Munkaerőpiac és toborzás 2018-ban

forrás: Prím Online, 2017. december 7. 08:13

A jövő évben várható néhány – részben törvényi – változás, amely nagy hatással lesz a munkaerőpiac jövőjének alakulására. A profession.hu három kritikus területet jelölt meg, melyre időben fel kell készülnie a vállalatoknak és az álláskeresőknek egyaránt. Mostani előrejelzésében ezekre hívja a fel a piaci szereplők figyelmét.

 

I. Szigorodó adatvédelmi szabályozás

Az egyik legfontosabb befolyásoló tényező a 2018 májusától életbe lépő új Uniós Adatvédelmi Irányelv. Az adatvédelmi szabályok szigorításával minden cégnek felül kell vizsgálnia az általa kezelt személyes adatokat és hozzájáruló nyilatkozatok tömkelegét kell kitöltetnie. Ez egyrészt rengeteg adminisztrációs és papírmunkát eredményez, másrészt alapjaiban változtatja meg a toborzás folyamatát, hiszen a jövőben lesznek olyan csatornák, melyeken keresztül csak akkor lehet valakit felkeresni, ha az érintett előre nyilatkozott arról, hogy személyes adatai kifejezetten ilyen célból is felhasználhatók. Az Irányelv meglehetősen szigorú: nemzetközi piacon jelenlévő cégek esetében anyavállalati felelősségvállalást követel meg, és akár 10 millió eurós vagy az árbevétel 2 százalékával megegyező pénzbírságot helyez kilátásba. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minden szereplőnek alaposan felül kell vizsgálnia a meglévő adatbázisát és a toborzási stratégiáját.


„ A Profession.hu működési folyamatait úgy alakítottuk ki, hogy azok már most is megfelelnek a tavasszal életbe lépő szabályozásnak. Ez alapján arra számítunk, hogy felértékelődik adatbázisunk, ugyanis itt a munkakeresők már a folyamat legelején hozzájárultak az adataik álláskeresési célú felhasználásához, így a jövőben a partnereink még inkább támaszkodhatnak majd erre” – nyilatkozta Martis István a Profession ügyvezető igazgatója.

 

II. Még több figyelmet kell a toborzásra fordítani

A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon sok ¬főleg szolgáltatóiparban tevékenykedő üzlet – azért húzza le a rolót, mert nem talál megfelelő munkaerőt. Ugyanakkor sok esetben tapasztalható, hogy a vállalkozások egy része nem hirdet, nem toboroz, nem keres hatékonyan.

 

”Az a munkáltató lesz sikeresebb, aki hamarabb felismeri, hogy jelen munkaerőpiaci helyzetben nem lehet ölbe tett kézzel várni a megfelelő jelentkezőre, hanem proaktívnak kell lenni, pénzt és időt kell fektetni a toborzásba. Érdemes a cégvezetőknek a toborzás hatékonyságára vonatkozó méréseket bevezetni a stratégiai folyamataikba. Így látni fogják, hogy többszörösen megtérül, ha a cég szakértőkre bízza és kiszervezi a teljes kiválasztást.” – mondta Szigeti Nikoletta a Profession Services toborzási szakértője. 

 

III. Az átképzés szerepe már rövid távon is érzékelhető lesz

A robotika egyre növekvő szerepe várhatóan rövidtávon, akár már jövőre megmutatkozik. Ennek első látható jele valószínűsíthetően az ipari gyártás-termelési szektorban lesz. A robotok egyre növekvő tudása és megnövekedett hatékonysága, valamint a humán munkaerő drágulása miatt a szektor szereplői várhatóan egyre bővülő robotikus megoldásokat alkalmaznak majd. Bármelyik következik is be, a felszabaduló munkaerőnek köszönhetően enyhülhet a jelenlegi túlfeszített létszámhiányos állapot az egyéb gyártási-termelési területeken. Részben ez a folyamat is azt mutatja, hogy a speciális szaktudás egyre megbecsültebb lesz. Az élethosszig tartó tanulás talán sosem volt ilyen fontos, mint napjainkban. Ezért is erősödnek az átképzésre szakosodott piaci szereplők, amiknek szerepe még tovább feljebb fog értékelődni. 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32