Mobiltelefonos alkalmazás is segíti idén a mohácsi busójárás résztvevőit

MTI Sajtóadatbank, 2016. január 30. 18:15

Mintegy 1200 maskarás űzi el a telet az idei busójáráson, amely február 4-én veszi kezdetét Mohácson. Az idén első alkalommal mobiltelefonra letölthető alkalmazás is segíti majd a Duna-parti város a hatnapos rendezvénysorozatán résztvevő látogatók tájékozódását.

Hegedűs Emese, az esemény egyik főszervezője az MTI-nek elmondta: az érdeklődők szórakoztatásáról 47 busócsoport 1100 busója és 100 egyéb maskarása gondoskodik, de emellett a fesztivál idejére 260 népművész, iparművész, kézműves, vendéglős kapott engedélyt a baranyai városban árusításra.

 

Mint hangsúlyozta, a busójárás hat napja alatt mintegy 34 helyszínen reggeltől estig csaknem nyolcvan programra várják az érdeklődőket.     A húshagyó keddi főtéri koporsóégetéssel záruló népszokás rendezvényei között lesz farsangi felvonulás, dudástalálkozó, népdaléneklési verseny, többféle táncház és számos néptáncelőadás, sokacbál, busólakodalmas, valamint maszkfaragó foglalkozások és kiállítások is neves művészek által készített busóálarcokból.

 

Hegedűs Emese kiemelte, hogy Mohácson ad közös koncertet Szörényi Levente és a Vujicsics együttes, Tompos Kátya és Majsai Julianna, a Vizin együttes, a Dunavkinje zenekar, valamint fellép a Mohácsi Tamburaiskola összevont zenekara és mások mellett a Poklade tamburazenekar is.     Felhívta a figyelmet, hogy a fő programokat február 7-én, farsangvasárnap rendezik: a busók ekkor kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát Mohács főterén.

 

A látogatók tájékozódását az idén először okostelefonra letölthető, ingyenes alkalmazás is segíti, amely a http://mohacsapp.hu/ honlapon lesz elérhető - mondta el az MTI-nek Bugarszki Norbert, a mohácsi TDM-szervezet elnöke.

 

Az alkalmazás napi bontásban tartalmazza a rendezvénysorozat összes programját, navigációs részlege segít a látogatóknak a helyszínek megközelítésében, illetve megjeleníti a használója közelében található programokat is - ismertette.

 

Az applikáció a Duna-parti városban elérhető turisztikai és kereskedelmi szolgáltatásokat, illetve az orvosi ügyeleteket is tartalmazza - összegzett Bugarszki Norbert.

 

A szervezők arra számítanak, hogy az UNESCO által Magyarországról elsőként az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára 2009-ben felvett busójárás kiemelt rendezvényeire a helyszínen a tavalyihoz hasonlóan legalább 80-100 ezer ember lesz kíváncsi.

 

Szekó József, Mohács polgármestere ezzel kapcsolatban kiemelte, 2009 óta folyamatosan nő a busójárás ismertsége a világban. Közlése szerint a programsorozatra a világ minden tájáról, így például Európa országaiból, Észak- és Dél-Amerikából és Japánból is rendszeresen érkeznek résztvevők. A polgármester felidézte, a busójárásra számos Magyarországra akkreditált diplomata is ellátogat rendszeresen.

 

A sokácok messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A mohácsi sokácok körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

 

A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

 

A népszokás idei részletes programja a www.mohacsibusojaras.hu internetes oldalon is megtalálható.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.

2024. december 22. 10:27

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32