Több mint tízezer darab eladás az első órában az Extreme Digital fekete péntekjén
November 18-án, kicsivel reggel 5 óra után startolt el az Extreme Digital idei, éjfélig tartó Black Friday-e, ahol akár 50-70 százalékos kedvezménnyel lehet megvásárolni mintegy ezeregyszáz terméket.
Az akciós napon összesen közel másfél milliárd forint kedvezményt vehetnek igénybe a vásárlók. Az idén egy hatvanmillió felhasználóra kalibrált ideiglenes oldal várja az akciós árak iránt érdeklődőket, de a normál webáruház kínálata is gond nélkül elérhető.
A www.edigital.hu webáruház fekete pénteki akciója kevéssel reggel 5 óra után indult el, de már az első órában elfogyott több mint, 10 ezer darab termék, egyidejűleg pedig mintegy 20-30 ezren böngészik a kínálatot. A látogatásokból megvalósuló vásárlások (vagyis a konverzió) a Black Friday-en négyszerese a szokásosnak: míg egy átlagos napon még csúcsidőben is csak a látogatók 2%-a vásárol, a fekete péntek reggelén ez az arány 8% volt.
Ágyban fekve keresték a jó árakat
Többségben voltak az első órában az oldal látogatói közül azok, akik mobil eszközről (telefonról vagy táblagépről) keresték fel az Extreme Digital webáruházát (54%), mint azok, akik számítógépről böngésztek (46%). A mobil eszközök fölénye azt mutatja, hogy a hajnali órán a legtöbb érdeklődő ágyban fekve kutatott a jó árú akciók után.
Az évek óta slágerterméknek számító okostelefonok a Black Friday-en is a legnépszerűbb termékkategóriának számítanak, de jól fogynak az akciós háztartási gépek, játékok, valamint a barkács és kerti szerszámok is.
Ideiglenes áruház indult a fekete péntekre
Az Extreme Digital honlapján ezen a napon egy ideiglenes, 60 millió felhasználó egyidejű kiszolgálására tervezett, felhőalapú áruház fogadja az érdeklődőket annak érdekében, hogy a szokásosnál nagyságrendekkel nagyobb látogatószám által megnövekedett terhelés ne okozzon gondot.
A kifejezetten az akciós napra felhúzott ideiglenes áruházban kizárólag a fekete pénteki akciós termékeket lehet megrendelni, a rendeléshez pedig meg kell adni a név, e-mail cím mellett a szállítási címet akkor is, ha valaki korábban már regisztrált az Extreme Digital webáruházába. Ezzel párhuzamosan a teljes kínálatot tartalmazó áruházi felület is elérhető, ahol a nem akciós termékeket a szokásos módon meg lehet rendelni az éjfélkor záruló fekete péntek alatt is.
Hogyan lehet lefoglalni a terméket?
Fontos információ, hogy a kinézett termék kosárba helyezése még nem jelent foglalást, minél gyorsabban érdemes eljutni a megrendelés véglegesítéséig. Ha az oldalon megjelenik a “Gratulálunk, rendelésed sikeres!” üzenet, akkor az akciós árú termék már le van foglalva az adott vásárló számára akkor is, ha az ára még nincs kifizetve. Erről a vásárló a megadott e-mailre is értesítést kap.
Idén a Black Friday-es rendeléseket bolti átvétellel (készpénzes vagy bankkártyás fizetéssel), illetve ingyenes házhozszállítással lehet kérni, utóbbi esetben csak készpénzes fizetésre van mód, hacsak online ki nem fizették a terméket bankkártyával. Ha a biztonságos OTP online bankkártyás fizetési módot választja a fekete pénteki akcióban részt vevő ügyfél, akkor a rendelés leadása után 24 órán belül e-mailben kapja meg azt a hiperlinket, amelyre kattintva fizetni tud majd - ez egyébként az “eredeti” Extreme Digital honlapján zajlik. Csomagautomatába vagy átvevőpontra az idén nem lehetséges fekete pénteki akciós terméket rendelni.
Az Extreme Digital tervei szerint a Black Friday-en vásárolt termékeket 14 napon belül házhoz szállítja. Azoknak, akik a lehető leggyorsabban szeretnék átvenni a rendelést, a vállalat a bolti átvételt javasolja, így ugyanis 5 napon belül hozzájuthatnak a megrendelt termékekhez.
Kapcsolódó cikkek
- Első alkalommal rendezik meg az eMAG Black Cat Day-t, a fekete állatok örökbefogadó napját
- Idén 30.500 Ft-ot szánnak a karácsonyra a magyar internetezők
- Egyre többen keresik a Black Friday akciókat Magyarországon
- Make Black Friday Great Again!
- Black Friday: a pénzügyi adathalászat nő az ünnepek közeledtével
- Még mindig a Google hozza a legtöbb vásárlót a webáruházaknak
- PayPal: kiugróan magas pénzforgalom várható az ünnepi időszakban
- Az eMAG Black Friday kínálatában idén 450 000 termék várja a magyar vásárlókat
- Okostelefonon is bemutatható az e-vonatjegy
- 2016-ban is az Ország Boltja lett az Extreme Digital
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.
Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.