A tanévkezdéshez kötődő vásárlási szokásokat vizsgálta a PayPal

forrás: Prím Online, 2016. augusztus 30. 12:52

A gyerekek iskolakezdésre való felkészítése nem könnyű feladat. Merítsen erőt a tudatból, hogy a járulékos nehézségekkel a világ összes szülőjének szembe kell néznie, és hogy a taneszközök online beszerzése bárki számára megkönnyítheti ezt az időszakot!

Az e-kereskedelem folyamatos bővülésével (az aktív magyar internetfelhasználók 75%-a vásárol online) párhuzamosan a PayPal online pénzügyi szolgáltató Magyarországon is évről-évre tapasztalja azoknak a vásárlóknak a megjelenését, akik szeptember közeledtével az utolsó pillanatban akarják beszerezni az iskolai tanévkezdéshez szükséges könyveket és tanszereket. A világ 200 piacán jelenlévő vállalat annak nézett utána, hogy az induló iskolaévre való felkészülés hogyan mutatkozik meg az egyes országok vásárlási szokásaiban.

 

 

Mikor kezdődik a tanév?

Érdemes talán azzal kezdeni, hogy a tanév a világ sok országában nem is szeptember 1-jével, sőt sok esetben nem is ősszel kezdődik. Bár a legtöbb európai és amerikai iskola valamikor kora szeptemberben nyitja meg kapuit, Görögországban vagy Mexikóban például pontos időponthoz köthető a tanévkezdés (augusztus 22., és szeptember 12.). A világ számos pontján viszont ettől teljesen eltérő időpontban kezdődik a tanév: Indiában június 1-jén, Argentínában február végén, Ausztráliában pedig januárban ülnek a padok mögé a diákok. Érdekesség, hogy Kolumbiában két iskolai naptár is létezik, és az iskolák dönthetnek róla, hogy melyiket követik.

 

Mikor tetőzik a roham?

A tanévkezdés időpontjától függetlenül, ebben az időszakban a világ összes szülőjének ugyanazzal a problémával kell szembenéznie, nevezetesen a többi - a tanévkezdéshez szükséges eszközökért küzdő - szülő vásárlási rohamával. Az őrület általában 2-3 héttel az iskolakezdés előtt kezdődik, de sok helyen már akár 2 hónappal korábban is megkezdődnek az áruházi promóciók. A vásárlási kedv aztán a legtöbb esetben már tanévkezdés utáni napokban, vagy akár közvetlenül előtte is alábbhagy. Ahogy egy megkérdezett szülő magyarázta: „Senki nem akarja olyan szülő benyomását kelteni, aki még az iskolára is képtelen tisztességesen felkészíteni a gyerekét.” Különálló eset például Oroszország, ahol a szülők a könyveket, az egyenruhákat, és az egyéb a kiegészítőket általában külön-külön vásárolják meg, ezért augusztustól szeptember végéig is eltarthat a több szakaszból álló vásárlási időszak. Az országban a taneszközértékesítés szempontjából kiemelkedő dátumnak tekinthető az ugyancsak erre az időszakra eső Tanárok napja. 

 

A szülő, az iskola, vagy az állam?

A legtöbb országban a taneszközök kiválasztását a szülőkre bízzák, de egyes országokban az állam, vagy esetenként az iskolák határozzák meg - néhol a ceruza márkáját is megadva - a szükséges eszközök listáját.  Az Egyesült Államokban, vagy Ausztráliában a diákoknak közös használtra is kell vinni valamit az osztályterembe (a legtöbb esetben papírzsebkendőt). 

 

 

A fejlett országokban a taneszközt is egyre többen az interneten vásárolják

Bár a tanévkezdéshez kötődő vásárlás leggyakrabban olyan áruházakban történik, ahol egyszerre minden szükséges eszköz beszerezhető, de a fejlett országokban már tapasztalható a pénz- és időmegtakarítással járó online vásárlás irányába történő elmozdulás. Mindemellett az amerikai iskolák gyakran saját maguk is értékesítenek taneszközöket online felületeiken, ahol sokszor nem csak az alapvető felszerelések, de az egyedi, az intézményre jellemző ruházat is megtalálható. További érdekes tény, hogy a legtöbb ország nem biztosít a gyerekek számára ingyenes tankönyveket, vagy ha mégis, akkor is csak egyes évfolyamok számára. Olaszországban például csak az általános iskolás gyerekek kapják az államtól a tankönyvet. Görögországban nincs nagy hagyománya az iskolakezdéshez kötődő nagy leértékeléseknek, a nagyobb áruházak inkább alkalomszerű akciókat hirdetnek az egyes termékekre. Az állami iskolák tanulói számára a tankönyveket ingyenesen biztosítják, a magániskolákban a tanítás első napján kapják meg a gyerekek a szükséges könyvek pontos listáját.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32