Újszerű toborzási stratégia Magyarországon
A hagyományos toborzási folyamatoktól és platformoktól eltérően a jelenleg Romániában és Lengyelországban tevékenykedő SmartDreamers egy innovatív stratégiával tör be a magyarországi piacra, megcélozva a vállalatok által meghirdetett white collar jellegű állásajánlatokat.
A top hazai és multinacionális cégek által feltöltött álláshirdetések social media recruitment által kerülnek promoválásra. Több mint 5 millió potenciális pályázóhoz érnek el, erősítve a munkáltatói márkaépítést is.
Az okosan álmodozók úgy vélik, hogy az álláskeresési platformok esetében és maga a toborzási folyamatban mindig is gondot okozott az érvénytelen és irreleváns pályázatok nagy mennyisége. A célzott broad vagy targeted típusú social media hirdetések által ezt sikerült orvosolni. Mivel a kampány elindítása előtt, az előre meghatározott paraméterek alapján a kampány otpimalizálva van, ezért a hirdetések csakis a megfelelő célközönséghez jutnak el.
Értékes a "non job seeker" közösség
Úgy a magyarországi, mint a nyugat európai piacokon is, a toborzók leginkább csak azokat a pályázókat célozzák meg, akik aktív álláskeresők. A SmartDreamers munkatársai úgy vélik, hogy nagy értékkel bírnak azok a jelöltek is, akik nem feltétlenül aktív álláskeresők. Érdemes megcélozni a” non job seeker” közönséget is, mivel ezáltal olyan pályázókat lehet elérni, akik nincsenek regisztrálva a toborzási platformokon. Mindig új, potenciális jelöltekre lehet így szert tenni.
Toborzáson keresztüli munkáltatói márkaépítés
A social media hirdetéseken keresztül a vállalat nyitott pozíciói kerülnek megismertetésre hangsúlyt fektetve a céges adatlapra is. Ezért a potenciális pályázókat a SmartDreamers automatikusan a cég karrieroldalára is irányíthatja. A vállalat meg kell ismertesse teljes potenciálját.
A SmartDreamers startup vállalkozás 2014. március óta tevékenykedik az online piacon, 6 business angel figyelmét megragadva az évek folyamán. Az idei év januárjában elnyerte az ANIS által megszervezett Best Startup of the Year címet.
Az innovatív és célzott toborzási szolgáltatásainak köszönhetően romániai kirendeltségű top vállalatoknak segít a toborzási folyamat lebonyolításában, mint például: Vodafone, Bosch, Nestlé, Telekom, EY, Deutsche Bank, British American Tobacco, IBM, McDonalds, stb. A tevékenységét Románia és Lengyelországon kívül, mostantól Magyarországon is kifejti.
Kapcsolódó cikkek
- Légy részese a Years & Years mai londoni koncertjének
- Új globális vezeték nélküli roaming szolgáltatás
- Megjelent a Cisco előrejelzése a mobil adatforgalom alakulásáról
- Teljes ráncfelvarrás - Megújult a 24.hu mobilalkalmazása
- Új optikai adatátviteli rekordot értek el brit kutatók
- Felvásárlással bővíti hálózatát Bicskén a UPC
- Az Ericsson az 5G-hez közelíti a hálózati lefedettséget, a hálózat teljesítményét és képességeit
- Kaspersky: az idősebbek sokkal körültekintőbb internet-felhasználók
- Fogyasztóvédelem: leginkább a ruházati és a műszaki cikkekkel van problémája az interneten vásárlóknak
- A Samsung sikeresen demonstrálta az 5G-ben rejlő lehetőségeket
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!