Itt a Huawei Technologies hivatalos nyilatkozata
A Reuters úgy értesült, hogy a Google felfüggeszti némelyik üzleti kapcsolatát a Huawei-jel. A Huawei Technologies erről szóló hivatalos közleményét alább találják.
Huawei Technologies: A Huawei továbbra is biztosítja a biztonsági frissítéseket és az értékesítés utáni szolgáltatásokat minden már értékesített vagy kereskedelmi forgalomban lévő Huawei, illetve Honor okostelefonon és tableten.
„A Huawei jelentősen hozzájárult az Android fejlődéséhez és növekedéséhez világszerte. Mint az Android egyik legfontosabb globális partnere, szorosan dolgoztunk nyílt forráskódú platformjaikkal, hogy olyan ökoszisztémát fejlesszünk ki, amely mind a felhasználók, mind az iparág számára előnyös. A Huawei továbbra is biztosítja a biztonsági frissítéseket és az értékesítés utáni szolgáltatásokat minden már értékesített vagy kereskedelmi forgalomban kapható Huawei, illetve Honor okostelefonon és tableten. Továbbra is biztonságos és fenntartható szoftver-ökoszisztémát építünk majd, annak érdekében, hogy a lehető legjobb élményt biztosíthassuk felhasználóink számára világszerte.”
Alább olvasható továbbá a Google és az Android hivatalos állásfoglalása arról, hogy forgalomban lévő Huawei termékeken továbbra is elérhetők lesznek a Google Play szolgáltatásai:
Google nyilatkozat:
„Együttműködünk a rendelettel és vizsgáljuk annak állításait. A Google Play és a Google Play Protect továbbra is elérhetők és használhatók maradnak a forgalomban lévő Huawei eszközökön.”
Az Android válasza a Huawei felhasználók kérdéseire:
“A Huawei felhasználók kérdéseivel kapcsolatban és az Egyesült Államok kormányzati intézkedések betartása érdekében: Biztosíthatunk titeket, miközben betartjuk az összes amerikai követelményt, a Google Play és a Google Play Protect szolgáltatásai a jövőben is elérhetők lesznek a forgalomban lévő Huawei eszközökön.”
A Huawei Technologies ellenzi az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának döntését, mellyel az úgynevezett Entity List-re tette a vállalatot. Megvan a tervük annak biztosítására, hogy termékeik többsége a nehéz körülmények között tovább tudja szolgálni a felhasználókat. Azonnali lépéseket tesznek az ügy megoldásának érdekében, minden lehetséges intézkedést megtesznek, hogy mérsékelni tudják a döntés hatását. A helyzet ellenére továbbra is elkötelezettek maradnak a magas színvonalú szolgáltatások és termékek biztosítása mellett. Szeretnék megköszönni felhasználóiknak a folyamatos támogatást, továbbra is a legjobb szolgáltatásokat és élményt fogják biztosítani számukra.
Kapcsolódó cikkek
- Új Huawei Watch frissítések érkeztek
- Bekapcsolódik a hazai kutatás-fejlesztésbe a Huawei
- Növekedés jellemezte a Huawei első negyedévét
- A Huawei vezetőjével tárgyalt Varga Mihály
- A Huawei-é a második legtöbb szabadalom Európában
- Az európai kontinens lehet a vesztese a technológiai megszorításoknak
- Érzékekre ható aktivitásokkal tesztelhetik az okoseszközöket a Huawei vásárói
- Zseblámpa alkalmazásba rejtett trójai programot fedezett fel ez ESET
- A magyar boltok polcaira érkezett a Huawei P9 Lite
- 1 milliónál is több Google-fiók biztonságát veszélyezteti a Gooligan, az új, Android készülékeket támadó rosszindulatú program
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.