Aktivitást mérő okoseszközök használati szokásai Magyarországon
Magyarországon jelenleg minden tizedik felnőtt internetező hord okosórát és/vagy karkötőt, okostelefonos aktivitásmérő alkalmazást pedig negyedük szokott használni. Az okosórát és/vagy okoskarkötőt használók egészségtudatosabbak a nem használó társaiknál, rendszeresebben járnak szűrővizsgálatokra, nagyobb arányban sportolnak és jobban odafigyelnek a táplálkozási szokásaikra is – derült ki az eNET 2018 novemberi „Okosóra és okoskarkötő” kutatásából.
Az internetezők fele monitorozza élettani paramétereit
Az elmúlt egy évben a 18 évnél idősebb internetezők több, mint fele használt fizikai aktivitása/állapota méréséhez kapcsolódó eszközt (pl.: okosóra, aktivitásmérő), alkalmazást (pl.: okostelefonos applikációval történő alvás mérés, lépésszámlálás). 8%-uk kipróbálta, de jelenleg már egyiket sem használja. Utóbbi oka elsősorban az, hogy a felhasználóknak nem volt szükségük a mérésekre, a kapott adatokat semmire sem használták vagy csupán elfelejtették használni magát az eszközt. Jelenleg körülbelül 2,6 millió felnőtt internetező szokta valamilyen módon monitorozni aktivitását, negyedük használ okostelefonos alkalmazást, harmaduk hagyományos (nem okos) eszközt, pl.: vérnyomásmérőt, vércukorszintmérőt, tízből egy internetező pedig okosórát és/vagy okoskarkötőt.
Azok körében, akik most nem használnak semmilyen eszközt, a legmagasabb kipróbálási hajlandósága (18%) az alkalmazásoknak van, további 13% próbálna ki okosórát, 7% pedig okoskarkötőt.
Az okosórák iránt nagyobb az érdeklődés, mint a karkötők iránt
A férfiak 13%-a, míg a nők 6%-a szokott okosórát és/vagy karkötőt hordani. A fővárosiak (15%), és a tanulók/hallgatók körében a legmagasabb (16%) a csuklón viselhető okos eszközzel rendelkezők aránya.
Az okosórát használók korábban léptek be a piacra, mint a karkötőt használók. 42% több, mint egy éve, 32% az elmúlt egy évben, 26% az elmúlt fél évben kezdett el órát használni. A karkötőt használók 40%-a több, mint egy éve, 20%-a az elmúlt egy évben, 40%-a pedig csak fél éve használ ilyen típusú eszközt. Ez részben magyarázható azzal, hogy a magasabb árkategórias okosórák hamarabb jelentek meg a piacon, az alacsonyabb árú, viszonylag megbízható méréseket produkáló, második-harmadik generációs karkötők pedig az elmúlt 1 évben jelentek meg. Másrészt a fogyasztói trendek változása is indokolja az eltérést.
A beszerzés módját tekintve leginkább az ajándékozás jellemző az okosórák esetében, az órával rendelkezők 60%-a az eszközt ajándékba kapta (családtagtól, baráttól, vagy egy termék mellé promóciós céllal) és 40% vásárolta saját magának. Ezzel szemben azoknál, akik okoskarkötővel rendelkeznek fordított ez az arány és 60%-uk vásárolta magának.
Az okosórát használóknál a nagyobb, ismertebb márkák típusai a legelterjedtebbek, mint a Huawei Watch, a Samsung Watch és az Apple Watch. Ez visszatükröződik a legelterjedtebb okostelefonos alkalmazások használatában is, a legtöbben a Huawei Health, Samsung Health, Nike+ és Runkeeper alkalmazásokat használják. A karkötőt használók körében viszont a Xiaomi Mi Band termékei a legelterjedtebbek idehaza. A válaszadók ötöde azonban nem tudja, hogy milyen típusú órát és/vagy karkötőt hord.
Eszünk, alszunk, sétálunk
Mind az órát, mind a karkötőt használók kétharmada minden nap szokta viselni eszközét. Az órát használók kétharmada kizárólag napközben, a karkötővel rendelkezők 60%-a pedig éjszaka, alvás közben is viseli az eszközét. Az okosórát és/vagy karkötőt használók között a leggyakrabban használt funkció a lépésszámlálás. Ezenfelül az órával rendelkezők 45%-a használja az órát hívás fogadásra/indításra és üzenetek olvasására, harmada figyeli a kalóriafogyasztását és a szívfrekvenciáját. A karkötővel rendelkezőknek is 60%-a monitorozza alvását és ugyancsak 60% az elégetett kalória mennyiségét. A felhasználók összességében meg vannak elégedve ezen funkciók működésével és leginkább a vérnyomásmérést hiányolják az eszközökből.
Csak gyűjtögetjük az adatokat vagy használjuk is valamire?
Az órások 44%-a szokta szinkronizálni okoseszközre/számítógépre az adatait, 38% viszont csak a kijelzőről olvassa le azokat. 70% általános érdeklődésre használja az adatokat, 38% egészsége monitorozására, 10% biztosít belőle adatokat orvosa számára, és 10% használja sportteljesítménye növelésére.
A karkötősök tudatosabban használják eszközüket. 68%-uk szokta adatait szinkronizálni, 23%-uk olvassa le kijelzőről. Ez részben magyarázható azzal, hogy a karkötők kijelzője kisebb, így részletesebb adatok megjelenítésre kevésbé alkalmas. 63% általános érdeklődésre, 57% egészsége monitorozására, 30% sportteljesítménye növelésére használja az így nyert adatokat.
Az okosórát viselők 43%-a nyilatkozta azt, hogy semmiben sem befolyásolja életét az eszköz, 30% szerint részben, 26% szerint pedig jelentős hatással bír az az életére. A karkötőt viselők 38%-ának semmiben, 41%-nak kis mértékben, 21%-nak jelentős mértékben befolyásolja az életét.
Az okoseszközt használók tudatosabbak az egészségüket illetően
Az okosórát vagy okoskarkötőt viselők többet tesznek az egészségükért, és jobb is az egészségi állapotuk, mint általában a felnőtt internetezőknek – legalábbis a saját megítélésük szerint. Ez a különbség a 40 év felettiek körében látszik igazán. Az okoseszközt viselők nagyobb arányban sportolnak, szednek étrend-kiegészítőt és járnak legalább évente szűrővizsgálatra, mint az összes felnőtt netező. Tovább szűkítve a fókuszt, a karkötősök 63%-a szokott sportolni, ami kiemelkedően magas aránynak tekinthető. Az okoseszközt viselők 56%-a jónak vagy nagyon jónak véli a saját egészségi állapotát, míg ugyanez az felnőtt internetezők mindössze 46%-ára igaz.
Az órát és/vagy karkötőt viselőket leginkább arra serkentik az eszközök, hogy többet mozogjanak, sétáljanak egy nap. Az okosórát viselők megemlítették még, hogy órájuk segítségével könnyebb a kapcsolattartás, mindig elérhetőek, a karkötővel rendelkezők pedig az általános egészségük, napi rutinjuk, táplálkozásuk monitorozására figyelnek oda jobban.
eNET
Kapcsolódó cikkek
- További fejlődésre sarkall a karácsonyi e-kiskereskedelmi szezon
- eNET kutatás a hazai videojátékos piac helyzetéről
- Merj digitális ajándékot tenni a fa alá
- Digitális karácsony: hagyományos tartalom új keretben
- Digitális jelenléttel az elszigeteltség ellen karácsonykor is
- A Honor új aktivitásmérő karkötője mától hazánkban is elérhető
- A digitalizáció a siker kulcsa
- A netezők háromnegyede tudatosan fejleszti digitális jártasságát egyéni boldogulása érdekében
- eTrends Monitor: a készpénzmentes fizetés már népszerűbb a netezők körében
- Kutatás: az ingatlan.com az ingatlanhirdetési piac vezetője
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.