10 dolog, ami megváltozott a pénzügyi és informatikai világban az elmúlt 10 évben
A Morgan Stanley budapesti irodájában zajló munka jelentősége lényegesen felértékelődött a pénzügyi piacok változásával. Tíz éve 30 fővel indultak, ma közel 1500-an dolgoznak a globális vállalat budapesti irodájában, legtöbben informatikai és elemző munkát végeznek.
„A globális piacokon lezajlott változások alapjaiban formálták át a pénzintézetek háttérműködését, ezzel akaratlanul is kedvező helyzetbe hozva a magyarországi Morgan Stanley központot.” – mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője. Az idén 10. évfordulóját ünneplő iroda vezetői 10 pontban foglalták össze a hazai irodát leginkább érintő változásokat.
1. Tovább nőtt, fejlődött a kockázatelemző munka mennyisége és súlya.
Az elmúlt 10 év egyik jelentős változása, hogy még hangsúlyosabbá vált a kockázatelemző és matematikai modellező munka. Több a fenntarthatósággal, biztonsággal kapcsolatos belső elemzés, és a felügyelő szervekkel való együttműködés is még szorosabbá vált. Amellett, hogy ez egyrészről megfelelő számú kockázatelemző és matematikai modellező szakember bevonását igényli, egyben izgalmas informatikai kihívásokat is támaszt. A 2006-ban a matematikai modellező részleggel elindult budapesti irodában mára több mint 300 kolléga dolgozik kockázatelemző és matematikai modellező csapatokban, és a kvantitatív elemzéssel foglalkozó részlegek további növekedése várható. A matematikus, fizikus vagy akár mérnök vagy pénzügyi diplomával rendelkező munkavállalók számára kiemelkedő perspektívát kínál ez az elemző terület.
2. Megváltozott a ’felhasználói szintű IT ismeretek’ definíciója: fontos a nyitottság a programozás legalább alapszintű elsajátítására.
„10 éve, ha valaki azt mondta, felhasználói szinten ért az informatikához, az többnyire azt jelentette, hogy tud nyomtatni, e-mailt küldeni, szövegszerkesztőt használni. Ma már a legtöbb pénzügyi, elemzői vagy modellezéssel foglalkozó munkakörben ez kevés. A gazdasági, pénzügyi vagy matematikai ismereteket legalább alapszintű programozási ismeretekkel kell kiegészíteni, amelyben természetesen segítenek a belső képzések is, viszont mindenképpen szükség van a munkavállalók ezirányú nyitottságára, érdeklődésére.” – mondta el Fogarasi Norbert.
3. Megváltozott a pénzügyi informatika szerepköre: átértékelődött a biztonság fogalma.
10 évvel ezelőtt a klasszikus IT biztonság alatt elsősorban a hacker- és egyéb külső támadások elleni védelmet értették – ami természetesen ma is rendkívül fontos, különösen, mivel ezek a támadások egyre kifinomultabbakká válnak, és újabb és újabb kihívásokat állítanak az IT biztonsági szakemberek elé.
Mára azonban emellett jelentősen nőtt a fenntartható pénzügyi működés biztosításához szükséges informatikai feladatok mennyisége, és fontosabbá váltak olyan területek is, mint például a belső hozzáférések szigorúbb és követhetőbb kontrollja, azaz a „privileged access management”.
4. Mobilitás: új kockázatok, új elvárások, új munkakörök.
A mobilitás, az okoseszközök elterjedése mind az ügyfelek igényeinek kielégítésében, mind a munkavállalók számára biztosított eszközök területén új kihívásokat teremtett. A banki rendszerekhez biztosított távoli, mobil hozzáférés, az otthoni munkavégzés terjedése és a felhasználók körében egyre nagyobb számban megjelenő okoseszközök korábban ismeretlen informatikai kockázatot jelentenek, amelyekre új megoldásokat kell adni, olyan új munkakörökben, amelyek nem is léteztek 10 éve.
5. Komplex termékek helyett komplex háttérfolyamatok.
Átalakultak a banki termékek, és ez hatással volt a pénzintézetek háttérműködésre is: míg korábban a termékek felépítése tette komplexé, ma inkább a háttérfolyamatok, a kockázatelemzés, a matematikai modellezés, a szabályozó szervezeteknek való megfelelés teszi összetetté a háttérmunkát. A pénzügyi felügyeleti szervekkel való folyamatos szoros együttműködésben például informatikus és elemző kollégáinknak is döntő szerepük van, akár az állandóan továbbfejlesztett reporting eszközökre és módszerekre, akár az adatszolgáltatás és elemzések megnövekedett mennyiségére gondolunk.
6. Új versenyhelyzetet teremtettek a Fintech cégek.
Az információs technológia széles körben és könnyebben hozzáférhetővé vált, a piacok egyre inkább globálissá válnak, ráadásul a közösségi média megkönnyíti tömegek - egész piacok - elérését. Mindez támogatja a pénzügyi startupok, a Fintech cégek fejlődését. „A bankok ma már nemcsak egymással, de a Fintech cégekkel is versenyeznek, mert egy-egy területen képesek piacokat elvenni. A verseny egyik legfontosabb elemének az informatikai fejlesztések és az innováció számítanak, így az ezeken a fejlesztéseken dolgozó budapesti kollégáink kiemelt jelentőségű munkát végeznek.” – mondta el Fogarasi Norbert.
7. Átalakuló HR kihívások: az új generációk, mint az Y és a Z, új vezetői hozzáállást kívánnak.
„Az elmúlt 10 évben nagyot változott az, hogy mi motivál egy pályakezdőt, mind a tanulás és személyes fejlődés szempontjából, mind abban, hogy milyen karrierutat képzel el magának. A mai frissdiplomások teljesen új munkakultúrával rendelkeznek, új elvárásokat hoznak magukkal: ha szeretnénk megnyerni és főleg megtartani a fiatalokat, másként kell elosztani a feladatokat, és más vezetői stílus szükséges, mint régen. A mai fiatal kollégák gyorsabban és könnyebben váltanak, mint régen, de örömmel látjuk, hogy később, tapasztalattal a hátuk mögött sokan visszatérnek hozzánk, értékelve a Morgan Stanley magyar piacon elfoglalt egyedi helyzetét, a szakmai feladatokat, kihívásokat és vállalati kultúráját.” – fogalmazott Fogarasi Norbert. Mindez természetesen változást igényel a toborzási, kiválasztási folyamatokban, a kommunikációban is, miközben még fontosabbá vált a nyílt, befogadó vállalati kultúra, a sokszínűség és az innovatív ötletek támogatása.
8. Egyre jobban kihasználható a közösségi tudás.
Ma jóval nagyobb hangsúlyt kap az informatikai feladatok között, hogy támogassák a globális csapatok munkáját. Webkonferenciák, videóhívás, képernyőmegosztás, közös tárhelyek: ezek ma már olyan mindennapi elvárások, mint régen a nyomtatás volt. „A globális működést biztosító informatikai háttér ad módot arra is, hogy kihasználjuk a közösségi tudásban rejlő lehetőségeket. Ez fontos tényező, hiszen egy tehetséges magyar szakember is dolgozhat olyan projekten, amit az USA-ban vagy Japánban fognak majd használni és ehhez nem kell feltétlenül elköltöznie, elég, ha itt nálunk, Budapesten dolgozik.” – összegezte Fogarasi Norbert, aki szerint ez mind a munkavállalónak, mind a munkaadónak kedvező helyzet, hiszen a munkavállaló akár itthon nemzetközi körülmények között és feltételekkel dolgozhat, a munkaadó pedig hozzáfér a tehetséges, képzett szakemberekhez a világ bármely pontján.
9. A működési kockázatok megosztása is globalizálódik.
A technológia lehetővé teszi, hogy egyre globálisabbá váljanak az IT csapatok is, ennek egyik előnye a működési kockázatok megosztása. Így a banki működés akkor is biztosított egy másik országban vagy akár földrészen készen álló IT csapat bevonásával, ha éppen egy adott irodában – például természeti katasztrófa miatt – lehetetlenné válik a munka.
10. Vizualizáció – Táblázatok, adathalmazok helyett profi infografikákat várnak a bankoktól is.
A partnerek könnyen befogadható és gyorsan értelmezhető adatokat várnak, így a vizualizáció sokkal fontosabbá vált az elmúlt évtizedben. A pénzügyi termékeket, folyamatokat ma már úgy az ügyfelek, mint a banki dolgozók és a regulátorok számára is vizualizálni kell, ez olyan új feladatkört teremt, amely jelentős kapacitást igényel, miközben újabb izgalmas kihívásokat teremt a programozó, szoftverfejlesztő szakembereknek is.
Egy globális pénzügyi szolgáltatónak különösen gyorsan kell az új kihívásokra reagálnia, azokhoz alkalmazkodnia – kapcsolódjanak akár új technológiákhoz, megváltozott piacokhoz, a felügyeleti szervekhez, vagy legyenek akár HR-jellegűek. „Büszkék vagyunk arra a fejlődésre, amit a budapesti iroda az elmúlt 10 évben elért: hogy nemcsak lépést tudtunk tartani a változásokkal, de folyamatosan megújulni, fejlődni, egyre nagyobb szerepet vállalni a vállalat mindennapjaiban, egyre komplexebb kihívásoknak megfelelni és hogy ezt itt a budapesti irodában is ilyen környezetben, de leginkább ilyen tehetséges, kiemelkedő szakemberekkel, kollégáinkkal tehettük, és mindezt folytathatjuk a jövőben is” – összegezte Fogarasi Norbert.
A Morgan Stanley egy vezető globális pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat, mely a befektetési banki, értékpapír-kereskedelmi, befektetés- és vagyonkezelési területeken nyújt széles körű szolgáltatásokat. A cég több mint negyvenhárom országban rendelkezik irodákkal, munkatársai világszerte segítik az ügyfeleket, köztük vállalatokat, kormányokat, intézményeket és magánszemélyeket. További információért látogasson el weboldalunkra: www.morganstanley.com
Kapcsolódó cikkek
- A középfokú, technikusi képzés segítheti az informatikushiány megoldását
- Indul az ország egyik legnagyobb összdíjazású programozóversenye
- Munkaerőpiac: kíváncsi munkavállalót keresnek a cégek, növekszik a kreatív kompetenciák szerepe
- Ingyen tanítják kódolni a lányokat – immár Szegeden is
- Karrierközponttal az informatikushiány ellen
- A professzionális infokommunikációs megoldások használata felé kell fordulnia a hazai kis és közepes vállalkozásoknak
- A fiatal informatikusokra már tanulókorukban lecsapnak a cégek
- Magyar fizikus nyerte a GE globális kódfejtő versenyét
- Történelmi pillanat: egyesült a Dell és az EMC
- A hagyományos informatikus oktatás kőbalta
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.