos körülmények között, egyszerűen biztosíthassák a fájlok és alkalmazások elérését, valamint a dokumentumok nyomtatását a mobil készülékekről.
 
2. Koncentráljunk a belső védelemre!
 
Az elmúlt időszakban a különféle fenyegetések is egyre komolyabbá és összetettebbé váltak. Ráadásul egyre több esetben fordul elő, hogy egy kiemelt felhasználó jogosultságaival élnek vissza a kiberbűnözők, vagy belülről segíti valaki a munkájukat, esetleg egy alkalmazott figyelmetlenségét használják ki. A Gartner szerint folyamatosan szigorodnak a kiemelt hozzáféréseket érintő szabályozások, ennek következtében mintegy 40 százalékkal nőnek a terület hiányosságai miatt kiszabott bírságok. A visszaélések és a félreértések egyaránt megelőzhetők, ha a vállalatnál használnak valamilyen eszközt a kiemelt hozzáférések kezelésére és felügyeletére. A NetIQ Privileged Account Manager például minden területet lefed, beleértve az alapfunkciók mellett a rendszergazdai jogosultságok kezelését, a megosztott felhasználói fiókok jelszavainak biztonságos menedzselését, valamint a kiemelt munkamenetek monitorozását.
 
3. Csökkentsük a frissítések telepítésére fordított időt!
 
Egy friss felmérés szerint az IT-biztonsági szakemberek számára nem is a támadások kivédése a leginkább időigényes feladat, hanem a frissítések telepítése. Ez a feladat a rendszergazdák idejéből ugyanúgy jelentős mennyiséget foglal le, ezért érdemes megvizsgálni, hogy miként lehet egyszerűsíteni, automatizálni vagy felgyorsítani a feladatot. Hasznos segítség lehet például a Novell javításkezelési megoldása, amely mindig a kellő pillanatban tölti le és telepíti a megfelelő javításokat a megfelelő számítógépekre. Az eszköz előzetesen tesztelt, központi patch gyűjteményből dolgozik, és az automatizált telepítés mellett adatgyűjtéssel, a biztonsági kockázatok elemzésével, illetve átfogó riportkészítéssel is segíti a szakemberek munkáját.
 
4. Tegyük hamarabb elérhetővé az új alkalmazásokat!
 
A legtöbb vállalati felhasználó minden program esetében azonnal a legújabb változattal szeretne dolgozni, amint elérhető a legfrissebb kiadás. Ez a lelkesedés részükről érthető is, azonban a rendszeradminisztrátorokra nagy terhet róhat, ha sokan kérik egyszerre a frissítést, akár egyszerre több alkalmazás esetén. Ezt a káoszt segít megszüntetni többek között az alkalmazásvirtualizáció. A Novell ZENworks Application Virtualization is egy ilyen eszköz, amelynek használatával villámgyorsan virtuális programokká alakítható az alkalmazások, így akár egy böngészőből, USB-meghajtóról vagy egy munkaállomás diszkjéről is képesek futni manuális telepítés nélkül is.
 
5. Gyorsabban reagáljunk a felhasználói panaszokra!
 
A vállalati munkatársak az új alkalmazásokat is tegnapra szeretnék megkapni, a különféle hibák javításánál pedig még türelmetlenebben szoktak lenni, hiszen egy-egy probléma jelentősen hátráltathatja őket a munkájukban. Természetesen olyan varázsszer még mindig nem létezik, amely egyetlen csettintésre vagy kattintásra azonosítaná és javítaná a hibákat, a service desk megoldással kiegészített helpdesk szolgáltatás azonban jelentős mértékben képes javítani a problémakezelés hatékonyságát. A Novell Service Desk segítségével minden hibabejelentés végigkísérhető a teljes életcikluson keresztül, és a megoldás képes fontosság szerint is rangsorolni az egyes kéréseket.
 
+1. Készüljünk fel minden eshetőségre!
 
Ami elromolhat, az el is romlik, ezt már Murphy óta tudjuk. Ezt szabályozni nem tudjuk, de egy katasztrófavédelmi tervvel, illetve egy hatékony katasztrófa utáni helyreállítási megoldással minimalizálni lehet a károkat, legyen szó bármilyen potenciális csapásról. Aki már rendelkezik ilyen megoldással és tervvel, az sem pihenhet, hiszen ezeket rendszeresen felül kell vizsgálni és tesztelni, ám a NetIQ PlateSpin Forge megoldással ez is egyszerűen végrehajtható.
 
Kulcsszavak: rendszergazda Novell

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32