AI-szakértő veszi át a Google keresési részlegét

ite.hu, 2016. február 4. 11:31

Visszavonul Amit Singhal, a Google keresési részlegének vezetője. Utódja, John Giannandrea, korábban a cég kutatási és mesterséges intelligenciáért felelős csoportjának volt a vezetője - írja az ite.hu.

Az új vezető személye egyértelműen mutatja, hogy a Google a keresés jövőjét a gépi tanulásban és a mesterséges intelligenciában látja.
 
Giannandrea 2010-ben került a Googlehoz, amikor az felvásárolta cégét a Metaweb Technologies-t. A Google ennek a felvásárlásnak köszönhette a Google Knowledge Graph-t, azaz Tudásháló programját, ami azonnali válaszokat ad a felhasználóknak a találati listán.
 
A tavalyi év nagy híre pedig a Rankbrain algoritmus elindítása volt, amely egy gépi tanuláson alapuló algoritmus, és amely mára a harmadik legfontosabb rangsorolási szignállá vált a Google rangsorolási algoritmusában. Giannandrea ennek a projektnek is a felelőse volt.
 
 
 

A most visszavonult vezető, Amit Singhal, 2000 óta dolgozott a Google-nál.
 
Visszavonulását azzal indokolta, hogy több időt szeretne tölteni jótékonysági munkáival. Lemondására hat hónappal azután került sor, hogy a Google létrehozta az Alphabet cégcsoportot.
 
Singhal meghatározó alak volt a Google-nál. Éveken keresztül ő volt az első számú felelőse a Google keresési algoritmusának. Az ő vezetése alatt újult meg az alapítók eredeti keresési algoritmusa, ő vezette be a vertikális kereséseket, és vitte át a Google-t a mobil keresések világába.
 
 Lemondása egy új korszakot nyithat a Google-nál.
 
Kulcsszavak: Google kereső AI

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32