Már híreket, zenét és filmet is mobilon fogyasztunk

forrás: Prím Online, 2017. január 25. 12:10

Okostelefont mára közel 4 és félmillióan használnak hazánkban, 90 százalékuk valamilyen tartalmat is rendszeresen fogyaszt a mobilján. 

Az okostelefonok minden más eszközt pótolni tudnak: a hírek, cikkek olvasása és a zenehallgatás mellett már nemcsak rövid videókat, hanem filmeket is nézünk rajtuk. Mindezekhez pedig a telefonra töltött fájlok helyett egyre inkább veszünk igénybe online lehetőségeket – derül ki az eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” friss kutatásából, amely az okostelefonos tartalomfogyasztási szokásokkal foglalkozik.

 

4,5 millió okostelefon-használó hazánkban

Az eNET 2016 októberében végzett online kutatása alapján okostelefont mára a felnőtt magyar internetezők 86 százaléka, azaz közel 4 és félmillióan használnak. Közülük wifit 95 százalék (4 millió 260 ezren), mobilnetet pedig már 79 százalék használ okostelefonján (vagyis 3 millió 530 ezren).

 

Minden tartalom egy kütyün

Az okostelefonok mobilitásuknak és könnyű használhatóságuknak köszönhetően már nemcsak az informálódás és kapcsolattartás, de a tartalomfogyasztás minden területén is meghatározóvá váltak, hiszen a mobilinternet révén bárhol és bármikor lehetővé teszik azt. Tízből kilenc okostelefon-használó fogyaszt is valamilyen tartalmat eszközén: 3,4 millióan híreket, cikkeket, e-könyveket olvasnak; 2,4 millióan zenét és egyéb audió tartalmakat hallgatnak; 1,8 millióan pedig filmeket, videókat (is) rendszeresen néznek rajta. 

 

 

Hírek mindenekelőtt

Az okostelefonos hír-, cikk-, és e-könyv-olvasás terén egyértelműen a hírportálok (86%) és a közösségi média oldalak (80%) dominálnak, melyeket jellemzően naponta látogatunk mobilunkkal. Ezeket csak jóval lemaradva követi az elektronikus újságok, magazinok (39%); blogok (29%); végül pedig az e-könyvek mobilon történő olvasása (14%). 

 

A hírportálokat okostelefonnal (is) látogatók körében egyébként a legnagyobb népszerűségnek az Index (64%), az Origo (55%), a Hir24 (45%) és a HVG (40%) örvend. Az oldalak mobil alkalmazásait ugyanakkor tízből hét válaszadó nem szokta letölteni, inkább böngészőben olvassák a híreket. 

 

Okostelefonos zenehallgatás: vége az MP3 egyeduralmának

Az okostelefonos zenehallgatás elterjedtsége szintén nem meglepő, azonban míg korábban az MP3 volt a meghatározó (melyhez nincs szükség internetkapcsolatra), addig mára az ingyenes online zenehallgatási lehetőségeket (pl.: YouTube-ot) is ugyanolyan arányban szokták igénybe venni a válaszadók (mindkettő 76%). Ezzel együtt az egyéb online zenehallgatási lehetőségek népszerűsége is folyamatosan nő: élő webes rádiót 25 százalék, előfizetési lehetőséget is nyújtó online zenei streaminget (például Spotify, Deezer, Google Play Music) pedig 13 százalék szokott hallgatni telefonján.

 

Bár okostelefonos zenei streaminghez tízből kilencen még mindig inkább wifit vesznek igénybe, az ehhez mobilnetet (is) használók aránya már eléri a 42 százalékot. 22 százalék ideiglenesen le szokta menteni a lejátszási listáit is, így offline módban is tudja hallgatni őket.

 

Okostelefonon már nemcsak rövid videókat, hanem akár filmeket is nézünk

Az okostelefonos film- és videónézés már érdekesebb kérdés, hiszen bár a telefonok képernyője folyamatosan növekszik, egy tévéhez, vagy akár egy laptophoz képest még így is igen apró. Mindezért azonban kárpótol, hogy segítségükkel bárhol és bármikor, akár a hagyományos tévézés helyett, vagy akár közben is tudunk mozgóképes tartalmakat fogyasztani, és ehhez az egyre terjedő streaming szolgáltatások is rendelkezésünkre állnak. 

 

Okostelefonos film- és videónézés esetében az ingyenes online lehetőségek használata dominál (83%), a telefonra töltött videók alkalmazással történő nézése csak 46 százalékra jellemző. Ezek mellett egyre gyakoribb az okostelefonos tévézés is: már 31 százalék szokott készülékén élő tévéműsort online nézni, 29 százalék pedig tévéműsort visszanézni. Előfizetéses streaming szolgáltatásokat azonban egyelőre csupán 4 százalék használ telefonján. 

 

 

A telefonon nézett tartalmak hossza és köre is egyre bővül: a rövidebb, humoros videók; a zenei klipek, koncertfelvételek; és a közösségi oldalakon ismerősök megosztott videói mellett a válaszadók közel fele már filmeket, harmada sorozatok epizódjait, negyede pedig tévéműsorokat (is) néz.

 

A zenehallgatáshoz hasonlóan film- és videónézés esetében is a wifi használata a jellemzőbb, de a válaszadók harmada már wifit és mobilnetet egyaránt igénybe vesz ehhez. 

 

Az okostelefon mindenre jó

Az okostelefonok sikerének kulcsa, hogy minden más eszközzel szemben ezek mindig velünk vannak, így mobilinternet révén – akár online – tartalmakat is akkor és ott fogyasztunk, ahol és amikor csak kedvünk tartja. Az okostelefon-tulajdonosok pedig ki is használják ezt: tízből kilencen fogyasztanak valamilyen tartalmat mobiljukon, és ehhez egyre nagyobb arányban használják ki az online világ nyújtotta lehetőségeket, és nemcsak hírek, cikkek olvasására vagy zenehallgatásra, hanem már akár film- és tévénézésre is.

eNET – Telekom

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric

Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt. 

2024. december 17. 17:01

Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben

Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.

2024. december 17. 14:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14