Felhős szoftver szolgáltatókat venne az S&T Hungary
Az organikus növekedés mellett az idén már felvásárlási célpontokat is keres az S&T Consulting Hungary Kft. Az IT-tanácsadó cég olyan hazai vállalkozásokra pályázik, amelyek a felhő biznisz szoftverszolgáltatási (SaaS) területén működnek.
A szoftverrel, mint szolgáltatással foglalkozó hazai cégeket térképezi fel mostanában az S&T Consulting Hungary Kft. „A cél, hogy megtaláljuk az ehhez megfelelő know-how-val is rendelkező vállalkozásokat, amelyeknek megfelelő vételi ajánlatot tudunk tenni. Potenciális felvásárlási célpontként akár 10-20 fős cégek is szóba jöhetnek, a lényeg, hogy meglegyen a kellő szolgáltatói kompetencia ” – mondja Szabó Péter, az S&T Hungary ügyvezető igazgatója.
Hozzáteszi, a vételi szándékkal nem csak piacot akarnak szerezni, hanem azt jó eszköznek találják az égető szakemberhiány enyhítésében is, amivel bizonyos területeken az S&T is szembesül. A szoftveripar egyre inkább csapatmunka, amihez a csapattagokat egy időben több helyről „levadászni” sokkal nehezebb, mint felvásárlással.
Ezáltal felgyorsulhat a piacra lépés folyamata is, ami a szolgáltatások tekintetében most az egyik fókusz terület az S&T-nél – emeli ki az ügyvezető. Már a tavalyi 15 százalékos létszámbővítés is alapvetően azt a célt szolgálta, hogy a cég több területen is minél nagyobb hozzáadott értékű szolgáltatást nyújtson. Ennek a hatása már az üzleti számokban is érződik a dobozmozgatás rovására, tavaly sokkal több szolgáltatást értékesítettek, mint egy évvel korábban.
A jövőben szolgáltatóként jelennek meg a vállalatirányítási rendszerek piacán, ahol márciustól egy nagy nemzetközi energetikai céggel szerződtek le az SAP legújabb üzleti megoldás csomagjának az S/4HANA-nak a szolgáltatásként való nyújtására. Az S/4HANA-val szolgáltatóként régiós szinten is az elsők között jelentek meg. A 2016-os év során az IT-piac más szegmenseiben is szolgáltatóként fognak megjelenni, kiemelt fókusszal az IT Biztonsági megoldásokra.
Ami a nemrég zárult 2015-ös évet illeti, az üzleti mutatók a tulajdonosi elvárásokat felülmúlóan alakultak. A 7,5 milliárd forintos árbevétel szinten tartása mellett jelentősen javult a jövedelmezőségi ráta, amely leányvállalati szinten elérte már a 30 százalékot, az idei terv 32 százalék. Tavaly a legjobban teljesítők a CAD/CAM és az SAP üzletágak voltak, megrendelői szinten a pénzügyi szektor hozta a legtöbb üzletet, de nagyban lehetett építeni a távközlési szektor megbízásaira is.
Az ügyvezető idén a nagy számú Microsoft Azure alapú felhő projektnek köszönhetően elsősorban az adatközponti, valamint a már említett SAP S/4HANA szolgáltatásnak köszönhetően az SAP üzletágban vár számottevő növekedést.
Az S&T egyre jobban építhet a távközlési szektor növekvő keresletére is, ennek kiaknázására idén februárban komoly lépésre szánta el magát. A Cisco Gold partnereként a cég már eddig is több mint 40 fős, jól képzett mérnök csapattal képviselte a gyártó hálózati termékeit és technológiáit. A jövőben viszont az iparág specifikus tudások és megoldások kifejlesztésére fókuszáló stratégia mentén egy új, a távközlési szolgáltatói hálózatokra koncentráló csoport kialakításába kezd.
„A szolgáltatói hálózatok világa teljesen más kihívásokat jelent, mint a nagyvállalati környezet és a szokottnál is árérzékenyebb. Ebben a szektorban hatalmas a verseny az egyes termékek között és a visszajelzések azt mutatják, hogy az ügyfelek a termékek megvásárlása mellett igénylik a helyi képviseletet ellátó integrátor cég szakmai támogatását is.” – mondja Lenkei Árpád, az S&T szakmai igazgatója.
Az S&T Consulting Hungary Kft. az 1993-ban alapított, tőzsdén jegyzett osztrák S&T AG magyarországi leányvállalata, a hazai informatikai piac egyik meghatározó szolgáltató cége. Éves árbevétele 2015-ben meghaladta a 7,5 milliárd forintot. A budaörsi székhelyű társaság jelenleg több mint 100 főt foglalkoztat.
Kapcsolódó cikkek
- A Kingston felvásárolta az Imation IronKey USB-technológiáját és -eszközeit
- Az Ericsson az 5G-hez közelíti a hálózati lefedettséget, a hálózat teljesítményét és képességeit
- Minden eddiginél nagyobb szükség lesz informatikusokra a jövőben
- A Balabit Shell Control Box az első magyar megoldás a Microsoft Azure Marketplace-en
- Új felhőszolgáltatások, fejlesztői, hatékonyság növelő megoldások a Microsofttól
- Smart Squash – egy „játékos” fejlesztés lett az Ericsson Budapesti innovációs garázsának első projektje
- Szoftveralapú adatközpontok: új korszak kezdődik
- A felhőt és a mobilitást biztonsággal menedzseli az EMS
- Az Oracle bemutatja a cloud szolgáltatások bevezetését jelentősen egyszerűbbé tévő szolgáltatás-készletét
- A Deutsche Telekom és a Huawei új Nyílt Telekom Felhő platformot indított
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!