A Fujitsu felméréséből kiderül, hogy a digitális átalakulás ösztönzi az üzleti növekedést
A szervezetek több mint egyharmada máris élvezi a digitális átalakulás terén végrehajtott beruházások előnyeit – derül ki a Fujitsu nemrég közzétett kutatási eredményeiből.
A Fujitsu a világ 15 országában végzett felmérést vállalatvezetők körében a digitális átalakulásról. Az eredmények alapján a cégek 89%-a jelenleg tervezi, teszteli vagy vezeti be a digitalizációs kezdeményezéseket, olyan technológiák használatával, mint például a mesterséges intelligencia (AI) vagy a dolgok internetje (IoT).
A felmérés szerint a digitalizáció elősegíti az üzleti növekedést, fő előnye pedig az emelkedő árbevétel (46%). Szintén fontos pozitívum a szorosabb ügyfélkapcsolatok kialakítása (44%), a termékek jobb versenyképessége (36%), a javuló hatékonyság, valamint az üzleti modellek illetve folyamatok fejlődése.
A vállalatok és a társadalom működésébe egyre mélyebben beágyazódó digitális technológiák gyökeresen megváltoztatják az emberi életet és munkavégzést. Egyes területeken azonban mélyrehatóbb változások figyelhetők meg, mint másutt. A Fujitsu kutatása megállapította, hogy a digitalizáció kiemelt területei a marketing (38%), a munkastílus (35%), valamint az üzemeltetés és a karbantartás (30%).
A digitális munkaerő jövőbeni sikere részben azon múlik, mennyire lesz képes szorosan együttműködni az adatkeresést és az adatokra épülő gyakorlati felismerések kinyerését támogató AI-alapú intelligens rendszerekkel. A megkérdezett cégvezetők lelkesen nyilatkoztak a mesterséges intelligencia, valamint az AI és az emberi kreativitás ötvözése révén elérhető előnyökről. Több mint háromnegyedük értékes lehetőséget lát a mesterséges intelligenciában, és 82% egyetért abban, hogy az AI magasabb szintre emeli az emberi képességeket.
„A digitális átalakulás ma már üzleti realitás. Máris pozitívan befolyásolja az élen járó vállalatok nyereségességét. Amint felmérésünkből kiderül, a digitalizáció nem csupán az új technológiák bevezetéséről szól, hanem valóban átírja a működés szabályait. A mindent átszövő hálózatoknak és az adatokból kinyerhető – öt éve még elképzelhetetlen mélységű – felismeréseknek köszönhetően a siker ma már azon múlik, hogy tudjuk-e tökéletesen hasznosítani az információkat, és biztosítani a feltételeket az emberi kreativitás kiteljesítéséhez. A technológiaszállítókkal, például a Fujitsuval összefogó sikeres vállalatok emberközpontú digitalizációs stratégiákat dolgoznak ki, és igyekeznek maradéktalanul kiaknázni az AI és az IoT lehetőségeit” – nyilatkozta Duncan Tait, a Fujitsu alelnöke és amerikai/EMEIA-régióért felelős vezetője.
A felmérés szerint az iparágspecifikus üzleti folyamatok is gyorsuló ütemben digitalizálódnak. A pénzügy-technológiai innováció például alapjaiban változtatja meg és diktálja a lakossági pénzügyi szolgáltatások szegmensének átalakulását. A dolgok internetje révén a gyártócégek radikálisan új szemléletet valósíthatnak meg az intelligens gyárak tervezése, építése és üzemeltetése terén. Erre példa a kínai INESA Csoport, amely a Fujitsuval együttműködve vezetett be IoT és Big Data technológiákat és alakított ki intelligens gyártási folyamatot. A vizsgálat szerint a szervezetek egyharmada-fele már megkezdte az iparágspecifikus digitális átalakulást, míg az élen járó pénzügyi szolgáltatási szektorban és az egészségügyben 51% ez az arány.
Az emberek, a vezetés és a folyamatok a sikeres digitális átalakulás kulcstényezői
Az eredmények alapján a digitális átalakulás legfontosabb sikertényezői a megfelelő készségekkel rendelkező tehetséges munkatársak (19%), az erős vezetés (18%), valamint az ésszerűsített szervezet és folyamatok (17%). Számos szervezet már azt is felismerte, milyen fontos ebből a szempontból a partneri együttműködés, ideértve a technológiai partnerekkel és beszállítókkal folytatott közös munkát.
Technológiai és szolgáltatási jövőképének 2017-es változatában3 a Fujitsu kifejti, hogy a digitális korban elfogadott gyakorlattá válik az innovációt szolgáló együttműködés, a co-creation, amely az ügyfelek üzleti szakértelmét és a digitális technológiát ötvözve, a partnerek és az ügyfelek közreműködésével teremt új értéket. A digitalizációs projektet támogató technológiai partner kiválasztásakor a szervezetek egyre inkább aszerint döntenek majd, hogy a leendő partner milyen meggyőzően tudja bemutatni képességeit az IoT, a fejlett analitika, a mesterséges intelligencia és a kiberbiztonság terén. Olyan partnert keresnek, amely bizonyítottan jól ismeri az iparágat, és empatikusan viszonyul az üzleti követelményekhez, a jövőképhez és a stratégiához. A Fujitsu véleménye szerint a digitális technológia elősegíti az emberek, a vállalatok és az állami szektor együttműködését az üzleti folyamatok átalakítása, a társadalmi innováció ösztönzése és végső soron egy szebb jövő megteremtése érdekében.
Kapcsolódó cikkek
- A Fujitsu szerint a digitális átalakulás főszereplői az emberek
- A nagyvállalatok csupán 5 százaléka készült fel a digitális gazdaság informatikai követelményeire
- Az ABB piacra dobja a világ első digitális elosztó-transzformátorát
- A digitális átalakulás vezetőjeként indul a DXC Technology
- Egy mítosz vége: hat általános tévhit az üzleti tintasugaras nyomtatással kapcsolatban
- A gyártószektor optimista a digitális átalakulást illetően
- A legfrissebb digitális trendeket járta körbe a SMART 2017 konferencia
- Ár-érték arányban a Vodafone az első a Best Buy Award felmérésen
- Valóra vált rémálom: a babák figyelnek téged
- Távközlés: főként az internet- és tévészolgáltatások ajánlatait hasonlítanák össze az ügyfelek
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.