Augusztusban új Huawei frissítés érkezik

forrás: Prím Online, 2018. július 19. 09:50

A Huawei Fogyasztói Üzletága bejelentette a GPU Turbo idei frissítési ütemezését. A fejlesztésnek köszönhetően a vállalat okostelefonjai minden eddiginél nagyobb grafikai teljesítményre lesznek képesek, ezzel közel 60 százalékkal javul a játékok és VR alkalmazások képi minősége. 

A több hullámban, EMUI frissítésként érkező GPU Turbo első körben 2018. augusztusától a gyártó idei csúcskategóriás szériáján, a P20 készülékeken és a tavaly ősszel bemutatott Huawei Mate 10-en, Mate 10 Pro-n és a Mate RS-n lesz elérhető Európában. 

 

A nagy grafikai teljesítményt igénylő szórakoztató és virtuális valóság (VR) alapú alkalmazások nagyon népszerűek az okostelefon tulajdonosok körében, de hátrányuk, hogy megterhelik a telefonok processzorát, amely adott esetben a megjelenítés, ezáltal pedig a játékélmény rovására is mehet. A Huawei legújabb grafikai frissítése, amelyet a luxusautók ereje ihletett, erre a problémára szállít megoldást. 

 

A GPU Turbo a szoftver és a hardver használatának optimalizálásával tudja növelni a készülékek teljesítményét – a frissítésnek köszönhetően közel 60 százalékkal növekszik a grafikai feldolgozás hatékonysága, miközben 30 százalékkal csökken az energiafogyasztás. A megnövekedett teljesítmény így nem megy majd az akkumulátor töltöttségének rovására, mint azt a fejlesztést megelőzően tapasztalhatták a felhasználók.

 

A frissítés telepítését követően a vállalat okoskészülékei képesek lesznek rendszerszintűvé tenni a grafikai feldolgozást, ezzel minden eddiginél teljesebb vizuális élményt nyújtva a felhasználó számára. A GPU Turbo elsősorban az okostelefonos játékok szerelmeseinek kedvez majd. A frissítés kezdetben a többjátékos PUBG Mobile, valamint Mobile Legends: Bang Bang nevű népszerű játékokat fogja támogatni, melyeket naponta többmillió felhasználó használ szerte a világon.

 

A mobiljátékok mellett a GPU Turbo a Huawei készülékek számára EMUI optimalizálást is jelent majd. A teljesítménynövekedés a virtuális oktatás, online vásárlás, telegyógyászat előtt is számos lehetőséget nyit meg. A népszerű kiterjesztett valóság (AR) és a virtuális valóság (VR) segítségével a felhasználók az okostelefonon keresztül járhatnak be tájakat, különböző helyszíneket úgy, mintha fizikailag élnék át a telefon nyújtotta élményeket. 

 

Ryan Lui, a Huawei Fogyasztói Üzletágának Software Marketingért felelős vezetője elmondta, a felhasználók egyre inkább igénylik a kifinomultabb, szebb kivitelezésű játékokat: „A grafikai teljesítmény egyre inkább kulcskérdésnek számít az okos készülékeknél, alkalmazások, játékok széles skáláját hajtja, működteti. Jelenleg a legtöbb innovációra a mobilkészülékeken történő játéknál van igény, a felhasználók jobban élvezik a grafikailag többet igénylő szórakoztató alkalmazásokat. A GPU Turbo lehetővé teszi a csúcskategóriás telefonos játékélményt, miközben megnyitja a lehetőséget azelőtt, hogy olyan alkalmazásokat használhassunk vásárlásra, tanulásra és szórakozásra, mint az AR és VR” - tette hozzá.

 

Az IDC jelentése szerint a tavalyi évben a felhasználók kétszer annyit költöttek játékokra mobileszközökön, mint PC-n, és négyszer annyit, mint a hagyományos játékkonzolokon. A játékokkal, mobilokkal és e-sporttal foglalkozó piackutató cég, a Newzoo szerint 2017-ben a mobiljáték üzletág 19 százalékkal, 46,1-milliárd dollárra nőtt tavaly, és már a teljes gaming piac forgalmának 42 százalékát tette ki. 

 

A Huawei várhatóan még idén augusztusban elérhetővé teszi a vadonatúj GPU Turbo-t a Mate 10, a Mate 10 Pro, a PORSCHE DESIGN HUAWEI Mate 10, a HUAWEI P20 Pro, a HUAWEI P20 és PORSCHE DESIGN HUAWEI Mate RS készülékek tulajdonosai számára Európában, Oroszországban, Ázsiában és Afrikában.

 

A GPU Turbo nemzetközi frissítési ütemezése:

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet

December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.

2024. december 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14