Vodafone IoT barométer: A „dolgok internete” nélkülözhetetlen a sikerhez

Az IoT elérte a széles közönséget

forrás: Prím Online, 2016. július 18. 15:12

A Vodafone IoT (Internet of Things, a dolgok internete) Barométer 17 országra kiterjedő nemzetközi felmérése szerint a vállalatok 28 százaléka már ma is használ IoT megoldásokat, további 35 százalékuk pedig egy éven belül kíván ilyeneket bevezetni. 

Az 1096 megkérdezett vállalat több mint 75 százaléka úgy véli, hogy az IoT megoldások jelentik a jövőbeli siker kulcsát, emelte ki Király István a Vodafone Magyarország Vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese a most megjelent Vodafone IoT Barométer 2016 jelentést bemutatva.

 

A megkérdezett vállalatok több mint háromnegyede már felismerte, hogy a dolgok internete egy új ipari forradalmat jelent, ami örökre megváltoztatja az emberek életét és munkáját. A cégek fele úgy vélte, hogy már a következő két évben az intelligens hálózatokon keresztül kapcsolnának össze több millió eszközt és folyamatot, így idén elérkezett az az év, amikor a dolgok internete elérte a széles közönséget, tette hozzá Király István.

 

A Vodafone által negyedik alkalommal kiadott IoT Barometer egy mérvadó nemzetközi felmérés arról, hogy a vállalatok miként ítélik meg az innovációt, és mennyit fektetnek be a dolgok internetébe, vagyis az olyan újgenerációs eszközökbe, amelyek intelligens hálózaton kapcsolódva nyújtanak új és jobb szolgáltatásokat. 

 

 

Az IoT alkalmazásokra számos példa van, ilyenek a vezető nélküli autók, a közműfogyasztás okos mérése, valamint otthonok és gyárak távfelügyelete. 

 

Az IoT Barométer felmérést a Circle Research végezte április és május között több mint 1096 cég részvételével Ausztráliában, Brazíliában, Kanadában, Kínában, Németországban, Indiában, Írországban, Olaszországban, Japánban, Hollandiában, Dél-Afrikában, Dél-Koreában, Spanyolországban, Törökországban, az Egyesült Arab Emírségekben, Nagy Britanniában és az Egyesült Államokban.

 

Az idei jelentés leglényegesebb megállapításai a következők:

  • Az IoT-ba fektető cégek 89 százaléka növelte ráfordítását az elmúlt 12 hónap során.
  • A kutatásban résztvevő cégek 76 százaléka úgy gondolja, hogy az IoT technológiák kihasználása elengedhetetlen bármilyen szervezet jövőbeni sikeréhez.
  • Az IoT beruházás a felhasználók 63 százalékának jelentős megtérülést hozott – egy évvel ezelőtt a mutató 59 százalékos volt.
  • Az IoT befektetések immár az átlagos informatikai költés 24 százalékát teszik ki, arányosan ugyanannyit, mint amennyit a cégek a felhőalapú megoldásokra vagy az adatelemzésre költenek.
  • A jelentés azt is megállapította, hogy az IoT technológiák egyre fontosabb szerepet játszanak az egyes cégek fő üzleti tevékenységének támogatásában.
  • A cégek 48 százaléka (az Ázsia/Csendes Óceán térségben 61 százalék) üzletvitelük alapvető átalakításához használ IoT technológiákat.
  • A fogyasztási elektronikai termékekkel foglalkozó cégek 52 százaléka használ IoT technológiákat az alkalmazások új generációjához és az otthonok összekötéséhez.
  • A megkérdezett cégek 46 százaléka mondta azt, hogy új, IoT alapú termékeket fejleszt ki a következő két évben.

 

 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32