A Huawei beleszeretett a Virtuózokba
A Duna Televízión ma este induló, fiatal komolyzenei tehetségkutató műsor, a Virtuózok szereplői és missziója a Huawei Technologies hazai képviselőit is elbűvölte, ezért a kínai távközlési óriásvállalatnak szándékában áll minden tőle telhetőt megtenni azért, hogy ez a műsor minél szélesebb körben elterjedjen Kínában.
„Bármilyen furcsán hangzik, a Virtuózok kis és tini versenyzői és a vállalatunk ugyanabban mutat valami rendkívülit, kreatívat és egyedit. Ez pedig nem más, mint a hullámok, a rezgések világa.” – mondta Zheng Weifeng, a Huawei magyarországi vezérigazgatója – „Ez a műsor arra ösztönzi a fiatal tehetségeket országszerte, hogy kövessék álmaikat és nap mint nap mindent megtegyenek azért, hogy nagyszerűbbek legyenek és ezáltal elérjék céljaikat. Ez összhangban van a Huawei értékeivel és jelmondatával is: Make it possible! Ráadásul a Kodály-módszer, amelynek segítségével nemcsak ezek a fiatalok, hanem valamennyi magyar gyerek tanulja a zenét, ma a világon a távol-keleti országokban a legnépszerűbb. A kínai gyökerű Huawei így mindent megtesz azért, hogy tovább segítse a Virtuózok tehetségeinek és a műsornak ismertebbé válását például Kínában.”
Peller Mariann, a Virtuózok producere és licensztulajdonosa örömmel fogadta a távközlési vállalat megkeresését, amely épp az idén április elején bejelentett, első nemzetközi sikereket tovább segíti.
Kapcsolódó cikkek
- Új prémiumkategóriás telefon a világpremierrel egyidőben
- Messi lett a Huawei új márkanagykövete
- Szoftvertesztelési program Huawei GX8 okostelefonnal rendelkezők számára
- Tavaly várakozáson felül nőtt az okostelefonok piaca Romániában
- Új Huawei Watch frissítések érkeztek
- Huawei MateBook, az első prémium kategóriás 2 az 1-ben eszköz
- Értékesítési rekord az okostelefonok világpiacán tavaly
- Egyedülálló szoftvertesztelési program Huawei résztvevőkkel
- Az MVM NET értékesítheti hazánkban elsőként a legnagyobb európai internetforgalom-cserélő szolgáltatásait
- Divatbemutató okostelefonnal
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!