Digitalizáció a kis- és középvállalkozásoknál – január 31-étől pályázhatnak a hazai cégek
„A jövő a digitalizáció, ezért összesen 54 milliárd forint igénybe vehető támogatással segítjük a hazai vállalkozások digitalizációját, legyen szó az ipari termelésről, a kereskedelemről vagy a szolgáltató ágazatokról. Támogatjuk azokat, akik vállalati folyamataikat digitalizálják, és azokat a hazai cégeket is, akik az ehhez szükséges informatikai szolgáltatásokat alakítják ki.” – mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.
A három pályázati felhívás közül az elsőre már 2017. január 31-étől beadhatók a pályázatok. A pályázatok keretében összesen 54 milliárd forintot nyerhetnek el hazai kis- és középvállalkozások a digitális gazdaság fejlesztése érdekében. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért felelős Államtitkársága ezúton szeretné felhívni a figyelmet a pályázat megnyílásának közelgő időpontjára, és ösztönözni az érintett magyar vállalkozókat arra, hogy éljenek a lehetőséggel, és minél nagyobb számban nyújtsák be pályázataikat.
A mintegy 40 milliárd Ft-os forráskeretű GINOP 3.2.2-8.2.4 vállalati informatikai pályázat („Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása”) vissza nem térítendő támogatással és kedvezményes kölcsön biztosításával nagy lendületet adhat mintegy 4000 hazai vállalkozásnak, hogy megtegyék az első lépést működésük digitalizációjában. Az agrárágazat kivételével bármely szektorban tevékenykedő vállalkozás pályázhat, amely a közép-magyarországi régión kívül működik.
A pályázat standard elbírálású, beérkezési sorrendben kapnak támogatást a követelményeknek megfelelő pályázatok a keret kimerüléséig.
„A hagyományos iparágak digitalizációjának támogatása mellett a kormány fokozott figyelmet fordít a digitális ipar, a hazai infokommunikációs kkv-k fejlesztésére is. Fontos, hogy minél több hazai vállalkozás legyen nemcsak az informatika igénybe vevői, hanem szolgáltatói oldalán is, itthon és a külpiacokon is” – tette hozzá Kara Ákos.
A GINOP 3.2.2-8.2.4 vállalati informatikai kiírásra („Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása”) 2017. január 31-étől lehet benyújtani a pályázatokat.
A GINOP 3.2.4-8.2.4 („Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása”) pályázat vállalati felhőszolgáltatások elindítását támogatja, melyre 2017. február 8-ától lehet pályázni.
Az érdeklődők számára 2017. február 2-ával nyílik meg a GINOP 3.1.2-8.2.4 kódszámú pályázat az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások nemzetközi piacra juttatásához nyújt segítséget.
Az érdeklődők bővebb információkat a palyazat.gov.hu hivatalos weboldalon találnak.
Kapcsolódó cikkek
- Biztonságos Internet Nap 2017
- Kiválasztották az ABB egyetemi ösztöndíj pályázatainak győzteseit
- Ha van bizonyíték és perspektíva, akár diplomások is vállalják a pályamódosítást
- Innovatív képzési modell segíthet enyhíteni a hazai informatikushiányt
- Az egész autóiparban forradalom zajlik
- Amerikában terjeszkedik a Starschema Kft.
- Az iparszövetség felkészíti a kisvállalkozásokat az újabb pályázatokra
- Folytatódik a Szupergyors Internet Program megvalósítása
- A magyar DO-Q-MENT az IBM Cloud segítségével fejleszti archiválási szolgáltatásait
- A digitalizáció elkerülhetetlen a vállalati dokumentumkezelésben a Xerox szakértője szerint
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.