Sikeresen lezárult a HARMAN cégcsoport felvásárlása
A Samsung Electronics bejelentette, hogy lezárult a HARMAN International Industries felvásárlása. Az összeolvadásról szóló megállapodás értelmében a HARMAN részvényesei 112 dollárnyi készpénzben részesülnek részvényenként.
A tranzakciót lezáró feltételek megvalósulásával befejeződött a felvásárlás, vagyis a tranzakciót jóváhagyták a HARMAN részvényesei, illetve minden szükséges hatósági engedélyt is megkapott a vállalat az Egyesült Államokban és bizonyos külföldi joghatóságok területén egyaránt.
„A mai nap történelmi jelentőségű számunkra. A tranzakció lezárásával hatalmas fejlődési lehetőség nyílt meg előttünk, ami kézzel fogható előnyökkel jár majd minden ügyfelünk számára a világon” – nyilatkozta Young Sohn, a Samsung Electronics vezető stratégiai igazgatója és a HARMAN igazgatótanácsának elnöke. – „Átütő lehetőségeket látunk az autóiparban: egy olyan jövő kezdetét, amelyben zökkenőmentesen kapcsolódik össze az autónk, az otthonunk, a mobilkészülékeink és a munkahelyünk. A Samsung és a HARMAN piacvezetők ezeken a területeken, így a Samsung tökéletes helyzetbe került ahhoz, hogy közvetlen viszonteladói ideális partnere lehessen. A továbbiakban a HARMAN ikonikus audiomárkáit és megoldásait társítjuk a Samsung piacvezető megjelenítési technológiáival, hogy minden eddiginél fejlettebb hang- és képélményt közvetíthessünk a vásárlóinknak és a professzionális piaci felhasználóknak. A legfontosabb mégis az elkötelezettség a közös víziónk mellett, az innovációra épülő kultúráink hasonlósága és az a hozzáadott érték, amelyet ügyfeleinknek nyújtunk. Alig várjuk a HARMAN munkatársaival való közös munkát, hogy együtt dolgozhassunk elképzeléseink megvalósításán!”
„Nagy izgalommal tölt el minket, hogy befejeződött a tranzakció, ami egyszerre jelent komoly készpénzértéket a részvényeseinknek, kézzel fogható előnyöket az ügyfeleinknek, valamint új lehetőségeket az alkalmazottainknak” – mondta Dinesh Paliwal, a HARMAN elnöke és ügyvezető igazgatója. – „A Samsung hozzánk hasonlóan elkötelezett az ügyfelek, valamint a gyorsaság, az innováció és a pontos végrehajtásra törekvő céges kultúra iránt. Viszont a Samsung olyan dimenziókat, platformokat és kiegészítő technológiákat nyit meg a HARMAN előtt, amelyek kétség kívül gyorsítani fogják a növekedésünket és kiterjesztik piacvezető szerepünket az autóipar, az okos audio és az összekapcsolt technológiák területére. Felismerve az együttműködés fontosságát a mai rohanó és egyre gyorsuló világunkban – különösképpen az autóipar területén –, úgy gondolom, hogy a csapataink és erőforrásaink megfelelő kooperációjával még nagyobb értéket kínálhatunk majd az ügyfeleinknek. Az autógyártókkal és más technológiai cégekkel való szoros együttműködésünk kapcsán biztosra veszem, hogy a Samsung és a HARMAN közösen fogják meghatározni – és valóra váltani – az autóipar jövőjét.”
A tranzakció lezárultával még a 2017. március 13-ai nyitás előtt felfüggesztették a HARMAN törzsrészvényeinek kereskedését, ezt követően kivezetésre is kerül a New York-i értéktőzsdéről. A HARMAN a továbbiakban a Samsung különálló részegységeként fog működni, felügyeletét pedig a Young Sohn igazgató által vezetett igazgatótanács látja el. Azonban továbbra is Dinesh Paliwal marad a HARMAN ügyvezető igazgatója, aki az igazgatótanácsi tagsága mellett ugyanúgy a vezetőségi csoporttal közösen fogja ellátni a vállalat irányítását. A Samsung megtartja a HARMAN dolgozóit, a cég székhelyét és létesítményeit, valamint átveszi a HARMAN alá tartozó fogyasztói és professzionális hangtechnikával foglalkozó almárkákat is.
Kapcsolódó cikkek
- Kiváló Samsung Galaxy-hangzás az AKG jóvoltából
- Formatervezéséért és innovációiért is díjazták a Samsungot az idei CES-en
- A Samsung felvásárolja a NewNet Communication Technologies-t
- Samsung - HARMAN akvizíció
- A Samsung felvásárolja a Vivet, az új generációs mesterséges intelligencia platformot
- A Samsung megválik nyomtató üzletágától
- A Samsung felvásárolta a Joyentet, a vezető nyilvános és magán felhőalapú megoldások szolgáltatóját
- Óriási IT-üzlet: a Dell felvásárolta az EMC-t
- SSD-fronton erősít a Samsung
- Csökkent a Samsung részesedése a mobiltelefon-piacon
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.