Pár éven belül akár világhírű programozók is lehetnek a szegedi óvodások
Idén először rendezték meg óvodások és kisiskolások számára Szegeden a Robocode, robotprogramozó, "okosító" tábort.
Az egy hét alatt minden kisgyerek megtanulta az EDISON robot programozásának alapelveit, így nagy lépést tettek afelé, hogy akár olyan világhírű programozók legyenek, mint a kilenc éves Anvitha Vijay, az Apple új applikáció-fejlesztő munkatársa. Szerény eredménynek tűnhet ez a kívülállóknak, de az akár írni- és olvasni még nem is, vagy alig tudó gyerekeknek hatalmas kihívás, melyet sikerrel teljesítettek.
Az országosan is egyedüli módszer segítségével akár internet nélküli, hátrányos helyzetű településeken is meg tudjuk tanítani a gyerekeknek a programozás alapjait - mondta Kolbe Katalin, az új, félig szegedi, félig budapesti vállalkozás egyik fejlesztője.
„Magyarország IT nagyhatalom lehetne pár éven belül, ha erre az oktatási rendszer időben lépne, és programozni kezdené el tanítani a gyerekeket, akár már óvodás korban. A jelenleg is futó és ismert programozó táborok és weboldalak főleg írni és olvasni tudó kisgyermekeknek szólnak. A mi módszereink nem az olvasásra építenek, inkább a logikát, algoritmikus gondolkodást tanítjuk meg, illetve rengeteg mozgással, tornával, és egyéb fejlesztő feladatokkal adjuk át a tudást az ovis, kisiskolás gyermekeknek. Mivel a kis programozók minden egyes foglalkozásunk végére felépítik a LEGO EDISON robotot, azonnal szembesülnek az eredményeikkel, a hibákat is rögtön korrigálhatják, így olyan pozitív impulzusok érik őket, amik elindíthatják őket a programozás útján. Már pár nap után is örömmel nyugtázzuk, hogy a résztvevő fiúk és lányok milyen lelkesen állnak a programozás világához a sok kreatív feladat és pozitív visszajelzés után. A foglalkozásaink akár a jövőjüket meghatározó élménnyé válhatnak számukra" - mondta Kardos Judit, a Robocode oktatója.
A nyári foglalkozásokról videós beszámoló:
Kapcsolódó cikkek
- Sikersztori az oktatásban
- Bolygóközi expedíció, programozott fantáziavilág várja a gyerekeket a nyári táborokban
- 3 magyar kislány ledönti az évtizedes sztereotípiákat
- Kódolni tanítja a lányokat a Skool és a Nokia
- Két magyar csapat is bejutott a Challenge24 döntőjébe!
- EPAM-suli a Digitális Témahéten
- Összeomlik a hazai IT szektor, ha nem kapcsolunk időben
- Újra lesz Magyar Kupa a Jubileumi 16. Challenge 24-en!
- Berlinben programozni tanulhatnak a menekültek
- Robotok segítik rászoruló tehetséges gyerekek tanulását
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!