A Magyar Telekom 2018. első negyedéves eredményei

forrás: Prím Online, 2018. május 9. 17:23

A Magyar Telekom a mai napon közzétette 2018. első negyedévre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

Főbb eredmények: 

  • Az összbevétel az IFRS 15 alkalmazásának hatása nélkül 6,5%-kal, 149,6 milliárd forintra növekedett 2018 első negyedévében éves összehasonlításban, amely nagyrészt a mobil adat- és készülékértékesítési, illetve a Rendszerintegrációs és IT bevételek növekedésének eredménye. Az IFRS 15 alkalmazása további 1,0 milliárd forint bevételt eredményezett 2018 első negyedévében. A mobil bevételek (az IFRS 15 hatása nélkül) éves szinten 4,6%-kal 77,7 milliárd forintra nőttek 2018 első negyedévében, a valamennyi szolgáltatáscsoportban tapasztalt bevétel növekedésnek köszönhetően. A vezetékes bevételek (az IFRS 15 hatása nélkül) 7,6%-kal 51,2 milliárd forintra növekedtek 2018 első negyedévében éves összehasonlításban. Magyarországon a szélessávú és TV bevételek növekedése, kiegészülve a készülékértékesítési bevételek nagymértékű emelkedésével, teljes mértékben kompenzálta a hangalapú bevételek csökkenését. Macedóniában a vezetékes bevételek mérsékelt csökkenése volt tapasztalható. A rendszerintegrációs (RI) és IT bevételek 2018 első negyedévében 21,2%-kal, 20,8 milliárd forintra nőttek éves összehasonlításban, köszönhetően a közszféra számára történt jelentős eszközértékesítésnek, valamint az egészségügyi szektornak történt licencszállításnak köszönhetően Magyarországon. Macedóniában a rendszerintegrációs és információtechnológiai bevételek a 2017-ben tapasztalt átmeneti csökkenést követően visszatértek a mérsékelt növekedési pályára. A lakossági villamosenergia-piacról való 2017. november 1-jei kivonulást követően az energiaszolgáltatások megszűntek.
  • A közvetlen költségek az IFRS 9 és 15 hatása nélkül éves összehasonlításban 11,6%-kal, 59,1 milliárd forintra növekedtek 2018 első negyedévében – a bevételi tendenciákkal összhangban – az RI/IT szolgáltatásokkal kapcsolatos és készülékértékesítési költségek növekedése miatt. Az IFRS 9 és 15 bevezetése a közvetlen költségek további 0,4 milliárd forintos növekedését eredményezte 2018 első negyedévében. Az összekapcsolási díjak 2018 első negyedévében 4,7 milliárd forintra növekedtek, a magasabb magyarországi mobilhasználat miatti belföldi szolgáltatók felé történt kifizetések növekedése következtében, miközben Macedóniában az összekapcsolási költségek lényegében nem változtak. Az RI/IT szolgáltatással kapcsolatos költségek éves összehasonlításban 31,1%-kal, 14,0 milliárd forintra nőttek 2018 első negyedévében, ami a kapcsolódó bevételek növekedésének és az infrastruktúra szállítási projektek magasabb arányának köszönhető. Követelések értékvesztése éves összehasonlításban 0,5 milliárd forinttal javultak, és 2018 első negyedévében 1,1 milliárd forintra estek vissza. Ez elsősorban a követelések lejárati struktúrájában történt javulásnak, valamint a magyarországi faktorált követelésekkel kapcsolatos átmenetileg kedvezőbb eredményeknek köszönhető. A távközlési adó 5,3%-kal, 6,2 milliárd forintra nőtt éves összehasonlításban 2018 első negyedévében, a kiskereskedelmi és az üzleti szegmensben egyaránt megnövekedett magyarországi mobilforgalom eredményeképpen. Az egyéb közvetlen költségek éves összehasonlításban 14,9%-kal, 33,1 milliárd forintra nőttek 2018 első negyedévében, a megnövekedett okostelefon-értékesítés következtében magasabb készülékértékesítési költségek, valamint a magyarországi roaminggal kapcsolatos megnövekedett kifizetések következményeként.
  • A bruttó fedezet (az IFRS 9 és 15 hatása nélkül) éves összehasonlításban 3,4%-kal, 90,5 milliárd forintra nőtt 2018 első negyedévében. A magasabb bevételek, valamint a követelések értékvesztésében bekövetkezett javulás több mint ellensúlyozták a magasabb készüléktámogatási szintet és az alacsonyabb RI/IT nyereséghányadot. Az IFRS 9 és 15 bevezetése további 0,6 milliárd forint bruttó fedezet növekedést eredményezett 2018 első negyedévében. 
  • A közvetett költségek, az IFRS 9 és 15 hatása nélkül 2018 első negyedévében 1,3%-kal, 48,6 milliárd forintra javultak éves összehasonlításban, az alacsonyabb közműadónak valamint az egyéb működési költségekben elért megtakarításoknak, illetőleg a magasabb egyéb működési bevételeknek köszönhetően. A személyi jellegű ráfordítások éves összehasonlításban mérsékelten, 0,8%-kal, 19,5 milliárd forintra javultak, ami a gyakornokok magyarországi működésbe történő bevonásának köszönhető; ennek eredményeképpen a kapcsolódó bérköltségek személyi jellegű ráfordításként kerültek könyvelésre, és nem az egyéb működési költségek között, mint a bázisidőszakban. Ugyanakkor a Társaságnál megvalósuló átlagosan 5%-os bérnövekedést ellensúlyozta az alacsonyabb átlagos rendes alkalmazotti létszám. A magyarországi közműadó 2018 első negyedévében 7,2 milliárd forint volt, 0,3 milliárd forinttal alacsonyabb, mint 2017 első negyedévében. Ez a Magyar Telekom legalább 100 Mbps sebességű internetelérést lehetővé tévő új hálózati beruházásokhoz és fejlesztésekhez kapcsolódó adókedvezményének pozitív hatását tükrözi. Az egyéb működési költségek mérsékelt javulást mutatva éves összehasonlításban 0,9%-kal, 22,9 milliárd forintra csökkentek 2018 első negyedévében. A energiaköltségek és tanácsadói díjak terén elért megtakarítások ellensúlyozták a helyi, modern kábelhálózat bérletéhez kapcsolódó magasabb díjakat, valamint a marketing költségek átmeneti megnövekedését. Az egyéb működési bevételek 2018 első negyedévében 1,0 milliárd forintra nőttek, ami az elévült, nem számlázott kötelezettségekkel kapcsolatos elhatárolások egyszeri visszafordulását tükrözi. 
  • Az EBITDA, az IFRS 9 és 15 hatása nélkül éves összehasonlításban 9,4%-kal, 41,9 milliárd forintra nőtt 2018 első negyedévében, a bruttó fedezet növekedésének, valamint a közvetett költségek terén elért megtakarításoknak köszönhetően. Az IFRS 9 és 15 bevezetése 0,6 milliárd további EBITDA javulást eredményezett 2018 első negyedévében.
  • Az értékcsökkenési és amortizációs költségek éves összehasonlításban 4,3%-kal, 26,8 milliárd forintra nőttek, ami a 2017-es magasabb szoftver és tárgyi eszköz aktiválást tükrözi.
  • Az időszakban a folytatódó tevékenységből származó adózott eredmény – az IFRS 9 és 15 hatásai nélkül – 4,1 milliárd forinttal, 8,9 milliárd forintra nőtt 2018 első negyedévében 2017 első negyedévéhez képest, mivel az EBITDA növekedését alacsonyabb pénzügyi ráfordítások kísérték, ami több mint kompenzálta az értékcsökkenési költségek növekedését. A nettó pénzügyi ráfordítások éves összehasonlításban 28,7%-kal, 4,3 milliárd forintra javultak 2018 első negyedévében. Ez a származékos ügyletekkel kapcsolatos alacsonyabb veszteségeknek köszönhető 2017 első negyedévéhez képest, ami a két negyedévben megfigyelhető eltérő EUR-HUF árfolyam és hozamalakulás következménye. A nyereségadó éves összehasonlításban 11,0%-kal, 2,3 milliárd forintra nőtt 2018 első negyedévében, ami az adózás előtti eredmény növekedését tükrözi.
  • A folytatódó tevékenységből származó nem irányító részesedésekre jutó eredmény – az IFRS 9 és 15 hatása nélkül – 14,2%-kal, 0,8 milliárd forintra nőtt éves összehasonlításban 2018 első negyedévében, miután a macedón EBITDA növekedése meghaladta az értékcsökkenési költségek növekedését.
  • Megszűnt tevékenységből származó eredmény: A Társaság 2017 januárjában részvényvásárlási megállapodást írt alá a Hrvatski Telekom d.d.-vel a Crnogorski Telekom A.D.-ben meglevő teljes (76,53 %-os) tulajdoni részesedésének eladásáról összesen 123,5 millió euró (mintegy 38,5 milliárd forint) összegben. A tranzakció zárására 2017 januárjában került sor. Ennek következtében az IFRS 5-tel összhangban a montenegrói operáció eredményei és cash flow-ja megszűnt tevékenységként került bemutatásra a tárgyidőszaki és összehasonlító időszakokra egyaránt (a további részleteket a 2.2.3 fejezet tartalmazza).
  • A nettó eladósodottság a 2017 végi 309,6 milliárd forintról 2018. március végére 318,1 milliárd forintra nőtt. Ugyanakkor a nettó adósságráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 34,8%-ról 34,4%-ra csökkent, ami az IFRS 15 bevezetése által okozott megnövekedett eredménytartalékot tükrözi (további részletek a 3.9. Mellékletben). 
  • A szabad cashflow csökkenés a működő tőkében tapasztalat kedvezőtlen átmeneti változások, részben a készülékszállítóknak történt magasabb kifizetések következménye. 

 

 

Christopher Mattheisen vezérigazgató így nyilatkozott: 

„Örömmel megerősítem, hogy a Magyar Telekom megőrizte az előző pénzügyi évből származó lendületet, és 2018 első negyedévében is erős növekedést mutatott fel bevételi és EBITDA oldalon egyaránt. Az ügyfelek igényeinek való megfelelés, illetve termékkínálatunk megújítása iránti kitartó elkötelezettségünknek köszönhetően, a magyarországi működést tekintve az előző évben elindult kedvező folyamatok tovább folytatódtak, mindhárom fő szolgáltatásunk tekintetében nőttek a bevételeink. 


A mobil szegmensben az adatszolgáltatások változatlanul jelentős szerepet játszottak a bevételtermelésben, mivel mind az előfizetői, mind a visitor adatforgalom emelkedett. Emellett, a 2017-ben bevezetett szabályozói változások, amelyek az audiovizuális eszközök értékesítését tették kötelezővé minden kétéves hűségszerződés mellé, szintén emelték a bevételeket az eszközértékesítés területén. A negyedév során folytatódott a feltöltőkártyásról előfizetéses csomagokra történő átváltás, mely kedvezőbb ügyfél-összetételt és összességében magasabb egy főre eső átlagos mobil bevételt eredményezett.


A vezetékes szegmensben a készülékértékesítésből származó bevételek éves összehasonlításban az adott időszakra vonatkoztatva 70%-kal nőttek, köszönhetően a hálózatfejlesztési erőfeszítéseknek és a szélessávú kínálat átstrukturálásának. Ennek eredményeképpen, a szélessávú és TV ügyfélbázisunkat a negyedév során több mint 5%-kal növeltük, és meg vagyunk győződve arról, hogy jó helyzetben vagyunk ahhoz, hogy a szegmensben mutatkozó pozitív trendeket a továbbiakban is ki tudjuk használni. 


A vezetékes és mobil szolgáltatást egyaránt igénybe vevő FMC terület ebben a negyedévben is kulcsfontosságú maradt számunkra, ezért vezettük be az ’FMC first’ stratégiát FMC ügyfélbázisunk további bővítése érdekében, miközben teljes megoldást biztosítunk kommunikációs igényeik kielégítésére.  


Elsősorban a mobil szegmensben megfigyelhető pozitív dinamikának köszönhetően, a macedóniai trend-fordulót fenntartottuk, a 2018 első negyedévében a bevételek 2,6%-kal emelkedtek éves összehasonlításban. A növekvő versenynyomás ellenére, az EBITDA 11%-kal nőtt a folyamatos költségtakarékossági intézkedések eredményeképpen.  


Erősen kezdtük az évet. Miután megerősítettük pozíciónkat több kulcsterületen, így az előfizetéses mobil és vezetékes szélessávú szolgáltatások terén, illetőleg az FMC ügyfélbázis bővítése érdekében tett stratégiai erőfeszítéseinknek köszönhetően jó helyzetben vagyunk ahhoz, hogy 2018-ban is növekedést érjünk el. Ahogy azt korábban bejelentettük, július elejével távozom a Magyar Telekomtól, így e sikertörténet további fejezeteit már utódom, Rékasi Tibor fogja tolmácsolni.”

Kulcsszavak: Magyar Telekom +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32