75,1 milliárd dollár volt a Huawei árbevétele 2016-ban
A Huawei Technologies közzétette a 2016-os évre vonatkozó üzleti eredményét. Eszerint mindhárom üzletága stabil növekedést mutatott, a cég együttes éves bevétele elérte a 75,1 milliárd amerikai dollárt, amely 32 százalékkal haladta meg a 2015-ös értéket. A vállalat nettó nyeresége 5,3 milliárd dollár volt. A Huawei 2016-ban is jelentős összeget fordított kutatás-fejlesztésre, éves költése ezen a téren 11 milliárd dollár volt.
Eric Xu, a Huawei vezérigazgatója elmondta: „2016-ban a Huawei megtartotta stratégiai fókuszát, amely dinamikus növekedést eredményezett. A vállalat a jövőben is folytatja felhasználó-központú üzletpolitikáját, és továbbra is a digitális átalakulást elősegítő lépéseket tesz majd, hogy ezáltal valódi értéket teremtsen vásárlóinak és további növekedést érjen el.”
2016-ban a Huawei Carrier üzletága 41,8 milliárd dolláros árbevételt mutatott, amely 24 százalékos éves növekedést jelent. Ez az eredmény annak köszönhető, hogy a vállalat a digitális átalakulásra összpontosítva felismerte és kiaknázta a felhő alapú számítástechnika, a videó és az Internet of Things által kínált lehetőségeket.
A Huawei Enterprise üzletága az olyan kulcsfontosságú iparágak, mint a pénzügy, az energetika, a közbiztonság, valamint a kormányzati testületek számára szállított infokommunikációs infrastruktúrát a digitális átalakulás érdekében. Ez az üzletág összesen 5,9 milliárd dollár árbevételt generált a 2016-os évben, amely 47 százalékos növekedést takar.
Innovatív termékeinek köszönhetően a felhasználók világszerte prémium márkaként tekintenek a Huawei-re. Ennek köszönhetően a vállalat fogyasztói üzletága 139 millió okostelefont szállított 2016-ban, és bevétele 25,9 milliárd dollár volt, amely 44 százalékkal haladja meg az előző évi eredményt.
A Huawei éves riportját a KPMG könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadócég auditálta, az alábbi oldalon érhető el: www.huawei.com/en/about-huawei/annual-report/2016
(A Huawei eredeti beszámolójában az adatok kínai jüanban szerepeltek, a közleményben a számokat amerikai dollárban tüntettük fel.)
Kapcsolódó cikkek
- Új operatív igazgató a Kulcs-Soft-nál
- Új humán erőforrás vezérigazgató-helyettes a Magyar Telekomnál
- A Huawei-é a második legtöbb szabadalom Európában
- Varga Mihály a Huawei-csoport vezetőivel egyeztetett
- A Huawei fogyasztói üzletága 178 milliárd jüan éves bevételre számít 2016-ra
- A Huawei 16 helyet lépett előre az Interbrand Legjobb Globális Márkák listáján
- Kétharmadával növelte okostelefon-eladásait a Huawei
- Világpiaci elsőségre törekszik a Huawei
- Nő a Huawei márka nemzetközi ismertsége
- Rekorderedményt ért el tavaly a Huawei