A Microsoft az „Év globális partnere 2018” díjjal tüntette ki a Tech Data-t

forrás: Prím Online, 2018. június 25. 15:59

A Tech Data bejelentette, hogy elnyerte a Microsoft „Év globális partnere 2018” díját, mint az „Év indirekt szolgáltató partnere”. Az elismerést a Tech Data az innováció, illetve a Microsoft technológiák felhasználói megoldásokká implementálása terén mutatott eredményei alapján érdemelte ki.

„Örömünkre szolgál, hogy kiemelt partnerünk, a Microsoft elismerte a közös sikerekért tett erőfeszítéseinket” – mondta el Michael Urban, a Tech Data globális felhőstratégiáért felelős alelnöke. „Büszkék vagyunk arra, hogy számos fundamentális kapcsolódási pontunk van a Microsofttal. A vállalati stratégiánkat, a szervezeti felépítésünket és a go-to-market startégiánkat is fejlesztettük annak érdekében, hogy még inkább megfelelhessünk a One Commercial Partner elvnek, másrészt, hogy kialakíthassuk a globális szinten egységes közös szolgáltatási startégiánkat. A Tech Data-nál proaktívan segítjük elő a saját digitális transzformációnkat is és megosztjuk a folyamat során tapasztaltakat, felvértezendő partnereinket a saját transzformációs utazásukra.”

 

A díjat, amelyre 115 országból több mint 2 600 nevező pályázott, több kategóriában ítélték oda, a Tech Data az „Év indirekt szolgáltató partnere” díjat szerezte meg kiváló megoldásaival és szolgáltatásaival. Az „Év indirekt szolgáltató partnere” díjjal a Microsoft partnere azon törekvését ismeri el, mellyel a hagyományos tranzakciós üzleti modellt értékalapú, átfogó megoldás-szolgáltató modellé alakítja. 

 

„A Tech Data kivételes tapasztalati tőkéjével és a Microsoft transzformációs megoldásokat szállító partnerközösségében nyújtott innovációs munkájával kitűnik partnereink közül” – mondta el Gavriella Schuster, a Microsoft One Commercial Partner programért felelős alelnöke.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36