Technológiával az örökélet felé

forrás: Prím Online, 2019. január 14. 10:53

Gyakorlatilag épp ötven éve - 1968. december 9-én - a Stanford Research Institute (SRI) mérnöke, Doug Engelbart, az Augmentation Research Center vezetője tartott egy előadást a nagyhírű San Francisco-i Civic Auditóriumban, úgy ezer hallgató előtt. A másfél órás prezentáció során Engelbart bemutatta az új terméküket, a Mouse-t - aminek a segítségével több komputer programot lehetett egyszerre futtatni - úgynevezett Windsows-on, ablakokon keresztül. Az előadás végen feltette a retorikai kérdést: mi lenne, ha adnának minden dolgozónak egy komputert, ami "csak neki van bekapcsolva” egész nap?

Ezzel kezdődött az emberiség PC korszaka. Olyan óriások ültek az előadóteremben, mint Alan Kay, a GUI feltalálója, akinek köszönhetően – mind a mai napig - ikonokkal jelennek meg a programok, és nézhetünk fotókat és videokat is a komputereken, vagy Andy Van Dam, a hypertext link feltalálója, akinek köszönhetően honlapról honlapra ugorhatunk a web - en. Ne felejtsük, hogy az Intel egy pár hónapos startup ekkor, tökéletes szinkronban indulva a változó technológiát követelő időkkel. A Hewlett Packard mellé említsük meg az Apple Macintosh-t is, amelyik a direkt következménye ennek az előadásnak sokak szerint. Alan Kay inspirálta tíz évvel később, 1979-ben Steve Jobs-ot az “Alto” nevű komputerrel, és ennek eredménye lett a “Lisa” majd pedig a Macintosh. Mert a számítástechnikát ki kellett valakinek léptetni az óriás main frame gépek és tudós laborok világából, hogy mindenki hozzáférhessen a hatékonysághoz, a problémamegoldásokhoz, az újításokhoz.

 

Hihetetlen sok minden történt egy szempillantás alatt, történelmi mércével nézve ötven év az egy röpke pillanat. Viszont az első korszak mindenben az alapozás: még mindig a Ford Model T korszakát éljük, amelyik lassan fordul át az adatkorszakba a szemünk előtt. Nincsen a világon a CES-hez hasonló esemény, ahol ezt a mozgást lehet lassított felvételen nézni - ahogy a CTA CEO-ja, Gary Shapiro vizionálja, az elkövetkező 20 évben több felfedezés történik majd, mint az elmúlt kétszáz évben. Ami elég nagyot mondásnak számít, hiszen azért volt Holdra szállás, hidrogénbomba, penicillin, AIDS oltás satöbbi. Sokan a kétezres évekig nyúlnak vissza, amit “digitális korszaknak” hívnak, amit a “connectivity” korszak követett a 2010-es években, éppen most érve át az “adat” korszakába. Érdemes azért néhanapján a kezdetekig visszanyúlni, hogy világos legyen miért fontos, hogy ennyi iparban ilyen sok innováció szerepel - mindezt a komputereknek köszönhetően.

 

 

Ahogy a PC elindult minden ipart meghódító útjára - itt a CES egyik jelmondata, amit tíz éve még suttogva volt csak szabad említeni, hogy „minden business technológiai business minden területen” - úgy láthatjuk a lépésről lépésre haladást, évről évre.

 

És miért is fontos, hogy éppen a Consumer Electronics Show (amit éppen a fenti logikából már nem lehet csak Fogyasztói Elektronikának nevezni) az az esemény, ahol minden ipar innovációs büszkeségei jelenhetnek meg? Azért, mert ezt az állandó megújulást, jobbá válást nem más, mint a végfelhasználó, a fogyasztó követeli és vezeti, hiszen az ő pénzéből működik a világkapitalizmus képességeket javító és emberi életeket hosszabbító maratonja. Tehát nem nagyhatalmú üzleti board-ok diktálnak, hanem a kedves vevő.

 

180,000 ezer technológus Mekkája: okosan kell mozogni, nem elveszni. 1,200 startup negyven országból.

 

 

Ahogy kanyarodik a shuttle busz a Las Vegas Convention Center felé, mindjárt az Apple üzenete után, amit finoman egy egész sokemeletes épület falat beborító plakáton tett meg a standdal nem, de láthatatlanul is erősen jelen levő óriáscég, egy igazi “a jövő már itt van” élmény fogadta a látogatókat: a BMW saját magukat vezető, utas nélküli motorbicajai. Ilyet például el nem lehetett volna képzelni akár pár éve sem...

 

A CES számai mindig hihetetlenek nekem — most már sokadik éve a látogatók egyharmada külföldről érkezik, sokak először látják Sin City-t (ami valljuk be egy elég erős kezdés, mintha egy videojáték közepében találnád magad a villózó képernyők és finoman szólva lengén öltözött hölgyek (néha ez is túlzás) kavalkádjában. Aztán csak startup-ból jön 1,200 (az utolsó 100 az utolsó percben, mert hát jobb későn, mint soha, és a CES legeldugottabb sarkában lenni is azt jelenti, hogy az akció sűrűjében vagy világviszonylatban). Ehhez az óriási számhoz járul az, hogy aki először jelenik meg az nem ússza meg frusztráció nélkül, mert ami pár perces séta a kiállítótermekben egy átlag konferencián, az néha egy órát is igénybe vesz a tömegméretek miatt. Meg kell szokni, meg kell tanulni, hogy hogyan is kell itt tanulni, networkolni, szakmai barátságokat kötni - a nap 24 órájában, szó szerint, túlzás nélkül. Mert, ha valaki egy éjszakai klubos buli után (amikből napi sok zajlik ahogy a különböző cégek udvarolgatnak a vevőiknek, a médiának), hajnal kettőkor tojásrántottát rendel valamelyik étteremben, akkor a mellette ülő nagy valószínűséggel szintén CES-es résztvevő, nem pedig az átlag kaszinózó.

 

8K + 5G

Nekem leginkább két dolog az, ami miatt nehezen tudom elképzelni az évkezdést CES nélkül. 

 

Az egyik a tanulás: olyanoktól akik csináljak, nem tanítják – lehet, hogy az előadás nem változtatja meg a világot mint a Doug Engelbart másfél órája, de például a Foxconn Vice-Chairman-jet hallgatni arról, hogy a világelső gyártócég a 8K tévé és a 5G kombinációra fokuszál és fektet be, hogy a képességeik elsők legyenek a következő korszakban is, az óriási előny. Érdemes megemlíteni, hogy a kissé lassú, feudális modelleket követő, elavult módszerekkel dolgozó politikusok sokat tanulhatnának abból, ahogy a Trump jelenséget kezeli például a Foxconn - akik egyébként most jelentek meg először a CES-en. Ahogy a Broadcom cég bejelentette, hogy óriásbefektetők lesznek Amerikában és elkezdenek gyártani - innentől kezdve ajtók nyílnak nekik, és mindenki nagy örömmel üdvözli az érkezésüket - így a Foxconn is az amerikai megrendelőihez közel kerül. A vacsora, ahol volt szerencsém részt venni a Vice Chairman előadását meghallgatni az igazi fénypontja lett a technológiai hétnek - ő volt a nagy meglepetés. Mert ezért kell eljönni személyesen, végig szenvedni a sorokat és kiharcolni azokat a lehetőségeket, ahol ilyen szinten érhet meglepetés - amiből lehet jó hosszú ideig táplálkozni, gondolkozni arról, hogy ez mit jelent a te üzleted mindennapjaiban. Látni a globális tendenciákat, a nagy mozgásokat, figyelni a kínai gazdaság veszélyes megtorpanását a technológia területén például.

 

A másik az ötletek evolúciójának a megfigyelése, ahogy az első drónokból pár évvel ezelőtt az Intel csinált egy repülő balettet, úgy idén a robotok praktikus, apró feladatokra használható, megbízható bevezetése - elfogadható áron! - az igazi történet szerintem, a tavalyi újdonságok idénre működőképesek lettek - míg a többi területen nagyon erős, fokozatos fejlődés zajlik. Erre a fokozatosságra jellemző a Sony, aki idén semmilyen újdonságot nem hozott, “csak” integrálja a portfolióját, az Apple-től megtanult “nem egy terméket, hanem egy eco-system-et veszel” elve alapján, az új vezérrel, aki széttöri a silókat és összeköti a termékcsoportokat. Szép újjászületést jósolok a Sony-nak, már a Las Vegasban mutatott stratégiai gondolkodása alapján.

 

Háziállatot, rendelésre, méret és viselkedés garantált

Olyan robotokban lehetett gyönyörködni idén, amelyek úgy viselkednek, mint kutyusok, a gazdi igényeinek megfelelően programozva. Mások a cicákat szeretik, olyan robot is kapható természetesen. Aki jobban szereti az igazi, elő kutyáját, macskáját, akik nappal egyedül vannak a lakásban többnyire, azoknak az állatoknak a szórakoztatására szintén kreáltak robotot. És ha éppen nem szeretjük nézegetni az app-unkon a Morzsi kutyát és megetetni gombnyomásra, akkor sebaj, mert az arcfelismerő technológiával felszerelt etető robot - mindössze $1,000-ba kerül - most, az első generáció, ami pillanatok alatt a fele ár alá fog zuhanni - ellátja a kutyát. Mi hiányzik még ahhoz, hogy valaki akár egy hosszú útra is elutazhasson és a kutyát, macskát lelkiismeretfurdalás nélkül otthon hagyhassa? Hát igen, ha a kutyus, cicus eszik és futkározik a robot játszótársakkal, akkor vécét is kell találni neki. Itt is óriási a kényelem: a macska alom tartó nemcsak szitával választja külön a hátrahagyott “anyagot", hanem légmentes zacskóba is zárja, illatosítja, tehát büdös sem lesz a macskavécé. És ha a Morzsi éppen a macskavécét akarja használni, akkor arra is van program, hogy ne a kutyus pofátlankodjon be a cicák területére. Lehet ezen nevetni, azt mondani, hogy ezek First World problémák – viszont, ha belegondolunk akkor az öregedő lakosság, vagy a gyakran gyerektelen fiatalok számára a kisállatok nagyon fontos érzelmi - és ezért közvetlenül egészségi! - előnyökkel bírnak, tehát ne becsüljük le a mű állatok (vagy az élő állatok ellátására szakosodott robotok) igencsak egyre égetőbb fontosságát. 

 

 

Ez az egyik nagy felfedezésem a magam számára a CES-en: nem kell kompromisszumot kötni a termék képességeiben és a fogyasztói elvárásokban. Lehetsz jó kutyus gazda amikor otthon vagy, és nem kell lelkiismeret-furdalással küszködnöd vagy attól tartanod, hogy valami kutyakört összeszed a négylábú barát az egyébként méregdrága kutya hotelekben, ha utazol: mindezt a technológia megoldja, szag nélkül, és egyre olcsóbban. A kisállat metaforát pedig lehet minden más iparra alkalmazni, ha négy-öt-tíz éves távlatban nézed a fejlődést: a wireless charger-ektől a csecsemőket néha életmentőként vizsgáló kameráig, amikben az algoritmus azonnal riadót jelez, ha a kisbaba nem lélegez egyenletesen - ami koraszülöttek esetében kritikus esemény.

 

 

Ami buzzword-ot össze tudnék szedni az elmúlt néhány hónap fejlődéséből, azt itt élőben lehet megtapasztalni, nagyon sok ipar szempontjából. Az AR-VR alkalmazások nemcsak a szórakoztatóipar / gaming / oktatás és katonai iparok területen, hanem például az egészségügyben is használhatok, fájdalomcsökkentésre. A mobilitás, ahol a Smart City fejlesztések most már nagyon is kézzel foghatók (például Coloradoban a Panasonic "okos útja" ami mára már többszáz mérföldes, vagy az okos házak a szomszédos Henderson county egyik mellékutcájában, amit a KB Home épített a CES résztvevők számára. AI / machine learning / crypto, a legforróbb fintech-et is idevonzza a sok száz VC es stratégiai befektető jelenléte.

 

Büszkén említhetem meg a Commsignia-t, amelyik már sok éve rendszeres - és sikeres - résztvevője az egyre nagyobb Autonom Vehicle kategóriának. Majdnem lehetetlen volt a tömegben odaverekedni a standjukhoz a legkiválóbb autonóm autós rendszerek között.

 

Konvergencia - mindent egyszerre, egy helyen, lehetőleg akkor is ha uton vagyunk a Smart - vagy kevésbé smart – Cityben

Most először vonta össze a legnagyobb slágert, a robot szekciót az Artificial intelligence / Machine learning-gel a konvenció. A Smart Cities örökzöld helyszínen többen jósolják, hogy 2019 lesz a 5G éve végre - sok éves várakozás vágyakozás után. Ahol olyan fantáziák válnak valóra, mint az “energia sugárzása” úgy, hogy a wireless charger a szoba túlsó végében található kütyüt tölti fel (Powercast termékcsalád, ipari- és fogyasztói használóknak is). Avagy aki rendszeresen prezentál - mint például az Internet- és Media Hungaryn — azoknak óriási segítség lehet a Wolfee okos prezentáló remote-ja, ami aztán mindent tud, összeköti az okostelefont a vetítővel, kinyitja a hyperlink-et, klasszikus mouse-ként is működik persze, ráadásul segít a sérült látásúak powerpoint verzióját is bemutatni - mindezt pedig külön erre a célra fejlesztett app letöltése nélkül.

 

Sokat beszélünk levegőszennyeződésről mostanában. Sokkal kevesebbet a lakáson belüli levegőszennyezésről, ami az igazi nagy probléma, mert ennek lesznek nagyon súlyos egészségügyi következményei hiszen sokkal több időt töltünk tető alatt, mint anélkül. A uHoo, Singapor-bázisú startup terméke egy okoshangszóró kinézetű doboz, amelyik méri a levegő minőséget a szobádban - és figyelmeztet, ha probléma adódik, sőt tanácsot is ad, hogy mit kellene tenni az éppen előforduló légszennyeződés ellen. Ha már segítségről beszélünk: a Newton terméke a Newton Meter, egy personal safety device, amelyik kategória tavaly még kezdetlegesebb formában jelent meg - mára már tíz előre programozott számot hív fel azonnal amikor a termék viselője nem tud telefonálni valami miatt. Ugyanilyen területen lépett nagyot az okoscipő, ami az Eurka park egyik slágere.

 

Avagy az autonóm közlekedés területén a működő rendszerek, az NVDIA által pénzelt TuSimple autonóm kamionos cég - aminek az okos navigáló gépe egy kilométerre előre “lát”, ami ezeknél az óriás Navistar mozgó warehouse-oknál egy fontos elvárás.

 

Ha már óriási méreteknél tartunk: az idei CES egyik legexpresszívebb területe az önvezető gigászi John Deer kombájn, és a sokszenzoros, automatizált, robotizált mezőgazdaság. Amikor olyan önvezető gépet látunk, amelyiknek a kereke nagyobb, mint az átlagember és vagy húsz másik kombájn munkáját végzi el, akkor nem lehet nem arra gondolni hogy milyen hatékonysággal tudunk majd a jövőben még több, még jobb élelmiszert elállítani.

 

 

TravelTech

Ha már a mozgásnál tartunk: a CES növekedő része az utazási technológiai. Mindenki talál kedvére való játékot (hiszen mindenki utazik, ugyebár?). A tavalyi sztár a Carnival cruseline idénre tovább fejlesztette a perszonalizációját, ahol most már minden funkciót a kajarendelésen keresztül a hajóra szállásig automatán intéz el a medalion rendszer, beleértve fizetést, vagy éppen egy helyi túrán való részvételt a kikötőben, de ha úri kedvünk úgy tartja, a rulettezést.

 

A repülés során a becsekkolt csomagok elvesztése mostanra nagyon harmadik világbeli probléma - hiszen a GPS tracker-ek olyan minőségűek és annyira olcsók, hogy aki olyan helyre utazik, ahol nem szabad megbízni a helyiekben annak könnyű a dolga már. A OneBagTag mindenhol megtalálja a kommunikációs GPS-es kapcsolódási rendszert és küldi az üzenetet a tulajnak az éppen kéznél levő network-okről amikre okosan fel tud jutni. A korábbi CES-es sztárok, a töltős kézitáskák pár évvel ezelőttiről mára annyira main stream, hogy osztogatják a divat brand-ek a konferencia végén.

 

Okos Otthon - megint "Smart valami"

Nézzük a roppant érdekes Heatworks céget, Dél-Karolinából, akik a régóta (2006) ismert Ohmic Array Technology-juk segítségével próbálják megváltoztatni a kevéssé energiatakarékos vízfűtést a világon, 99%-os hatékonysággal, a vízben meglévő ásványi anyagok dinamikus részecske mozgatásával és felhasználásával, graphic electrod-okkal és electronikával. Ők pedig már halmozzák is a díjakat: amikor az alapító Jerry Calahan rájött, hogy az ő udvari zuhanyára nem gyártanak bojlert- a 2006-ban alapított cég 2018-ban kapott a Time magazintól egy Best invención díjat, idén pedig a CES-en kettőt is, az egyik az Innovation Award nagydíj, míg a másik a Climate Change innovation award. Remélhetőleg jövőre a mosogatógépek egy része már ezt a technológiát fogja használni, tömegméretekre kiterjesztve az energia takarékosságnak ezt a kreatív bajnokát.

 

Védeni is kell a technológiai civilizáció eredményeit - mert sok a középkori gondolkodású gazember a világban, és jó pár évig hagytuk őket szabadon rabolni

 

Most először jelenik meg a Resilience Marketplace, ahol azon tud a városfejlesztő vagy az egyszerű polgár, technológus elgondolkodik, hogy mi is történik egy cyber-támadás, bank-hack, áramszünet, földrengés, vagy éppen ebola járvány esetén. Mert a fejlett világnak nemcsak az a feladata, hogy segítsen a rászorultaknak házon belül és kívül is, de az is a kötelessége, hogy ne hagyja a kora-középkori erőszak világból túllépni nem tudó államok, bűnözök, bűnszövetkezetek szabad garázdálkodását - avagy történetesen éppen a természet gonoszabbik oldala ellen kellene védekezni, például a gyilkos vulkánnak, a többszörös tömeggyilkos Krakatau-nak a regnálását sem lenne szabad hagyni, hiszen a technológia nemcsak készen áll a cunami riasztásra, amit fel is szereltek már (csak sajnos a helyiek aprópénzért eladtak az alkatrészként, mint tudjuk…). Nem véletlen, hogy a US Air Force (amiből nemsokára kiválik a Space Force, mint tudjuk), illetve az FBI minden teremben megtalálható egy standdal, ahol nemcsak rekrutalnak, ami immár megszokott technológiai konferenciákon az Államokban, hanem bemutatják a bűnüldözési technológiai módszereiket és filozófiájukat is - hihetetlen eredményeket érnek el naponta, több évtizedes gyilkosokat lepleznek le DNA tesztek segítségével mint tudjuk. 

 

Sörkostolás 

Személyes kedvencem a micro-brewery - ami már egy mini hűtő méretben kapható a PICO sörfőzdegép jóvoltából. A házilag összeeszkábált, nagy tartályos, lassú működésű concept sörfőzde 1.0 pár évvel ezelőtt már kapott díjat. Mára ezt tökélyre emelték: a 2.0 verzió a világ 160 vezető sörgyárának- és craft beer készítő mesterének receptjei közül enged válogatni - ha valaki éppen a DogFish Head India Pal Ale-t akarja frissen csapoltan és tökéletes hőmérsékleten felszolgálni a buliján - 5 literes változatban, egy hét automatikus munkával. Na persze az igazi öröm a saját sör lefőzése, de ahhoz persze nem elég a kész receptet követni. Mellesleg a PICO jeges kávét is főz, nitrogénnel - ettől viszont sokkal kevésbé jövök már izgalomba, mert kávéfőzőből nagyon jók és nagyon jó áron kaphatok már bármelyik áruházban. Új kategóriát alkotni izgalmas - egy “jobb” kávéfőzőt alkotni ami azért “jobb” mert egy új technológiával készül nem biztos, hogy veri a klasszikus espresso gépet csak azért, mert ilyet is tud a robot sörfőzde… Öncélú technológia, ami csak azért kerül kiállításra, mert “ilyet is tudunk”.

 

 

A CES-t nem lehet megúszni okostévék- és képernyők nélkül

Hiszen innen indult a show, nem szabad elfeledkezni ezekről a cégekről sem, akik végre olyat is tudnak, ami értékelhető - évekig csak azt hozták, hogy még jobb, még élesebb, még színesebb lett a kép - ahol már nem tudtam semmilyen különbséget megállapítani az OLED és az LCD között például (elnézést kérek a nálam okosabb és élesebb szemű technológusoktól, akik most felhördülnek, viszont sajnos én már csak ilyen egyszerű látású vagyok.) OK - valljuk be őszintén - a geek-ek nagyon őrülnek az 8K rendszernek, mert most négyszer olyan jó lesz a felbontása a képernyőnek, amin nézhetik majd a Superbowl-t. Attól sem jövök már izgalomba, ha valami óriási méretű, hiszen a videofalakat már az LAX repterén megcsodálhatjuk jó ideje. A Costco-nal 65, 75 inches OLED tévé, a Samsung óriása tavaly a 85 inches volt - biztosan nagy technológiai eredmény, de nekem például a feleakkora is megfelel, ha elég közel ülök hozzá. Amitől szintén nem érzem úgy, hogy nagyot alkottak, az a perszonalizáció, AI - hiszen bőven lemaradtak az okostelefonok alkotóitól, nincsen igazából eco-systemájuk - nem véletlen, hogy a Sling- vagy a Roku, vagy éppen a Tivo startup-ok hozták az igazi innovációt a területen. A Samsung okos asszisztense, a Barnby (ugyanannak a szilícium völgyi csapatnak a terméke, akik a Siri-t alkottak…) javulgat hál istennek, míg az LG kénytelen a Google voice asszisztensét használni, saját voice search technológia nélkül nincs sok választása. (Mellesleg a Sony is ebben a cipőben jár, még a TCL, a Haier is, mások mellett, a Google TV-t választják védekezésül a Siri és a Barnby ellen. Mert miért is kell a tévénézőnek a remote control-t keresgélnie, amikor egyszerű oda szólásra működnie kellene a tévének (és persze minden másnak is.) 

 

Aminek nagyon őrültem az az összehajtható tévé - az LG és a Samsung hoztak ilyet. Ahogy a MacBook-omnak lehajtom a monitorját, úgy a képernyőt is felgöngyölítem amikor nem használom - igy valóban funkcionális bútordarab tud lenni a tévé. Ideje volt ezt meglepni - és valószínűleg nem véletlen. hogy az okostelefonosokkal egyidőben tették meg, talán kezdenek felébredni a csipkerózsika almukból. 

 

 

Ha már álmodásról beszélünk: a Kodak az köszöni szépen, jól van, a haláláról kiadott hírek erősen túlzottak - miután a százezernél több munkatársból lefogyott alig néhányra, mert elfelejtette a saját találmányát, a digitális kamerát fejleszteni és ezzel a borzasztó stratégiai hibával majd, hogy nem eltüntette magát a térképről - most mint egy okos szórakoztatóipari brand fedezi fel magát. Tavaly már látszott, hogy a digitális kamerái egyre jobbak, amihez nagyon jó szolgáltatásokat kötött, digitális albumoktól portré festő minőségű óriásprintekig - mindezt néhány perc alatt, egy kattintással. Az idei CES-en még ambiciózusabb, és látszanak az építőkockái: a nagyon ismert, és szeretett brand-jét új elektronikai területekre is beviszi, elsősorban a fülhallgatók területére, ahol a nagyon erős versenyben segít a differenciáláshoz a sárga színű termékcsaládhoz tartozás - mert biztosan valamit másképp alkot egy image fokuszált cég hang ügyben. Jövőre a Kodak fülhallgatói még érdekesebbek lesznek, most “csak” nagyon jók.

 

A millió akusztikai céghez, hangszóróhoz nem jutottam el idén - ismét csak a korlátozott képességeim miatt, mert a Bose hangtompítós fejhallgató a hosszú repülőutakon és az Airpod a hétköznapokban olyan tökéletes élményt nyújt nekem, hogy csak akkor fogok igazából erre odafigyelni, nagyon önző módon, ha szükségem lesz újra (azt hallom, hogy a Sony hangelnyelő fülhallgatója paraszthajszálnyival jobb, ámbár a Jabra dán sales-esei hosszú előadást tartottak arról, hogy mitől jó az ő 6 mikrofonos hangelnyelő rendszerük. 

 

Az Eureka park 

Egy hétre el tudsz veszni csak a startup-ok között - a szokott szupersztárok a franciak, hollandok, izraeliek mellé nagyon erősek idén a koreaiak, olaszok, belgák, luxemburgiak is (Kanadát is megemlíthetnem, de ők annyira beágyazódnak a Szilícium völgyi ökoszisztémába, hogy ők fel sem tűnnek mint külföldiek…) Nekem a kedvencem egy pakisztáni kiscég, akik különleges, univerzális Kapcsolót hoztak a CES-re.

 

Aki ezek után úgy gondolja, hogy a technológia unalmas, és már nincs szükség újabb kacatokra, az biztosan azok közé tartozik, akik nem érzik úgy, hogy lassan az örök élet - mint cloud-program - is elérhető lesz, a beteg/elöregedő szervek kicserélésével és az egyre hasznosabb és egyszerű formájú érzelmi kapcsolatra is képes robotkák segítségével. Talán már nem is kell nagyon sok CES-t megvárni, hogy ide juthassunk, rendszeresen megújuló testrészek között egyre okosabb tudattal. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32